BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Kalendárium

Megünnepőtük hogy fordítottunk eggyet a kalendáriumon. Mehogy most gyün az új év és mindenki mindenkinek bódogot kiván, mehogy mindenki má abba a szalmaszálba kapaszkodik hogy valami új kezdődött. Me másba má nincsen semmi reményük az embereknek. Az a baj hogy saját magukba sincs.

Na de az idén nagyon jó lessz nekünk me bisztos lessznek elnökválasztások meg ha szeretett nagy vezérünk úgy dönt akkó mindenféle más választások is. Me hogy ez egy ijen szabad ország: a nagy vezérünk megmongya hogy mit kő meg mit szabad.
És azoknak akik még mindig hisznek a mi kis nemzeti vezérünknek még a mútt év utolsóelőtti napján meggyütt az ordré: a véemesz a hatalom jelöltyire fog szavazni. Nincsen itt gondókodás meg maj meggondójuk hogy ki lessz az. Akárki lessz az, ők támogassák. Azé még emlékszünk arra hogy annak idejin nagyon megfontótta mindig hogy főszólíccsa e a szavazóit hogy rászavazzanak a Tadicsra. Oszt legutóbb nem is nagyon szólította fő. Mindha tutta vóna. Ja, mehogy még szavazás vót osztan má akkó gratuláttak kívülrű a Tómónak. Nem azé mondom, dehogy, csak eszembe jutott.
Oszt visszatérve erre a kojalicijós hűségre, mingyá esírom magam tűle, megríkat ez a nagy szerelem. Majnem mind amikó a nagy nemzeti vezérünk delegátussa itten vót tavaj tavassza oszt aszonta hogy a szerbek szavazzanak az eszeneszre, a magyarok meg a véemeszre. Há, ugyanaz, nem? Mind a kettő. Vagyis mind a három.
Úgyhogy itten addig lessznek választások amíg eccő maj csak nem lesznek. Soha többet?
Me má most is úgy van itt is, meg odaát is, hogy csak annak állhat jó a szénája aki benn van, vagyis aki belelépett. A többi meg mehet világgá (há kapott passzust) vagy itten lehet valakinek a kapcája.
Első nap a hadseregben, az újoncok sorakoznak a tiszt előtt.
– Mindenki a szakmája szerint kapja a feladatokat – mondja az őrmester.
– Lépjen előre, mi a foglalkozása?
– Csellós vagyok, uram!
– Nagyszerű, akkor maga fát fog fűrészelni!
Amúgy meg há jó vagyunk. Túléttük a lövődözést. A szomszédot egy kicsit váratlanú érte az új év me fél órába tellett neki mire kikászmálódott az uccára robbangatni. De sokáig tartott az ünneplés me még másnap este is ottan áltak a petárdamaradékok a kapu előtt. Én bizony nem fogom főtakarítani hejette.
Megúsztuk gyomorrontás nékű is. Rám főment egy jó fél kiló, az uramra még annyi se, mehogy őt meg efogta a vírus. Az a gyorseljáratú, amitű futni kő. Elsejin meg ementünk megnézni a pogácsát, há alakul lassan, mitmongyak. Meg pár fán vót dísz, meg gondolom még mindég ott van, mehogy az ünnepeknek még nincsen vége. Utánna meg még van néhány szlava osztan ennyi. Vissza a mindennapokba. Oszt gyütt a Németbe szakatt barát hozzánk, onokáknak csoki, nekünk bor, pedig fordítva kéne mán, mámind a nagyobb onokánk esetibe. Aszongya, micsináttok ti még itten? Mámind mé nem megyünk oda mi is. Mire az uram: persze, csak miránk várnak. Én meg nem montam semmit, csak elindúttam mosogatni, hátha észreveszi magát a vendég. Pedig van erre is egy jó vicc:
A pszichiáter várótermében két leendő páciens álldogál. Kérdezi egyik a másiktól:
– Elnézést, ön most érkezett, vagy már távozni készül?
– Kérem, ha én azt tudnám, akkor nem lennék itt.
Tévét néztük, vótak szépek is. De azé asztat szeretném megérni, hogy majd eccő mijen halivudi (me így mongyák odaát a holivudot) filmek készűnnek majd arrú, hogy Ámerikának az oroszok választottak elnököt, méghozzá ijet. Ijen még azé nem vót mind tavaj. Gondolom, a Kenedi meg az Ájzenháuer úgy forognak a sirjukba mint a kismotor kereke, amive az uram annak idejin a bótba ment. Így van ez amikó szövetkezik a fegyver meg az olajtőke, osztan kezet fog Alaszkán át. Osztan itten meg odaát is örül a vezérek médiája, vagyis maj mindeggyik médiák me hogy a másmijent má szinte beszüntették. Mehogy őket mostan senki nem báncsa maj a tengeren túlrú. Na de ki tuggya mit hoz a 2017, amelik most ojan populáris, oszt mindenki szeresse?
Na de nem kő szomorkonni ennyire, me mondom itt az új év, ami szebb lessz mind az előző, meg fiatalabbak is leszünk. Ja, az má nem.
Három öreg bácsika a parkban arról beszélget, mennyire rossz dolog megöregedni.
– Tegnap is ez a ronda szeles idő nagyon megviselte a reumámat! Úgy fájtak az ízületeim, hogy majd megbolondultam. A reuma, az borzasztó!
– Én meg reggel felmentem a fiamhoz, az első emeleten laknak. Nem kaptam levegőt, teljesen kifulladtam. A szív, a szív! Csak az működne most is úgy, mint régen…
– Ne is mondjátok! Ágyban vagyunk, fickósnak érzem magam, odaszólok hát az asszonynak: Mama, kettyintünk egyet? Erre mit válaszol: meg vagy te húzatva öreg, 10 perce kettyintettünk! Jaj, a memória, a memória nem a régi már!
Nem baj, azé ne felejcsünk e hónap kivánni boldog ünnepet, úgy illik. Mi is egy csomó esemest kaptunk karácsonykó, oszt illik visszaanni. Csak nehogy valakit kifelejcsünk. Aszonta az onokám, hogy kéne csinánnunk valami táblázatot rúla a kompjuterbe. Mondom neki meg vagy te ződűve? De hiába, vannak dógok amik mégis változnak. Csak az a baj hogy azok nagyon kicsit fontossak.