BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Tele lett a ház

Na, oszt sorra kerűttek a Dinkityék is. Me hogy addig nem bántotta őket a „pártatlan” ügyésség, amíg benne vótak a kormányba. Oszt most hogy néha mondanak ojanokat, ami nem teccik a kormánynak hívogassák ám őket is kihallgatásra.
Persze ebbű még nem biztos hogy az lesz, hogy ők is ilyen-olyan vizsgálati fogságba lesznek hónapokon át, me a Dinkity sietett bemószeróni a régi ellenségét, a Gyélityet, me hogy az a hibás a nacionalna stedionica botrányé – mongya a Dinkity. Ezze azt akarta mondani, hogy nem ő vót, hanem a másik, aki méghozzá demokrata is. Akkoriba, amikó privatizátták a bankot (abbú lett az EFB) a Dinkity vót a nemzeti banknak a kormányzója, utánna meg pénzügyminiszter is lett, de azt mán a Kostunicáná.

Közbe meg a Kislázó pénzügyminiszter aszonta, hogy az év végéig újabb kreditet vesz maj fel az ország. Várjá má, há ezek úgy kaptak huszonszázalékot a választásokon, me hogy a Cvetkovity eladósította az országot. Most a hatalom száz százaléka majnem az övék, oszt tán még jobban eladósítottak bennünket, mint az előzők.
Az aflatoxin miatt meg a Jésityet hallgatták ki. Ő azé hibás (me demokrata, oszt azokra van most vadászati szezon – mongya az uram) me szóni mert a népnek, hogy vigyázzanak me méreg van a tejbe. Persze ez nem teccett az akkori agrárminiszternek, a becskereki Knézsevitynek, aki azóta mán nem miniszter, de azé megmaratt funkcinak. Ez vót az amikó a Knézsevity gondótt egyet oszt 10-szeresére emette a toleranciaküszöböt, egyik nap még mérgező vót tej, másnap aszonta a Knézsevity ugyanarra, hogy dehogy, csak igyák, sőt ő is ivott tán egy pohárra, ha jó emlékszek. Tejet. Me hogy a Jésity pánikot szított, aszongyák, na errű tanátt az onokám egy viccet a neten:
„A repülő az Atlanti-óceán fölött száll, amikor megszólal a kapitány:
– Kedves utasaink, szélcsendes időben utazunk, az út felét már megtettük. Ha kitekintenek a jobb oldali ablakon, láthatják, mindkét motor működik. Ha balra néznek, láthatják: a két motor lángokban áll. Kérem, ne essenek pánikba! Nézzenek le, s az óceán mozdulatlan tükrén egy sárga foltot láthatnak. Az egy gumicsónak. Én innen beszélek…“
Na de asse vót semmi, amikó a Kislázó előgyütt a nagy mentőtervve, ami naggyábú abbú áll, hogy fölemelték az áfát, ami miatt sok minden megdrágult, meg fog is, meg kevesebb pénzt kapnak a „gazdagok”. Ja, me nálunk má gazdagnak mongya a kormány azokat, akik havonta keresnek ötszáz eurót. A Radúlovics, az meg a gazdasági miniszter, az meg nem vót ott amikó a Kislázó emonta a nagy tervet, ami az Urunk és Parancsolónk szerint az egyedüli, ami megmenthet minket. Me hogy a Radúlovicsnak ez nem teccik, mintahogy másoknak se, hogy csak a büdzsé lukait tömködik a nép pénzibű, de a termelés beindításábú má megin semmi. Me hogy a Radúlovics azt akarta vóna, hogy csökkencsék a fizetésekre az adót, amit a gazdák fizetnek, oszt maj több marad nekik, oszt maj befektetnek. De mégse.
Közbe az Urunk és Parancsolónk Belgrádda foglalkozik, ahová saját polgármestert akar beűttetni a tavaszi választás után. De főleg a verbászi választások izgatták a mútt héten a hatalmat, maga a „pártonkívüli” elnök is ement éppen véletlenű a választási csönd előtt, hogy parasztta találkozzon. Persze hogy ennek semmi köze a kampányhó, á dehogy, csak éppen rég vót mán a Tómó Verbászon, oszt most éppen véletlenű odavágyódott. Ennyit arrú, hogy van pártatlan politikus, sőt elnök. Pedig de szitták aszt a szegény Tadicsot, hogy maratt pártelnök is, amikó elnök lett, oszt az szegény hijába monta, hogy nem akarja magát megjáccani, úgyis mindenki tuggya, hogy ő déeszes.
