trg_fontaneHű, de rég írtam má’! Me’ hogy aszonták, hogy nem kő írni me’ nem férek má’ be az újságba. Nemtom főfigyeltek-e rá, de a szilveszteri számunkba’ a négy magyar ódal közű három színes vót. Szép, mi?
Vót reklám is sok, örülök is neki. Az mindég jó’ jön. Persze, az is színesbe.
Olyan nagy dolog ugyan nem történt. Me’ hogy Becsén nem is szokott, kivéve amikó a politikusok beledöfik egymás hátába a kést. Ja, úgy képletessen – üvölt az onokám, hogy tegyem oda ezt a „képletessen”-t, me’ hogy nehogy má’ valaki szó szerint értse.
Me’ hiába vót itt téli fesztivál a Pogácsán, meg korcsolyázás, a népet ez nem érdekli. Me’ mi érdekli? Mittom én. A tévékettő meg az ertéel, tán. Meg főleg a pálinka, az érdekli. Az igen. Mint ezt az én haszontalan uramat is. Haszontalan, há! Nagyon mérges vagyok rá. Mijé? Há’ azé’, me’ egész ünnepek alatt csak a fotelybű az ágyra meg vissza. Még begyújtani is nekem köllött. Osztám nálunk az ünnepek Mikulástú’ vakulásig tartanak. Persze, hogy a szerbkarácsonyt is ünnepeljük – nem otthon, hanem a szomszédná’. Hogy mit rinyálok, arra nem kő sütnöm-főznöm – ezt kajabálja az uram a tévé elű… Arra tényleg nem kő, de addig?
Ja oszt az idén pihenőnap lett a szerbújév is. Me’ hogy a Tómójék úgy döntöttek. Jövőre meg állami ünnep lesz az is.
Javaslom, hogy tizenhárom naponta újévezzünk, vagyis folytassuk ahogy e’keztük. A következő január 27-én lenne, az éppen Szent Száva, utánna február 10., utána február 24., a következő újév meg március elején lenne, oszt minden szökőévbe’ tolódna egy nappa’. Előbb-utóbb ejutnánk a Legrégibb Újévnapig is, ami ugye a tavasz kezdete… Oszt így körbe egészen január 1-ig, de ha éppen nem záródna be a kör (1 nap lógna, szökőévbe’ meg kettő), akkó azt a lógót is megünnepejjük. 
Valaki kiszámóta, hogy minden ünnepnap 16 millió eurós veszteség az országnak. Nekünk má’ úgyis minden mindegy…
Ja, oszt elakart menni a Tómó Koszovóba karácsonyt ünnepőni a gracsanicai kolostorná’, oszt nem kapott rá engedélyt. A zuniósok mossák kezüket, aszongyák, errű nem is ők döntenek, hanem a koszovói hatalom. Az meg aszonta, hogy ide te nem jössz. Erre meg az elnökünk aszonta, hogy majd másképp viszonyul ezentúl a Zunióhoz. Szóva, a nagy lendületbű, hogy majd a nyáron megmongyák, hogy mikó kezdhetünk tárgya’ni velük, nem sok maradt.
Olyan ez mint az én uram, amikó bele-belelendűget még manapság is, de se nem gondójja komolyan, se nem is menne má’ neki.
Becsén meg a fürdőbe lendűtek má megint be, amit mi itten csak banyának mondunk, de rámszótt a Teri a mútkó, hogy magyarú írjak, ne keverjem.
No, hogy banya-e vagy fürdő, mindegy, me’ aszongya a polgármesterünk, a Vuk, hogy majd államközi szinten elintézik, hogy az Orbánék mégis támogassák a banyát. Majd kivárjuk. Tényleg, nagyon jóba van a Tómó, meg a Vucsity az Orbánékka, ezt mongya a Pásztor is. Há, majd kiderül… hogy mit mond a Pásztor a fürdőrű az Orbánnak.
Az onokám meg aszongya, hogy az Orbánnak nem valami jó áll a szénája az utóbbi hetekbe. Előbb tüntettek ellene a diákok, utána meg az alkotmánybíróság mondott neki oda. Oszt most odaát nem lesz kötelező előbb regisztráni, anékű is lehet szavazni – mint ahogy itt is. Na, de az itteniek regisztrációjáva’ nincs gondja az ottani alkotmánybíróságnak. Me’ hogy jövőre má’ innést is lehet majd szavazni az ottani választásokon. Aminek ott örül a fél ország, a fele meg nagyon nem. Me’ hogy tudnivaló, hogy kire szavaznak majd innen odaátra. Má’mint azok, akik akarnak majd szavazni ugye. Állampolgárság köll hozzá, oszt ennyi. Há, többek között ezé is kaptuk meg, nem?
Na, de olvastam az újságunkba a Vuk polgármester beszédit, oszt valahogy nem akarja má’ annyira, hogy a kösségi hatalomnak legyen saját újságja, meg tévéje, meg rádiója. Aszongya, ő csak viccőt, hogy megijessze a helyi sajtót. A Knézi se jeleskedik újabban ezügybe, pedig nagyon monta ám decemberbe’ a kösségi szkupstina elnökeként. Na meg ha valaki nem szereti az újságírókat, kivéve azokat, akik azt csinájják, amit köll, oszt tudnivaló hogy mit köll, akkó az ő. Úgy láccik, ideszót a Vucsity…
Oszt megszólatak végre a becsei demokraták is. Kérdéseket tettek fel, a Vuk meg visszaválaszót.
