Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

December 29-én – Megszavazták az MNT költségvetését

December 29-én – Megszavazták az MNT költségvetéséttrg_fontane

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) december 29-ei ülésén elfogadták a testület 2011. évi költségvetését. A szavazás előtt ifj. dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke, elmondta, hogy egy önkormányzat, egy hatóság életében a költségvetés az a jogszabály, amely meghatározza az intézménynek a működését: „A költségvetés segítségével folytathatjuk politikánkat, és annak tételei meghatározzák, behatárolják a mozgásteret a következő naptári esztendőben“ – mondta az MNT elnöke.

A Magyar Nemzeti Tanács 2011. évre tervezett büdzséje mintegy 126 millió dinár, és nyolc bevételi forrásból tevődik össze: a 2010. évben megvalósított és 2010. december 31-ig fel nem használt bevételekből (7 millió dinár), magyarországi támogatásból (43,5 millió dinár), Szerbia Köztársaság 2011. évi költségvetéséből folyósított működtetési célú támogatásokból (53 millió dinár), Vajdaság Autonóm Tartomány 2011. évi költségvetéséből folyósított működtetési célú (16 millió dinár) és egyéb programcélú támogatásból (900 000 dinár), önkormányzati támogatásból (3 millió dinár), kamatbevételből (50 000 dinár), jogi és természetes személyek önkéntes adományaiból (22 000 dinár), és máshova be nem sorolt bevételekből (2,3 millió dinár).
A költségvetési kiadások két csoportba sorolhatóak: az MNT működési költségei (tiszteletdíjak, járulékok és adók, útiköltségek, karbantartás, eszközbeszerzés stb.), különféle programok támogatása (iskolabusz működtetésének költségei, kiemelt intézmények támogatása, színházak tájolása, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek és a Forum Könyvkiadó Intézetnek nyújtott támogatás, a szórványban első osztályba iratkozó magyar diákok támogatása ösztöndíjak formájában).
Az ülésen elfogadták a Magyar Nemzeti Tanács által alapított intézmények – a Hét Nap, a Magyar Szó, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Fórum Könyvkiadó Intézet – 2011. évre vonatkozó munka- és pénzügyi tervét is.
Az ülésen Barát Tóth Lívia, az MNT tájékoztatással megbízott tanácsosa elmondta, hogy a két lapkiadó vállalatnak a jövőben közös akciói lesznek. „A Magyar Szót és a Hét Napot korábban nagyon sokan ellenségnek tartották, az utóbbi időben azonban dicséretes együttműködést (a közös reklám- és előfizetési akciók) valósítottak meg, és bízom abban, hogy ez az együttműködés jövőre is folytatódik“ – fogalmazott B. Tóth Lívia, majd beszámolt a hetilap népszerűsítését célzó akcióról is. A tervek szerint jövőre minden végzős középiskolás diák egy ingyen Hét Napot kap. A tanácskozáson az érintett intézmények igazgatói (Németh Ferenc – Fórum, Hajnal Jenő – VMMI, Bordás Győző – Magyar Szó, Kókai Szilveszter – Hét Nap) mutatták be a pénzügyi, illetve munkatervüket.
Záradékjavaslatot fogadtak el Újvidék iskoláskor előtti intézményeinek és általános iskoláinak hálózatára vonatkozóan is.

Gondok a „minibankkal“

A Szekeres László Alapítvány kuratóriumi tagjainak felmentéséről és kinevezéséről szóló végzésjavaslatot több képviselő nem támogatta. A Tanács az Alapítvány kuratóriuma tagjaivá négy éves időtartamra a következő személyeket javasolta: Józsa László (elnök), dr. Korhecz Tamás (elnökhelyettes), dr. Német László, dr. Dujmovics Ferenc, Pásztor István, Mérges Sándor, dr. Gábrity Molnár Irén, Dudás Károly, dr. Várady Tibor, Kovács Elvira, Hajnal Jenő, László Bálint, Egeresi Sándor, Miskolci József, Hodovány Attila. Ez az alapítvány a támogatásoknak (a vajdasági magyar kultúra önazonosságának megőrzése) a legfontosabb újraelosztója, s a legnagyobb pénzekkel gazdálkodik. „A Szekeres László Alapítvány tulajdonképpen a Magyar Nemzeti Tanács minibankja, hiszen számos olyan támogatási formának az elosztásáról dönt, amelyek az MNT programjainknak a megvalósítását is szolgálják“ – mondta az MNT elnöke.
Vass Tibor szerint az SZLA kuratóriuma nem tükrözi a Magyar Nemzeti Tanács összetételét, több lista képviselői nem kaptak helyet a testületben. Borsos Csilla nehezményezte, hogy Észak-Bánátból egyetlen tagot sem delegáltak a testületbe. Rácz Szabó László több dolgot kifogásolt a javaslattal kapcsolatban: „Azt gondolom, hogy az anyag, ami most elénk került, az MNT történetében az egyik legrosszabbul előkészített javaslat. Formailag is katasztrofális, hiszen a nevek után semmiféle identifikáció nincs“. Rácz Szabó szerint több név esetében az összeférhetetlenség, funkcióhalmozás is felmerül, hiszen, mint mondta, a SZLA a VMSZ meghosszabbított keze. „Azok kerülhettek ide be, akiket ez a politikai párt stratégiai szemszögből partnernek tekint“ – tette hozzá a képviselő, majd javasolta, hogy vegyék le napirendről a végzésjavaslatot.
Dr. Csengeri Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a 15 kuratóriumi tagból összesen 7-en szabadkaiak. Korhecz Tamás válaszában elmondta, hogy szerinte egyeseknek túlságosan is „savanyú a szőlő“. „Azért nem lehetettek a többi magyar törpepártnak (kivéve az MRM) az elnökei tagjai a kuratóriumnak, mert bojkottálták az MNT megválasztását. Az, aki folyamatosan ellene ment a névjegyzék felállításának, aki a párt tagjait azzal fenyegette meg, hogy kizárja őket, ha feliratkoznak a névjegyzékre, az milyen alapon kéri azt, hogy kerüljön be a nemzeti tanács ezen fontos intézményébe“ – mondta az MNT elnöke.
Végezetül a végzésjavaslatot négy tartózkodás és négy ellenszavazat mellett fogadták el.

(Forrás: Vajdaság Ma)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *