Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

BETSEY MARISKA NAPLÓJA – Vissza a jövőbe

BETSEY MARISKA NAPLÓJA – Vissza a jövőbetrg_fontane

Na ezt is túléttük, maj meglássuk, hogy túléjjük-e azt ami gyün.

Úgy döntött a nép, hogy egy emberbe hisz, ahogy a plakát is mongya, benne hiszünk, ő a jövőnk.
Kiment a nép fele, annak a fele a Vucsityra szavazott, oszt ennyi. Most a Vucsity aszt csinál amit akar (eddig is aszt csinátt). Ezé is iratta ki a szavazást. Jó járt a véemesz is, me igaz, hogy nem kapott sokka többet mint két éve, de ugyanannyit kapott mint amikó a Pásztor eggyütt vót a megbódogútt Pálsanyiva na meg az Ágostonna. Hanem alighanem most elég sok szerb is szavazott a Pásztorékra, az a hetvenötezer az nem mind magyar szavazat, oszt néztem a tévébe a Pásztort, aki ezt el is monta, meg azt is monta, hogy ők polgári párt. Nafene, ezt eddig nem monták. Igaz eddig nem is vót szerb zászló a plakátjukon se. De mive kevessen mentek e, meg sokan be se jutottak, akkó a Pásztoréknak egy kicsit több képviselőjük lett a szkupstinába, mint eddig. Eszt mind az uramtú tudom, meg aszt is, hogy a Pásztort bisztos beveszi a Vucsity a kormányba, a többieket meg még nem tunni. Me az én uram mosmá bírni nem bír, oszt fojton csak az újságokat bújja.
Aszt akarta a nép hogy mindent egy párt döncsön e. Nállunk itteni magyarokná így van má tizenvalahány éve. Ez most is láccott, me alig vót magyar újság, tévé vagy rádió, amelik nem a Pásztorék dicsőítéséve tőtötte meg magát. A Vucsityék meg má a spájzbú is kandikáttak annyira ment a propaganda mindenfele. Mive nállunk annyira szabaccság van meg jogi állam, akkó egyenlőre, de alighanem kétellőre se tuggyuk maj meg, hogy mibű (vagy inkább kitű) vót pénze a Vucsityéknak arra a rengeteg plakátra.
Na oszt nállunk Becsén még feles se vót a részvétel. A Vucsity kapott negyvenkettő százalékot, ami úgy nem egész hétezer szavazat, a véemesz huszonöt százalékot, ami négyezer szavazat, a Tadity meg a ligások együtt nem sokka többet mint ezret, meg a Dacsityék is kaptak naggyábú ugyanannyit. A többiek ementek az ezer alá. A demokraták nagyon lebőgtek. Oszt alighanem befellegzett az eldépének is a következő becsei választásokon, amennyit vóttak hatalmon, vóttak. A Knézi is valószínűleg befejezte politikai karrierjét, ha nem lesz ismét VMSZ-es.
Me hogy a zrenyanini Knézsevity má be is jelentette, hogy vajdasági választásokat is akarnak, de helyieket is. Na nem mintha az emútt két évbe nem aszt csinátták vóna hogy mindenhun átvették a hatalmat, ott is ahun nem győztek eredetileg, pl. Becsén is.
Vótak is a szerbhaladók Becsén a kampány végén, vót a Zorana a gimibe, meg vót a Mirovity lerakni az alapkövét a KWS-gyárnak. Így kő eszt csinánni a kampányba, egy kis sárga kaciga a fejen, mosoj ide, mosoj oda, egy kis alapkőásás, csak azé hogy láccon hogy ki a hatalom, oszt kihő kő igazonni.
Úgyhogy egy párt lesz, babám, mindenhun hatalmon, na meg azok, akiket bevesznek maguk mellé dísznek. Úgyhogy most könnyű lesz maj nyalni, me tudni való hogy kinek kő. A becseiek is eszt akarták, úgy vóttak bisztos vele, hogy nem kő itten hatalom megosztás, úgy kő mint valamikó. Na oszt ne mongya mosmán senki, hogy nagyon alacsony vót a részvétel, me az igaz, de aki nem ment ki szavazni, az kussójjon. Úgyis kussóni fog itt mindenki, odaát is az van. Na oszt mos odaát lesznek választások. Ott is előrre tunni má mindent.
Mi az uramma kimentünk szavazni, kiment a család is. Hogy ki hogy szavazott nem mondom meg, pedig nekem érdekes is vót hogy hajjam, hogy mennyire összevissza szavaztunk. Azt nem illik megkérdezni se, én még azoknak se montam e akik hivogattak, meg kopogtattak. Me hogy magyarok vagyunk, meg minden. Haggyá mán…
Úgyhogy őszre választások lesznek má megin, addig meg várjuk a jólétet az arab kőcsönbű, meg a sok invesztítort amit beigértek. A paraszt meg várja szubvenciókat, közbe hétágra süt mán a nap.
Na oszt van errű vicc, igaz bisztos hallották mán úgy tizenvalahány évve ezelőtt is, de hátha olvassa olyan is aki még nem:
A kis nyű kidugja a fejét a trágyából, és ezt kérdezi a mamájától:
– Anyuci! Mi az a csodálatos kék felettünk?
– Az az ég, kisfiam.
– S mi az a ragyogó sárga az égen?
– Az a nap, kisfiam.
– És az a pompás zöld körülöttünk?
– Az a fű, kisfiam.
– Anyuci, ha minden olyan csodálatos kint, akkor mi miért élünk itt a sza.ban?
– Ez a hazánk, kisfiam!
Jó, kifizették a parasztnak a választások előtt amive tartoztak (véletlenű épp akkó), de az ideiekke mi lessz?
Há maj most ki kő várni, hogy mit mond a Vucsity az adókrú meg a mezőgazdaságrú, meg minden másrú. Mehogy eddig is ő mondott meg mindent, de mosmá egész bisztos.
Alighanem a szindikát se fog mosmá nagyon ugránni, rábólint a munkatörvényre oszt annyi. Maj meglássuk.
Na de van még egy vicc a végire is, úgyis terjeszkedik a Szovjetú… párdon Oroszország, oszt azokbú az időkbű itt van egy, aminek persze semmi köze az itteni állapotokhó:
Oroszországban az apa utasítja fiát:
– Eridj fiam, kérj anyádtól pénzt, hozzál nekem egy Právdát, anyádnak egy Zsenyscsinát, magadnak meg egy Pionyirszkájá Právdát.
Pár perc múlva jön a gyerek :
– Apa, azt mondta anyu, nem ad pénzt, mert ott a rádió, úgyis bemond mindent.
– Jó, fiam, itt van öt rubel, hozzál nekem Právdát, magadnak Pionyirskaja Právdát, anyád meg törölje a rádióval a pi..ját!

Na, üdvözöl a mocskos szájú Marisotok!

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *