trg_fontane
Bezár a gyógyfürdő. Me hogy nincsen orvos. Oszt ez nem eggyik naprú a másikra történt, me tán még én is írtam rúla jó régen. Nincsen, oszt kész. Maj szeptembertű, addigra meglessz a specializációja az eggyik doktornak.
Na de van jó hírem is! Vége van az ünnepeknek. Mindeggyik téli ünnepnek, meg mindeggyik téli szentnek is. Duplán. Elősző, meg tizenhárom napra rá mégeccő. Mindeggyik.
Hogy a télnek vége van-e asztat még nem tudhassuk, csak má akkora hó se legyen mind a mútkó, me az uccán nem lehetett nem végigmenni, hanem elindúni se nagyon, annyira csúszott – me minek sózni az adófizetők pézibű, másra kő az. Szóva, hosszabbak a napok, de hogy sötét az élet az bisztos. Ilyen má nagyon rég vót, én nem is emlékszek rá, hogy ennyire féttek vóna az emberek. Jó, amikó gyüttek mobilizánni, meg amikó háború vót, akkó igen. De tán még akkó is többen vótak, akik ki merték nyitni a szájukat. Szegény József Attila írta, hogy Fortélyos félelem igazgat… Bizony.
Ja, van még jó hír, efogtak Becsén két rablót. Az eggyik 96-ba született, a másik 90-be. Szóva az eggyik eppen, hogy nagykorú lett. Fődváron meg Becsén vótak aktívak. Na de várjá még az örömme, maj meglássuk hogy mennyit űnnek le. Ha eggyátalán.
Na oszt ha mán a rendőrök sikerérű van a szó, akkó itt van eggy vicc, aminek semmi köze a mostani rendőrminiszterhő:
Egy szállodába rendőrszá-zados érkezik. A segítőkész portás bemondás alapján előzékenyen kitölti neki a bejelentőt, és aláírásra átnyújtja. Legnagyobb megrökönyödésére, a százados, aláírás helyett három keresztet tesz. A portás óvatosan érdeklődik:
– Elnézést, százados úr, ezek mik?
– Hát az aláírásom, a nevem.
– És elöl, fent ez a kisebb kereszt?
– Ja, hát az a doktorátusom.
Fene nagy dicsőség ám ebbe a kormányba lenni, ahogy asztat megtutta októberbe a véemesz is, amikó még ötven ezer szavazatot se kapott. Jó, há persze hogy az övék a nemzeti tanács me másnak még annyi péze sincsen hogy kirakjon egy plakátot. Meg asztán másoknak se tévéjük, se rádiójuk, se újságjuk. Meg asztán másokhó nem is mernek az emberek csatlakozni. Me ekkora a szabaccság meg a demokrácia…
Az onokám pedig tanátt egy régi viccet, aminek semmi köze a Csanakhó meg a Csédóhó:
A választási hadjárat idején kortesbeszédet mond a képviselőjelölt. Megállás nélkül szidja a kormányt, az országgyűlési képviselőket. Korrupt gazfickóknak mondja őket, akik csak lopni és hazudni tudnak.
Valaki megkérdezi a tömegből:
– És ön mit akar ellenük tenni?
– Tenni? Semmit! Be akarok jutni közéjük!
Amúgy az onokámnak örülök nagyon, me hogy dúl a szerelem, csak még nehogy szárba szökkenjen, vagy mán hogy mongyam, nehozzon azé még gyümölcsöt, na. Amúgy most a vejem ehalgatott azza, hogy kimennek majd, én meg nem is kérdezem, job ez nekem meg a tatának így. Most akkó is kérjük a kicsit dajkánni meg vigyázni rá, amikó nem is muszájna. Odajutottunk mind száz éve, vagy kétszáz, hogy a gyerek az eggyetlen öröm.
Na meg a kávézás a barátnőkke. A mútkó is a Teri fölolvasott egy viccet, há vót aki nevetett rajta, de vót aki csak bólogatott. Utánna persze jó kibeszéttük a férjeket, másokét, persze:
– Nekem olyan inasra van szükségem, aki folyton és szó nélkül dolgozik, mindenre gondol, mindent megtesz, amit mondok neki, és nem felesel vissza!
– Asszonyom, ha javasolhatom, akkor inkább szerezzen be egy férjet!
Megtárgyajjuk asztat is hogy melik bótba ócsóbb a kenyér. Me mosmán mi is modernizálóttunk. Me amióta a kenyér olyan mind a szivacs, meg há mindenhunnan az gyün hogy a fehér kenyér, meg a fehér cukor meg a mittoménmi nem egésséges, azóta a barátnőkke is a helyes táplálkozásrú beszélünk. Magok, meg téjják, meg receptek. Honnan? Há nézzük a neten, a recepteket meg lessük a főzőcskékbű a tévébű. Csak győzzük pézze. Na jó, még azé szerencse hogy itten élünk, meg főleg az hogy még lebirunk hajúni, oszt megterem egy kis zőccség a kertbe. Me orvoshó mán csak az megy akinek nagyon muszáj. Olyan történeteket meséttek a mutt héten is amikó összegyüttünk, hogy ement a kedvem mindentű.
Na de az én nagy onokám erre is tanátt viccet:
– A gyógyszer, amit felírtam magának, használt?
– Oh, igen!
– Csakugyan jó volt?
– Igen. Csakugyan.
– Na, nézze csak – mondja az orvos elgondolkozva – nekem is ugyanaz a panaszom, mint magának. Én is ki fogom próbálni.
Na de mosmán mára befejezem, me indul az onokám a nallánnya mennek valahová, oszt adok neki egy kis pézt hogy azon ne mújjon a boldogság. Maj a tata két sörre kevesebbet kap a héten. Így jár mindenki jó.
Üdvözöl spórolós Marisotok!
