BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Szabaccság

Ebbe a nagy hóba meg jégbe meg hidegbe nem valami változatos vót az életünk. Amit az uram etakarított napközbe asztat reggelre megin takarítani köllött. Szegény kiment, izzadt meg szencségőtt, oszt semmi haszon fejibe. Utánna meg be a meleg szobába, bekapcsótta a tévét, oszt bealutt. Mindennap így napokon át. De nagyon megköszöntem neki. Me ő nem ojan mind a viccbe:

– A maga férje olyan, mint egy focilabda.
– Miért?
– Minden reggel a kapuban találom, berúgva…
Én meg telefonáttam veszettű akinek csak tuttam, me mondom be vótunk zárva szinte.
Oszt vót néhány jó beszégetéssem a lányunkka. Végre mán vót az is, me azok mindig csak rohannak.
Emonta hogy ottan náluk a nagyvárosba sokan azé örűnnek a hónak, me kissebb a sansz hogy kutyaszarba lépjenek. Mehogy a hóba jobban láccik mind a fűbe vagy az aszfalton. Mehogy ottan az a szokás hogy kiviszik a kutyákat kakilni a dámák meg a goszpoda, oszt nem szedik össze utánnuk, hanem othaggyák, ha tél van ha nyár. Ha a járdán a járdán, ha a jáccótéren akkó a jáccótéren. Fontosabb a kutya, me az övé, mind a másik gyerekinek az egéssége. Nem tudom mit szónnának azok a kutyások ha mi meg az ajtójuk elé… Érted, ugye?
Mesétt még mást is. Mosmán ugye járnak babaszületésnapokra meg gyerekszületésnapokra. Oszt vannak ott azokon nagyobb gyerekek is. És nagyon kiakatt az én lányom hogy mijen gyerekek vannak, se köszönni nem tud, vagy nem akar, se megköszönni valamit, csak bum trasz ki-be. A szülők meg oda se ba… figyennek, evannak a saját problémáikka. Montam a lányomnak hogy má én is sajnálom hogy mi űket úgy nevettük ahogy, me jobban jár az életbe az aki törtet, istent-embert nem ismer, csak nyalni tud meg taposni. Erre halgatott eggy nagyot, oszt aszonta, mosmán bakhassuk, az ember nem változik meg má ijenkó.
De azé legyünk őszinték, nem kő emenni a nagyvárosba élni, hogy ijesmive tanákozzon az ember.
Egy ember árulja az autóját a piacon. Odamegy hozzá egy vevő és kérdezi:
– Mennyit fogyaszt ez az autó városban?
Mire az eladó:
– Nem tudom, falusi vagyok.
Há mi van mindenhun? Csak kesergés. Oszt ki jár jó? Aki benn van. Me nálunk minden ki van fordítva, a pártok a munkaközvetítők is meg a munkaadók is. Oszt ha párton körösztű van a munka, akkó jobb esetbe bejárni se kő nagyon. Ha meg máshogy van az a munkahej akkó isten mencs. Akkó rabszolga vagy oszt ennyi.
Epp olvastam a hvg-n a neten Hegedűs D. Géza filmszinésznek a riportyát amibe asztat mongya, hogy a modernkori magyar történelem tele van hejji kiskirájokka, meg hogy a vagyont harminc-negyven évenként újraosszák, de a függési rencer megmarad.
Aszongya hogy „Hiába söpörték el az ’urakat’ 1945-ben, a cselédek maradtak. Meg aszongya, hogy nincs ez másképpen most sem. Új földesurak vannak, vállalkozók, polgármesterek, de ebből a középkori, jobbágyi viszonyrendszerből nem tud kiszakadni az ország.“ Meg aszongya, hogy „a szolgával bármi megtehető“ és hogy hazugságokka „bármikor mozgósítani lehet őket“. De mit tuggya ő, amikó csak egy színész… Színész ne pofázzon, hanem szórakoztasson, mit ért ő a nagyok dógáhó…
Meghal egy ember és felkerül a mennyországba. Békésen telnek napjai, ám az egyik napon valami halk csilingelést hall.
Nem tudja mire vélni a dolgot, megkérdezi hát Szent Pétert.
– Tudod, fiam, ha valaki a földön hazudik, akkor mi csilingelünk egyet, hogy mindenki tudjon róla – válaszol Péter.
Ritkán hallható a csengettyű, ilyenkor emberünk jót derül magában.
Egyszer azonban nagy csengetés, csörgetés, harangzúgás. Megijednek a mennyország lakói, szaladnak Szent Péterhez, hogy mi történt.
– Ja, semmi különös, csak a földön megkezdődött a választási kampány!
Bánatba meg megin nyomulás van. Mosmán nem jó az se hogy Becskerek Zrenyanin legyen, hanem a főszabadító Petar kirájrú kő enevezni. Mehogy tán 5-6 évig az vót a neve a krájevinába… Szegény Zrenyanin meg gondolom forog a tömegsírba hogy ő ijeneké harcótt. Oszt utánnanéztem neki is, mehogy vót rá időm abba a hidegbe, oszt ojasmit is tanáttam, hogy a Zrenyanin asztat akarta hogy Vajdaság legyen autónóm és eggyenrangú a többi tartománnya. Amúgy pedig harcba ölték meg a nácik 42 végin (ezé nem jutott e a Títóhó, aki hítta magáhó Bosznijába, gondolom az Avnojra), miután elárútta egy Zorka (akit az árulásé 44-be kivégeztek, de nemrég rehabilitáttak, na ugye).
Há ez van, aki még emlékszik rá vót egy nagy szerb költő, úgy hítták hogy Branko Miljković, oszt az főtette a kérdést hogy tud e majd a Szabaccság úgy énekenni ahogy a rabok énekettek róla? Nem tudom, ma még tanúnnak e ijet az iskolákba. De főleg asztat nem tudom hogy a kisonokám miket fog maj ott tanúni. Me ahogy én látom itten minden oda vezet hogy ne gondókozz, törd szét magad hogy a gazdák jó járjanak.