trg_fontane
Becsén is alakúnak a dógok. Megtisztították a Goránparkot, meg az illegális szemétlerakókat, de a rendőrség is teszi má a dógát – efogták a temetős fémgyűjtőket. Éppen a sírkerítések vótak mán soron. Oszt pingpongozni is e’gyütt Becsére a Nikowitz nagykövet a napokba. Ha mán nem mehet Csúrogra beszédet tartani, me még mindig épülőbe’ van ott minden. Hiába, sok vót az esső. A szomszédasszony meg aszt hallotta a tévébe, hogy visszaadtak százhúsz hektár fődet Becsén a restitúcióba’. Végre sor kerűtt mán a liget kivilágítására is, úgyhogy végre van má szép dolog is itthonrú, amit etudok mondani a rokonságnak, amikó hazagyün a kreditre vett újautóva’.
Oszt példaképpé is vált Becsénk: amott, átta, Bánátba, Török-Novibecsejen is ojjan a kojalícijó, mint minálunk. Eldépé, meg haladók, csak éppen ott a Knézi hejett direkt a véemesz is benne van a hatalomba. Ügyes párt az, mindenhun hatalmon akar lenni – ha a demokratákka, azokka’, ha a haladókka, akkó azokka’. Csak éppen Becsén nincsen hatalmon?
Közbe az országba közösen szabja a gatyánkat a kojalícijós kormány, amely magáva’ nem tud ugyan mit kezdeni – fölbomlik vagy átalakul –, de azé’ csinájja a jobb jövőt. Éppen most tanáta ki a Dinkity hogy mive’ örvendezteti meg a szerb népet, meg azt a némi manyinást.
Me’ hogy az utóbbi tizenévbe’, amióta ő irányíjja a gazdaságot, nem gyütt rá a receftre, de most aztán biztossan beletrefál a jóba. Me’ kihúznak bennünket az intézkedéseikke’. Me’ eddig is intézkedésekbű vót a hiány.
Na, oszt aszongyák, hogy nem csökkencsük a nyugdijjakat, meg az állami szektorba a fizetéseket, de nem is nagyon növeljük. Oszt mán megin’ ahogy ezen tanakodtak, meg a gazdaságnak az ő fellendítésén, a dinár e’kezdett szépen zuhanni. Mint amikó a Tómó lett az elnök. Aszongyák eggyesek, hogy eddig se a rigómezei Orgonácska tartotta a szuszt a dinárba’, hanem az, hogy az állami értékpapírokat fővásáro’ták. Vagyis, az állam adósságokat vett föl. Osztan aszongya a Dacsity, hogy Szerbia ezt is túlléli, ahogy túllélte a Cvetkovity-kormány rekord eladósodását is. Csak aszt nem mongya, kérdezni meg mán nem meri senki tűlle, hogy az ő rekorgyuk alighanem nagyobb mán, mint a Cvetkovityé. Arrú nem is beszéve, hogy abba a kormányba bizony ő is benne vót, meg a gatyaszabó Dinkity is.
Na de nem vót benne az, akinek a nevét ki se szabad mondani, ha nem dicséred. Nem tom észrevettétek-e, hogy ma is összessen két ojan újság van amelik bíráni meri a hatalmat. Na, mikó vót utojjára ijen? Akkó, amikó a párom trafikrú trafikra járt, hogy megvegye azt a lila betűs újságot. Me’ Becsére nem nagyon jutott belűle. Igaz, az én uram mán nagyon le van maradva – me’ mosmá ojanok is istenítik azt, akinek a nevét hiába a szánkra nem vesszük, akikke’ annak idejjén együtt vótak oppozíciósok. Hijába, me’ ugyan mire vitte az én uram, hogy mindig oppozíciós? Nyalni kő, oszt majd csöppen. Valami.
Na, oszt készítik ám az új munkatörvényt is. Meglesz az év végéig, ha az is úgy akarja, akinek a nevét hiába szánkra nem vesszük. Oszt mi lesz benne? Há, nem lesz attú jó a melósnak, mongyák a szakszervezetisek, az egyik szerint még a nyóc óra se lesz garantáva. Ehívhatnánk a mi nemzetünk csótányát, a Ferót, há ja, hogy zsürizés hejett mégegycő elénekejje, hogy nyóc óra munka, nyóc óra pihenés, nyóc óra szórakozáááás. Ilyen se lesz többett. Könnyebben ellehet maj bocsáttani az embert, nem kő majd fizetni az ilyen-olyan pótlékokat, vagy esetleg kevessebbett mind mostanság. Ja, még anná is. Így van ez, amikó a munkásokrú szóló törvényt a kapitalisták írják meg, a parlament meg csak e’fogaggya.
Nem baj, az a fontos, hogy Koszovó a mienké marad, megyünk a Zunióba, a Miskó börtönbe van, a sárgák meg nincsennek hatalmon. Ahogy enézem őket, lassan má nem is marad belőllük.
Ja oszt dátum azé alighanem még nem lesz, de ződfény a dátumhó lesz. Odébb van még a dátum, mongya a Dezser, me’ a Merkelék nemigen hisznek újdonfőtt európai kormányunknak – kő még egyetsmást tenni a déli tartomány ügyébe. Persze, hogy tartomány, mé kérdezed?
Hogy ettű nekünk jobb-e lesz? Há persze. Éppen most hoztak törvényt a tanárok ellenébe, me’ tiltakozni csak azoknak vót má merszük. Most majd azoknak se lesz. Me’ maj odanéz az igazgató, hogy ki abajgat ottan, oszt majd jó megnézi, hogy megvan-e a diákszám per osztály.
A Tómó meg alighanem ejut végre Zágrábba, ahova elindút ott valahun kilencnvenegybe. Fogaggya maj az ő elnökük, az Ívó. Mosmán szent a béke, miután a hágaiaik is úgy vannak vele, mint a focibíró, aki eccő az egyiknek enged e’ tizeneggyest, utánna meg a másiknak. Oszt így tovább. Végű mán se foci, se igasság, de örjöngeni azé lehet továbbra is.
Na, oszt mi is itthon megünnepetük a Nemzeti Összetartozás Napját. A legújjabb Fidesz-kormány előtt még a trianoni tragédia napjának monták, me hogy az is. De mosmá mi magyarok is úgy vagyunk ezze’ hogy van mégegy ünnepünk amikó fogadkozni lehet. Me’ hogy egységes a nemzet, me hogy nem lehet szétszakítani. Főleg most, amikó még annak is van magyar útlevele, aki az az a szípet se tuggya elénekeni. De ő is emigráni akar, még ha nem is vajdasági magyar.
Egységes a nemzet, ja, me’ aki nem egységes, aszt úgyis leárulózza valaki, szóva’ egységes, csakhogy egyre fogy. Nade az az utolsó ezer bácskai magyar (Bánátba addigra mán emlékezni se fognak a magyarokra) nagyon büszke lesz maj’ és kitartó. Há, kitartóan szkájpolnak meg féjszbukoznak maj’ az e’kőtözött hazánkfiaiva’. Akik maj’ nagyokat sírnak a szőke Tisza, a legmagyarabb fojó után.
Ami még nem dagad annyira, mint a Duna, de errű maj többet kéthét múva.
Puszil nagyszájú Mariskátok
