BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Várni

Vót itten má minden novemberbe. Má szinte tavasz is. Jó, mostan gyütt ez a nyálkás novemberi hideg, oszt panaszkodik a barátném hogy aszongya hideg van, meg a biciglin a csontyáig hatol a nyirkos levegő. Meg ijesmi.

Há jó van na. November van. Mire ez megjelenik meg mán december is lessz.
Annak idejin, a boldog időkbe, me hijába akarják nekem bebizonyítani hogy akkó vót a szar, mostan meg a lekvár, szóva akkó szépen tunni lehetett – az állami ünnep november 29-kén oszt disznóölés meg minden ami köllött. Az idő is megvót hozzá. Akkó az idő is normális vót, mosmán asse.
Ja osztan mostan maj nem november 29. lessz az ünnep, amikó ugye vót az Avnoj, hanem november 25. amikó a délvidéki szerbek meg a bunyevácok kitugya hogy összeválogatott delegátusai aszonták hogy ők bizony eszakannak Magyarországtú oszt csatlakoznak Szerbiáhó. Igaz hogy a lakosság kétharmada magyar vagy német vót, de őket nem kérdeszték. Be jelentette szépen az új práznikot Tómó csetnikvajda, amúgy elnök és a pásztorok nagy baráttya. Miután a Vucsity Magyarjainak Szöveccsége rászavazott arra hogy a valamikó autónóm meg valamikó töbnemzetiségű meg valamikó jól élő Vajdaságnak a zászlaja a még valamikorabbi szerb knezsevina zászlaja legyen, én abba nem kételkedek hogy ők most esztet is örömme fogaggyák. Azé a kis hatalomé mindent. … Gombot varok stb. Megmonta még a Hofi.
Igaz a Hofi az mindent megmondott. Éppen utánanéztünk az onokámma a neten. Nagy nemzeti vezérünkrű, a felcsúti géniuszrú is. Azé nem mutassák gondolom a kormánytévéken se. Van az a nacsi vagy kicsoda a kormánypárti kabaré. Há. Fábú vaskarika. Na a nertársokná csak igy lehet, me ott még a trafik is vagy kormánypárti vagy nincsen.
A pszichiáter meglátogatja a betegeit. Bemegy a szobába és látja, hogy az egyik ember hadonászik a levegőben, a másik pedig fejjel lefelé lóg a mennyezetről. Kérdezi a hadonászótól, hogy mit csinál.
– Nem látja, hogy épp egy deszkát próbálok kettéfűrészelni? – hangzik a válasz.
– És a barátja mit csinál ott fejjel lefelé lógva? – kérdi tőle a doki.
– Ja, ő lámpának képzeli magát – feleli a beteg.
– Nem szólna neki, hogy fejezze be, már egészen lila a feje! – jegyzi meg a doktor.
– Mit akar? Hogy sötétben fűrészeljek?
Ja osztan aszongya a mútkó az uram hogy mit igyeksző, Mária, me ű úgy hí, amikó bármit is irsz te le úgyis gyújtós lessz belűle. Nem baj, mondom, me gyújtósnak se lenni rossz. Legalább tűz van, oszt melegszenek az emberek. Há mostan hogy az agyakba támad e szikra az mán más kérdés.
Ja oszt megvót Nisbe (!) a nagy közös ülés a kormányok között. Esztet a baráccságot. Na, odavótam értük. Oszt aszongya, soha jobbak nem vótak a viszonyok. Ja, me soha kevesebb nem vót a magyar errefelé. Vagyis tévedek me a törökvész alatt is kevés vót. Na de ez mindakettőnek alighanem jó. Az egyik nem lát bennünket, a másikhó meg megyünk me őtőle má ement Londonba meg Németbe vagy félmilió, de mi jó leszünk, me nekünk jó ami az ottaninak má kevés. Jó persze nem így van, meg buta a Maris, meg tudom mán, nő ne politizájjon, hanem főzzön, mosson meg takariccson. Esztet má sokszó halottam meg má le is irtam ide sokszó, nem baj.
Na de mennyünk akkó a női témákra. A mút héten má orvosná kötöttem ki. Fájt a hasam, görcsőtt meg minden bajom vót. Na ekerűttem Noviszádra, ott szerencsém vót me szépen beszéttek hozzám, meg vót egy magyar szesztra is, na szóva végű megmonták hogy mi a bajom. Aszonta az uram is hogy epéssen írok, há itt van. Na maj tán megoperának, de nem lesz nagy dolog me laparoszkószkópos lessz. Úgyhogy alighanem békés karácsonyunk meg újévünk lessz, me az uram úgyse szereti a disznóságokat én meg mostan má nem ehetem, szóva mértékke eszünk maj, oszt ennyi. Egy kis lefogyás nem árt.
A kórházban nem tudják elkezdeni a műtétet, mert az altató orvos késik. Felhívják telefonon, érdeklődnek, hogy mikor ér be.
– Sajnos hatalmas dugóba kerültem! Ki a páciens? Mi a foglalkozása?
– Útkarbantartó.
– Ó, akkor nem kell hozzá altató orvos! Tegyenek egy lapátot az álla alá és rögtön elalszik.
Ja oszt kaptak a nyögdíjasok könyöradományt szeretett vezérünktű. Hogy legyen a szlavákra. Ja hogy nekünk nincsen szlavánk. Nem baj, maj lessz az is, mehogy ijen jó odnoszokhó az is kő.
Oszt egy repülőinstruktor vissza-kűtte az ötezret, me aszonta hogy őtőle eddig háromszázezret vett e a feladó, oszt neki nem kő a milosztinya. Esztet is a neten láttuk. Onnan informálódunk, na. De ottan is megválogassuk hogy mit olvasunk meg mit nem.
Ja oszt ádvent van. Mi várunk. Mi mindig csak várunk. Azé is megy így, me csak várunk. Betesszük a fejünket a térdünk közé és búslakodunk. Na meg irigykedünk, meg gyűlölünk. Úgy tán könnyebb evisenni magunkat.