trg_fontane
Mostan meg az van hogy az uramnak megint lötyög a szive. Persze orvoshó nem megy, mehát úgy láccik a férfiakná ez így van.
Minek mennyen ő orvoshó, maj levág egy pálinkát minden regge meg este, me ahogy így csinátta az öregapja is, oszt kilencven évig élt, oszt az orvosná sose vót csak amikó berukkótt. De lötyög neki továbra is, pálinka ide vagy oda. Mehogy a barack az egésséges, meg ijen duma ment. De dobog neki oszt fölébred, oszt megijed.
Úgy megijett mind az orbánék amikó megtutták hogy az amerikaijak kétszáz millió forintot akarnak anni független heji sajtónak, me má alig van belűle, mind megette a fityisz meg a fityiszes mágnások.
Na most micsinájjak vele, nem tudom evonszóni az orvoshó, há ementem a gyógyszertárba, hátha azok tunnak anni valamit. Na de még útközbe tanákoztam az eggyik barátnémma, oszt epanaszóttam neki, az meg megmonta hogy vegyek magnéziumot, ahhó recept nem kő. Há vettem. Aszongya az uram hogy ő mostan jobban van, csakhá gyakrabban jár trónónni. Annyi baj legyen. De tudom én, hogy nem így kéne, hanem orvoshó kéne mennie, de maj meglássuk mikó aggya be a derekát.
Úgyhogy most jobb híjján mindent sótlanú, de fokhagymáva főzök. Az uram meg alszik mind a bunda, ojan a vérnyomása, mind egy pilótának.
Betolják a beteget a műtőbe, ahol már az orvos beöltözve várja. Mivel a beteg nagyon idegesnek tűnik, az orvos megkérdi:
– Mondja, mitől ilyen zaklatott?
– Doktor úr, ez lesz az első műtétem!
– Ugyan már, uralkodjon magán! Nekem is ez lesz az első műtétem, mégsem csapok ilyen patáliát!
Ja oszt halottam a piacon, tudom is hogy kitű, de nem mondom meg, hogy a Kosztity megveszi a Szóját is. Aki monta meg aszonta hogy őtet nem érdekli ő annak idejin mekkapta az akcijákat, oszt mostan má neki mindeggy. Utánna meg láttam a neten is esztet a hírt.
Szóva a pikk után a szója is. Nem semmi, persze ha igaz.
Há mit mongyak? Visszagyütt az urak ideje. Úgy maj harminc éve mindenki asztat gondótta, hogy visszamegyünk a kapitalizmusba, oszt ottan maj mindenkinek jó lessz. De őneki bisztossan. Há csak az nem arrú szól, hogy mindenkinek jó legyen. Hanem arrú hogy kevésnek jó legyen, a többi meg… Vessen magára. Nem baj, amíg van pálinka meg lehet nézni a tévét, addig nincsen baj. Baj az má akkó nincsen. Meg más se nagyon.
Úgyhogy nem kő szinni az emkát, akinek nem teccik az sziggya saját magát.
Nyugtatáshó meg ajánlom a fokhagymát, de nem a behozatalit, hanem a hazait, ha még van belűle.
Na de nem tom meddig fog ez még így lenni, me ekezdőttek a szlavák, oszt az uramra rágyütt, hogy ő menne ehhő is, ahhó is. Mehogy na szlavu sze ne zove. Mondom neki várjá mán, na. Az rendbe van hogy oda emegyünk ahová eddig is, de inni nem ihacc, meg enni is csak móggyáva, de hogy akarsz bemenni valakihő akit csak a piacon lácc. Mongya ő hogy az neki mijen jó kollegája vót, meghogy ők a firmába mijen jóba vótak… Mondom neki, ájjá le, én nem szégyenkezek senkiné se, azokhó megyünk akive tarcsuk a baráccságot emígy is.
Na erre mekkaptam hogy házisárkány vagyok. De azé rágyütt, miután alutt rá – fokhagymás ebéd után, hogy igazam van.
Ez má megvan mosmá csak asztat kő megcsinánni, hogy ne barátkozzon a barackka a szlavákon.
Azt mondja az anyós a vejének:
– Ha tovább vedelsz, engem nem látsz többet!
– Elköltözik, mama?
– Nem. Kikaparom a szemed.
De amit még megtiltottam az uramnak az az hogy politizájjon a szlavákon. Meg a szlavákon kívű se ajánlatos. Montam neki, egy kis dózis fokhagyma sokmindent megold. Főleg hogy ojankó a közeledbe se megy nagyon senki…
Úgyhogy fő az egésség!
Puszil Maris
