trg_fontane
No majcsak leülök a gép elé pötyögni, ha az Elektrovojvodina (vagy mán nem így híjják?) megengedi, mehogy a héten néccő, aki nem hiszi, ehun e, 4-cő kölött vóna, hogy kikapcsójják az áramot az uccámba.
Oszt napi négy órára, ebbű két napig nem vót kikapcsolás – pedig ezártam a gázbojlert, mer a mútkó is tönkretette a nagy ki és bekapcsolás oszt 300 euóba kerűtt a javítás – de két napig vót. Regge 8-tú délig nem vót áram, oszt mit birtam csináni, semmit, csak szittam az áramosokat, meg hítam is őket telefonon, oszt amikorra fővették, olyan félóra csöngetés után, ekeztem szinni őket, le is tették. Ezeket a kikapcsolásokat mán nem lehet kibirni, alig 20 nap alatt maj 50 uccát kapcsótak ki a kösségbe, mehogy, aszongyák, remontónak. No de éccaka is ement az áram, oszt gondolom, hogy azé éccaka mégse remontónak. Oszt a nép csak nem akar főlázadni, ezé is csinának aszt, amit akarnak. Én lázadok, de egy sose csinátt nyarat, oszt én se fogok.
A kánikula miatt vettünk udvari bazént a kínainá, oszt tartotta magát három napig, me kijukadt. Megtaláta az uram a lukat, aszongya, ez macska vót. Még mindig fódozza, csak azt nem tudom kínai vót-e a macska vagy becseji.
A szomszédasszony meg azé lázong me a Vucsity megemeli a nyugdíjakat meg az államnak dógozóknak a fizetésit, mehogy a szomszédasszony nem az államnak dógozik, meg az is lehet, hogy a kormány első embere csak igérget, epp mint a pásztorok, akik állandóan a mi magyar érdekünket tarcsák szem előtt, csak eppen nekik a jobb ettű, nem nekünk. Meg ehun e a sajtó, a magyarszó, ahun a nagy lázadásbú nem lett semmi, mondom én, mer ott még mindig kiláccik a lóláb, egyre inkább. Meg az is, aki a pásztorok ellen mer ugatni, rosszú jár.
Ehun egy szemelvény, aszongya a magyarszó virágnyelven, amikó a véemeszes dógokat meg meri említeni, de csak nagyon messzirű: „Az elmúlt időben forrongás tapasztalható a vajdasági magyar politikai színtéren, a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselői egymásra mutogatnak, fegyelmi eljárás indul Varga László ellen, aki a pártfegyelemmel szembemenve kiteregette mindazt, amivel nem ért egyet a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban“. Még hogy forrongás, pedig itt fenenagy demokrácia van, oszt a demokráciába nem szabad lenni véleménynek, mer akkó „szembemész“. Errű beszét, mámint a szembemenésrű, a má említett, sajtóterméknek nevezett magyarszónak Miavecz Béla temerini közjegyző, a történelmi VMDK volt tagja és a VMSZ temerini szervezetének alapítója. Oszt a Miavecz szerint a pártban fontos a pártfegyelem, mehogy (ki merte mondani a sötét titkot, hogy sokan nem az eszük miatt kapnak munkát, hanem eppen más miatt): „Azok, akik most lázadoznak a pártban, álombeli munkahelyekhez jutottak a pártnak köszönhetően, és most ellene fordultak. Nem azért került oda valaki, mert ő a csúcsértelmiség, vagy mert ő a nagy szakértő. Egy pártban nem az a döntő, hogy ki a nagy egyéniség, hanem az, hogy ki az, aki a párton belül a közösség érdekében tud dönteni, és aki el tudja magát fogadtatni“.
No, eszédülök, arrú azé vitázhatnánk, hogy ki dönt a közösség érdekibe. Van még, de errű és a véemeszrű ennyi is sok vót reklámnak. Oszt aki ezeket a dógokat hejesnek tarcsa, annak valami baja van szerintem.
Aki hallott annak az Orvellnak az állatfarmjárú biztos tuggya, hogy van pásztor, esetleg pásztorok, meg van nyáj. Oszt sokan a nyájbú is szeretnének pásztorkonni, ahhó pedig tuggyuk mi kő. Én nem tudom, ezé nem tudom megtőteni még a potrosácska korpát se, me hunnan van nekem havi 60 000 dinár körű, oszt akkó is csak napi fél tojásra jutna. Csak aszt nem mongyák, hogy felezzem e a tojást.
Vártuk az agusztust, mer akkó lesz Becse napja, de megtuttam, hogy megin csak a funkcionáriusok ünnepőnek, mink nem, úgyhogy má nem is várjuk. Az uram mérgelődik, hogy asztat megin mi fizessük. Me van mibű.
Szomorú, ahogy élünk, má kevesebbet eszünk mint eddig, nyarani nem járunk, étterembe se, könyvet csak könyvtárba látok, fürdeni a Tiszára nem járok me nincs fürdőruhám, újra nincs pézem, amit meg a turkálóba találok 100 dináré, mind kicsi. Nem is nagyon megyünk sehova má, hozzánk se gyün senki, me odajutottunk, hogy nincs mive megkínáni a vendéget. Ez az ára annak, ha az ember még mindég nem akar birkát jáccani. Errű jut eszembe egy Bózsó István nevű nagyon szimpatikus fiatalember, aki a Családi Körben beszétt. Az újságíró aszt kérdezte tűle, hogy hogyan írná le három szóval azt, hogy magyar. Oszt felet is a fiatalember, gondolom, ű se akar birkát jáccani. Aszonta: „Először három negatív: képmutató, irigy, gyűlölködő. Elég csak megnézni az oldalunkat, milyen kommentárok érkeztek, amikor lelkendezve számoltunk be a menekülteknek szervezett gyűjtés sikeréről. (Már amiket egyáltalán meghagytam, mert a legprimitívebbeket kitöröltem.) És legyen három pozitív is: leleményes, segítőkész, minden reménysugárba belekapaszkodó. Ezeket pedig az utóbbi hónapok tapasztalatai mondatják velem“.
No, máma ennyit, még e nem megy az áram, mer olyan jó nekünk, hogy szégellni kő magunkat érte. Öregkoromra leszek má forradalmár. Mer nem birom tovább. Maraggyon aki akar a csordába, vagy a többi halla az akváriumba, én nem birom, nem, nem, nem.
Puszil zendülő Marisotok