A demokraták meg gyakorojják az oppozíciós életet. Lehet hogy jobban menne nekik, ha nem azok vónának továbbra is a helyi főnökeik, akik eddig. Na de ez meg az ő dóguk.
Jár má’ megin a szád, annyuk?! – ordít az uram a kanapérú… Nem elég a kékújságosoknak a saját bajuk, még te is nehezíted? Márminthogy én. Me’ nem kéne ugatnom ennyit, igaza van.
Monta ám a Dinkity is, oszt magára haragította a náprednyákokat. Na, de gyorsan a szőnyeg alá söpörték, hogy a Dinkity kifogásóta, hogy egy haladó esztrádmenedzser lett megbízva az útkarbantartássa’. Neki meg aszonták, hogy ez meg nem a te dógod.
Amúgy meg a környéken lopnak ám rendessen. Az meg az ő dóguk? De vótak, akiket e is fogott a rendőrség.
A szomszédasszonynak meg nincs más dóga csak a nyelvit köszörüli. Oszt a szájára vett egy fiatal házaspárt – e nem mondom hogy híjják az illetőket – me’ hogy a férfi valahun nyugaton dógozik, az asszonyka meg addig se szomorkodik. Emmeg az ű dóguk, há’ nem. Mit kő egy öregasszonynak beleütni az órrát mások életibe? Így szépen, öregessen, a fotelbú bepötyögöm amit hallok, de én bizony mások ágyába be nem lesek.
Ennek a féleszű uramnak meg ennyi esze sincs mint nekem. Me mijé? Hát azé me ementünk szlavára a kollegájához. Vót ott minden, terüjj asztalkám. Oszt ahogy mondani szokás, látástú okádásig ott űtünk, beszégettünk, még éneketünk is olyan Tózovácot meg Cúnét, mé’ nincs azokka semmi baj. Hanem az én uram összepolitizát ott valakive. Oszt a gazda váltig csillapította vóna a dógokat, ez a két hülye meg lila fejje ordibátt. Persze, egyik se ért hozzá, csak abajgat. El is ment a kedvünk a druzsenyétű, pedig én még marattam vóna amúgy, me’ a gazdasszonnya jó kijövünk egymássa’. Ezé jobb nem is politikárú beszéni, me az csak rosszat szül.
Ja, oszt kinevezte az új becsei hatalom – várjá má’, azé még ezt e’mondom – az emlékmű- meg utcanév-ügyi bizottságot. Most nem tudom, hogy ezek tényleg akarnak-e dógozni, szóva’ szobrokat emeni, vagy bontani meg utcákat átnevezni (megbódogút Páll Sándor vót a nagy átnevező) vagy csak köllött még egy poszt. Épít, lebont, átnevez, nekem má’ mindegy, megéltem én má’ egy-két átnevezéses időt. Kaptam én má a sorstú épp elég történelmet. Itt a történelem olyan, hogy mindenki úgy írja, ahogy éppen konvenál neki.
Ja, oszt ha má’ a történelemrű van szó: „Az ősember kisfia hazaviszi a bizonyítványát, és az apja elkezd vele ordítani:
– Fiam, azt még megértem, hogy halászatból csak kettest kaptál, de hogy történelemből is, pedig csak fél oldal az egész?”
Várjá’, van durvább is (ez is idemásolva internetrű):
„Történelem órán a tanárnő megkérdi, hogy ki tud valamit a második világháborúról. Erre Móricka jelentkezik, a tanár fel is szólítja.
– Na, te mit tudsz róla Móricka?
– Hát az én nagypapám egy koncentrációs táborban halt meg.
– Ó, hát ezt nagyon sajnálom, egy perces néma gyász.
Eltelik az egy perc.
– Na és Móricka, hogyan halt meg a nagypapád?
– Á! Az ő hibája volt. Be volt baszva és leesett az őrtoronyból.”
Na de ez a nép is be vót ám b…, akarom mondani, mintha részegek lettek vóna az emberek az ünnepek előtt. Rohantak a bótokba, mintha itt lenne a világvége. Pedig éppen túléltük a december 21-et, amikorra azok az inkák vagy maják vagy kicsodák bejósótták a világpusztulást. Ki is derűtt, hogy nem is úgy vót az a jóslatta’, de nem baj, fő, hogy erre is beizgúttak egyesek. Na, de a bótosok jó’ jártak, mondom. Oszt még hogy nálunk krízis van? Sör, bor, pálinka, nem föltétlenű’ ebbe a sorrendbe. Na meg malac, sütemény. Mikulás, szlavák, két karácsony, két újév, még szlavák, névnapok – ki is köll ezt bírni hercce’ meg gyomorra’.
Na de lassan vége lett má’ ennek is. Gyün a tavasz is majd (addig eccő-kéccő még lebénul Becse a havazástú, biztos), oszt lehet várni az új mezőgazdasági politikát. Épp a héten tárgyatak rúla a parlamentbe.
Ja oszt gyünnek az arabok gazdákonni a vajdasági fődeken. Nem vót nekünk elég az itteni tájkún. Az arabok szekerét, meg az országét, a Dinkity meg a zrenjanini ártatlanú zárkába űddögétt Knezsevity tojja, a másik ódalon meg egy-két parasztegyesület meg a vajdasági ombucmanné és az ő emberei. Há’ nem valami egyenrangú küzdelem, mongya a fiam.
Na, de valami szépet is mongyak: lediplomát a keresztlányom. Vót is aztán dínom-dánom. Nédda, még költővé avatnak.
Elugatta
Mariskátok
