trg_fontane
Néztem a tévébe, hogy aszongya elopták a főznivaló kukoricát, nem is keveset, a Piknek a főggyirű, oszt a pikkes tehnológus meg aszonta, hogy enné nagyobb baj az, hogy be vót ám fújva rovarméregge. Meg aszongya, hogy ne vegyenek nem megbízható kereskedőktű kukoricát… Há, hiába megbízható, hiába ismerem, ha például a noviszádi kvantásrú vette ő a kukorcát, ami a pikkes fődrű kerűtt oda, oszt nem tutta, akkó szabhatom, hogy ismerem vagy nem.
Egy becseinek meg a vikkendicájáná fekete kutyát kötöttek fel a fára. A hírbű, amit az onokám fölolvasott szerbű, nem tunni, hogy az övéje vót-e vagy nem, de alighanem nem az övé vót. Most ez mit jelent, kérdezi az uram, oszt mondom neki, hogy semmit. Ő meg emlékszik rá, hogy még a jugoszláv időkbe vót valami horrorfilm, amibe fekete kutya vót, meg ilyesmi, oszt szerinte ez valami babona lehet, hogy rosszabbat ne mongyak. No, ilyesmi is van ám nálunk Becsén, a nép meg mindig mindent beszél, kezdve az én uramma.
A tanyaszinházas előadásrú is mindenfélét hallottam mán. Aki vót, mindenki másképp meséli. Én meg másnap a tévébe láttam az egyik szinészt, aszonta, hogy az a lényeg, hogy mé köll megőlni az Istent, ahhoz, hogy imággyuk. Na, mondom, hoppá. Má itt is vagyunk. Alighanem bemonták a nép szemibe, amit sokan nem szivessen hallanak.
Na de más baj is van ám a szinházza. Mámint most nem a szabadkaiva, amit lebontottak, oszt másikat építenek maj fő eccő, hanem a noviszádiva. Me a színészek egyet akarnak, a nemzeti tanács meg másikat. Az a másik meg tán úgy gondójja, hogy hazagyün húsz év után odaátrú, ledógozza még ezt a néhány évet a nyugdíjjig – direktorként, noná, a színészeknek az akarattya meg őtet nem érdekli. Na meg a nemzeti tanácsot se, vagyis a véemeszt. A színész ne akarjon semmit, hanem jácca, amit mondanak neki, há nem? Mint a katonaságba, nem kő gondókodni, bizony. Van, aki gondókodik mindannyiunk helyett.
Na de még nincsen vége – az Alföldi bejelentette, hogy Újvidéken fog rendezni. Az Alföldit pedig nem nagyon bírják az Orbánék. Éppen a napokba vót Szegeden a Dómná az előadás, amit ő rendezett, az István, a király. Persze, a magyar kormánytévék nem azt atták szentistvánkó, de az ertéel igen.
Ja, oszt a mútkó aszt írtam ide, hogy a becsei városnapi ünnepségökrű nem tudok sokat, me nem vótam, hanem otthon néztük a vízilabdát. Amibe mi vagyunk a császárok, há. De nem is tuthattam a városnapi ünnepségökrű semmit, me nem is vótak.
Én meg má éppen megmérgesettem a szomszédasszonyra, aki mindég a híreket hozza, hogy nem mondott semmit. Nem is nagyon vót mit. Me hogy ütet oda be se engették vóna, ahun a dínom-dánom, vagyis a koktél vót, meg még hajókázás is vót, délfele. Mámint, déli irányba. De nem a pórnépnek, hanem azoknak, akik kiérdemőtték. A pórnép csak pénzeli az ilyesmit, oszt ennyi. Nesze neked városnap.
Hallom, Törökbecsén goszpojina lesz az idén is. Hogy a Vrebalov ott lesz-e, nem tudom, me most olyan hatalom állt össze, hogy mindenki őellene, meg azza gyanúsítják, hogy valakinek aszonta, hogy lelövi mint a kutyát.
De ha ott lesz a Mísó, ha nem, ott lesz a Bréna, a Lépa Bréna, há. Nem tudom, elénekli-e aszt hogy Zemjó míra, zemjó Tita. Me ha elénekőné, oszt ha a nép is vele énekőné, az lenne ám az érdekes. Meghogy Zsívela Jugoszlávijá!
Ha elénekli a Bréna, ha nem, a Jugoszlávia ott lesz, mégha nem is mongyák annak. Lesz ott horvát zenész is, nem is egy. Meg szerbiai is lesz, méghozzá nisi.
Még nem írtam arrú, hogy micsinátt az emútt két hétbe az, akinek a nevit a szánkra hiába nem vesszük. Hoz ide egy szintén nisi ekonómiai zsenit, aki Ámerikába járt egyetemre, asztán meg valami nagy firmába dógozott. Oszt a nagyon objektív médiák alig várták, hogy az Elsőnek rebbenjen a szeme, má siettek is messiássá kikiáttani a Lázárt. Akit maga az Első hozott ide Amerikábú, na ugye.
Oszt mit mond a Lázár? Hogy fizetni kő az adókat. Talán kezgye el ezt mondogatni a fődijeinek, maj bisztos megtapsójják. Ott arrú hírössek, hogy mindent kifizetnek, amit kő. Azé kő má nekünk is EPS-es számlára fizetni az áramot, me az (elektro)Vojvodina má a számlán se állhat. Ammá szeparatizmus lenne, há. Ebbű is láccik, hogy a nagy szavak mögött mindég nagy pézek vannak.
Oszt a Lázár maj a Dinkitynek a helyit kapja az új kormányba, ami má készül hónapok óta, oszt majcsak megszülik most a napokba. Maj úgy elindulunk a Zunióba, most, hogy itt van az Első is, meg az ő Lázárja, hogy csak no.
Közbe kit érdeköl, hogy péze má nem nagyon van a népnek… Azám, olvasom, hogy má a dedinyei házak se köllenek senkinek, oszt zuhan az árjuk. Szórakozzá csak a Zvézdán meg a Partizánon, oszt figyedd, hogy most éppen mit mond az Ivica, meg az Első a kormányrú, oszt várjad, hogy maj jobb lesz. Ja meghogy Koszovóba kő választani a szerbeknek, mongyák ugyanazok, akik tízéven át épp az ellentéttyét monták.
Na de hogy láccon a nagy patriotizmus, ne érje mán szó a ház elejit a Koszovó miatt, Preobrázsenyekó (ami augusztusnak a 19. napja az új kalendáriumba) nagyon meg köllött ünnepőni a céri csata 99. évfordulóját, amikó a szerbijánacok legyőzték az osztrák-magyarokat. Minden híradóba benne vót aznap, ami szerbű vót.
Persze, kérdés, hogy annó vajjon a magyar szedett-vedett nemességnek mé köllött belemenni a háborúba Szerbia, Oroszország, meg Francia, meg Anglia (meg asztán Amerika) ellen – azé me Szerbiának akkó is köllött Bosznia? Vagy azé me lelűtték a Ferdinándot, aki alighanem útálta a magyart? Megérte, ugye?
Csúrogon meg annyi a magyar emlékműnek. Még áll, de má kikezték Jézuskát. Ez lett a ripszropsz megbékélésbű, amit a haladók meg a véemeszesek összehoztak. Addig tartott… Há, hogy? Há, úgy ahogy a Tómó diplomája – ecceri használatra.
Puszil Mariskátok!
