trg_fontane
Mostan én is kezdhetném líraian, hogy aszongya kavarognak a fejembe a gondolatok, mind a hópejhek a szélbe március végin, de nincsen kedvem líráskonni.
Minket is elért a hullám. Máhogy a migrációs. Mehogy a mi vejünk is migráncs lett. Oszt nem divatbú, ahogy mondogassák az eggyetlen üdvözítő pártunkbú, hanem muszájbú, materijális okokbú, na. Mongyuk mi ennek nem örülünk annyira, mámind annak hogy ement, még akkó se ha igéri hogy annyit fog ottan keresni hogy gyakrabban lássuk maj mind amikó Noviszádon dógozott.
De ahogy monta eggyik érdekvédőnk, mi itt maradtunk és elegen maradtunk itt.
Elegen bizony. Ahhó hogy meglegyen az a néhány tizezer szavazat, ami nekik kő, ahhó elegen.
De há mostanság ez van. Aszongyák hogy vannak hejjek ahun ezrive vannak vajdasági magyarok. Mámind Németbe vannak ojan hejjek. Nem tudom, nem vótam ottan. Na de maj elleszünk valahogy. A lányunk meg a kicsi hazagyütt, a nagyobb onokánk meg mán előbbrű kinn van. A lányunk vagy tanál itten munkát, a mi kis falunkba, vagy nem, oszt reméjjük hogy a vejünk maj tud kűdeni haza pézt.
Aszongya az uram, ne nevezzem én Becsét falunak. Há jó van, akkó, a mi kis városkánkba. Igaz hogy én még emlékszek arra hogy valamikó bizony város vótunk, teli gyárak, iskolák, ne sorójjam. De legalább nevezhessük Becsének. Ameddig. Ugye. Mig valakinek nem jut eszibe hogy ez se jó név, me há ugye, mostan má a városok nevit is változtassák. Utánnanéztem a neten, há Becskerek is valamikó Beche vót, oszt úgy lett Becke satöbbi. Mehogy a beche tán avarú őrhejjet jelentett. Ugyaneztet írja Becsére is, azza, hogy itt van egy másik verzió, hogy aszongya: „Neve a régi Bese török-magyar személynévből származik. Jelentése: kánya“. Ez még rosszabb pedigré mámma. Nem is avar, hanem török-magyar, ajjaj. Tanájjunk má valami monarhot, akinek a neve jobban hangzik… Mámind a mostani hatalomnak jobban teccik…
Osztan megvóttak a nagy márciusi fogadkozások, pirosfehérződd, szavalat, koszorúk. Szép vót, megható vót, fityiszkampány vót… Még jó hogy lessz idejük átsaltolni hogy rászavazzanak arra hogy a valamikori autonóm tartomány napja egy százévve ezelőtti esemény legyen.
– Gyerekek, ki tud nekem mondani egy nagy folyót? – kérdezi a tanító néni.
Pistike jelentkezik:
– A Volga!
– Jól van, Pistike! Ki tud másikat?
– Az Amazonas! – kiáltja Ferike.
– Ügyes vagy. Tud-e még egyet valaki?
Móricka jelentkezik, aztán, mikor felszólítják, kimegy a tanító nénihez és odasúgja a fülébe:
– A Duna.
– És ezt miért suttogva mondtad? – csodálkozik a tanító néni.
– Azért mert apukám azt mondta, hogy arról, ami nálunk folyik, csak suttogva lehet beszélni.
Persze ez csak eggy régi vicc, semmi köze a mostani hejzeteknek hozzá.
Amúgy meg mosmán egy kicsit fáratt vagyok. Szerintem ez az idő meg minden. Aszongya az uram hogy bisztos tavaszi fáraccság meg hogy egyek vitaminokat, meg gyümőccsöt meg zőccséget, meg ijesmi. Há jó van, maj eszek, ami van. Mostan hogy február végin tél vót, akkó tavasz, oszt utánna megin tél én má nem is tudom, hogy mijen gyümőccs lessz.
Persze, a szomszédot csak a barack érdekli, az is lé formájába. Mámind hogy lessz-e. Én ebbe nem vótam neki beszégetőtárs, montam neki, hogy kissebb bajom is naggyobb anná. De há tudod mijenek ezek a pájinkások, csak arrú tunnak beszénni. Me gyógyszer, meg mindenre jó, gyomorra, fogra, szájszagra. Há jó van, legyen, csak ne beszénne annyit amikó a hatása alatt van. Még aszongyák, hogy a nők beszénnek sokat…
Na de itt van egy anyós vicc, hagy örüjjön a férfi olvasó:
Két barát beszélget:
– Az én anyósom olyan, hogy egy tárgyról órákig tud beszélni.
– Az semmi! Az enyémnek még tárgy sem kell, és napokig jár a szája.
Közbe érzem hogy kerűget valami gelva, bisztos megfáztam. Úgyhogy megyek is, főzök teját oszt má jó is lessz.
Úgyhogy most nem puszil Maris, csak üdvözöl, oszt ne féjj, nincsen semmi nagyobb baj, nem vót hejj az újságba, a mútkó azé maratt ki.