Nálunk meg Becsén a véemdékások monták e, hogy őszerintük is a véemeszesek a nagy segítkezésükke a magyar választások ürügyén újabb pártos adatlistákat csinánnak, amikó be-bekopognak ide is, oda is. Na de nemcsak a Csonka mongya eztet, hanem a többi magyar párt is, na persze kivéve a véemeszt, meg még a magyar ligás Vass Tibi is. De a Pásztor meg aszonta, hogy nem igaz, hogy ők visszaélnek.
Gyüttek ám hozzánk is, oszt montam nekik, hogy nekem ne segíccsenek ijesmibe, me megvan a nyócelemim, oszt ha nem is tudok hejessen írni, azé eszem még van sajátom. Nem köll nekik hejettem is gondókozni.
Csakhát az emberek szeretik, ha nem köll gondókozniuk, itt van például a Terike, akit úgy vernek át amikó vásárol, ahogy nem szégyellik. A mútkó is arra panaszkodott, hogy valami nem stimmőtt, amikó utánaszámótt. Me hogy két guriga vécépapírt számóttak tán neki e, oszt csak eggyet kért. Hol vót az eszed, mondom én neki, amire aszongya, hogy öreg ő mán. Öreg vagy, de attú még nem kő hüjének is lenned…
Van errű vicc is:
„Egy nő a szupermarketben nézegeti a húsos pultnál a pulykákat, de egyiket sem találja elég nagynak a családja számára. Megkérdezi a hentestől:
– Mondja, lesznek még nagyobb pulykáik?
– Nem, asszonyom, ezek már döglöttek.“
Van az öregedésrű is vicc, de ez nem teccik annyira, aszongya: „Az egyik színtársulat művésznője gyermekkori élményeiről tart előadást:
– Már ötéves kislány koromban is szerettem lovagolni. Folyton a kis pónilovamon nyargalásztam.
– Figyeld – súgta oda ellenlábasa szomszédjának -, már megint fiatalítja magát.
– Miért?
– Pónilovat mond mamut helyett.“
Na de ha mán a színházná vagyunk, megjelent a noviszádi szinházba az új igazgató, akit a nemzeti tanács támogat. Oszt ojasmiva gyütt, hogy majd Pesten lesz kirendelcsége vagy mije az Újvidéki Színháznak (me nincs Pesten elég színház, biztos azé…). Ezt mán a nagyobb onokám olvasta e, azé a nagyobb, me mosmán van kissebb is, amive azé eköll dicsekedni. Az uram persze má megin bevásárótt, a nagy kínágatásba, de errű maj később. Fölóvasta nekem az onokám szerbű az intervjúját az igazgatónak, meg is értettük mindannyian, mehogy tudunk mi rendessen szerbű, amennyit köll. Azt főleg megértettük, hogy igazgató úrnak nem szmétál, bocsánat, nem zavarja, hogy a színészek nem őt akarták. Há, maj megszoknak vagy megszöknek.
Hogy mijen lesz a színház, ha megszöknek? Há népi, meg nemzeti, meg nagyon jó, mijen lehetne. Aszongyák az idén még az eddigi repertoár megy, de egy év múva mán másik, meg bisztos lesznek operettek, meg komoj előadások, nem olyan nyikhajkodás. Az operetteket én nem annyira szeretem. Mehogy nekem meg az uramnak amikó fiatalok vótunk nem az operettek meg a nóták teccettek, hanem bitliszek, meg az omega. Azé nem nézzük mámma se a nóta tévét.
Amúgy a vejünk nagyon benne van a répaszedésbe, de most hogy megszületett a kicsi, azé szépen otthon van amikó köll a lányunkná. Dógozik is, de azé nagyon örül, eszem a zuzáját neki, annyira aranyossak négyesbe. Há, négyesbe, me a nagy onokám is örül, csak nem nagyon tud mit kezdeni a kicsive. A kínágatásokná meg minden jót kívántak a kicsinek, főleg aszt hogy éjjen jobban, mint mi. Az is jó, de legalább éjjen ojan jó ahogy mi éltünk valamikó.
Hogy ez az ország így meg…ott bennünket, hogy most azon köjjön gondókodni, hogy 10 dinárra drágább valami mint eddig oszt megvegyük-e vagy ne!
Mos, hogy meggyütt a kicsi, tele lett a ház, még nálunk is mindenfele pelenkák száradnak. Me hogy pamperszre meg ijesmire nem fussa.