trg_fontaneA mintapolgármester többé nem hajlandó vergődni a „több egypártrendszerrel“
Ugyanitt, az előző számban, pozitív példaként említettem a szerémségi Inđiját, amelynek polgármestere nemzetközi viszonylatokban is jegyzett sikereket ért el a „rábízott” község irányításában, gazdasági felemelésében, fejlesztésében. Ha később lett volna a lapzárta, hozzátehettem volna ezt is: íme, ez az ember, Goran Ješić, is megcsömörlött a politizálástól, attól, amit úgy szoktam nevezni, hogy „több egypártrendszer”.
Ješić, akit az ország legsikeresebb polgármestereinek egyikeként szokás emlegetni (sok tény támasztja alá az egyszerűbb és pontosabb „legsikeresebb” jelzőt), a minap közölte, hogy nem fogja magát negyedszer is jelöltetni a polgármesteri (községi elnöki posztra), mert egyszerűen elege lett sok mindenből, sőt, valószínűleg a politikai életből is távozni fog.
Tíz éve vezet egy valaha csaknem ismeretlen, elmaradott községet, amelyről annak idején csak azt tudták, hogy az autóút mentén helyezkedik el, ma pedig – illetve már évek óta – a siker szinonimája és jelképe. Ješić 300 millió euró értékű zöldmezős beruházást vonzott a községbe, ami egy lakosra számítva a legnagyobb arány az egész országban (!). Ma azt mondja, hogy a legnehezebb feladata nem a rendszerváltással járó gondok leküzdése volt, hanem a saját pártján belüli lobbizás.
És miért kell lobbiznia egy (ilyen) polgármesternek? Hogy pénzt kapjon. „Nem létezik egy olyan rendszer, amely lehetővé tenné, hogy programokkal valamilyen rendes procedúrában lehessen pályázni, jóban kell lenni valakivel a hatalom csúcsából, mert ellenkező esetben ellenállással találkozik az ember a központi hatalom részéről” – nyilatkozta a viszonylag fiatal (1974), de már régóta híres polgármester, akinek irodájában a meggyilkolt kormányfő képe van a falon.
Ješić egy kis, de tiszta múltú pártban kezdte pályafutását, a Szerbiai Polgári Szövetségben, a GSS-ben. Az 1996/97-es egyetemista tüntetések egyik szervezője volt Újvidéken, majd az Otpor (Ellenállás) egyik vajdasági főszervezője 1999-ben. 2000-ben, GSS-esként (!) lett a legfiatalabb polgármester az országban. Amikor pártja a megszűnés felé haladt, lemondott a GSS alelnöki tisztségéről és 2006-ban társult a demokratákhoz (DS), talán éppen azért, hogy könnyebben tudja fejleszteni a községet, hiszen egy sokkal nagyobb pártról van szó. 2008-ban az általa vezetett lista (Goran Ješić – DS) a szavazatok több mint 45%-át szerezte meg!
Nem vált pártkatonává, véleményét mindig elmondta, akkor is, ha az „ott, fent, valakiknek” nem tetszett. Mint mondja, pártján belül „az embereket nem az eredmények és a tudás, hanem más körülmények alapján” ítélik meg.
„A helyi önkormányzatok vezetőit ma, az esetek túlnyomó többségében, nem a polgárok, hanem a pártjaik választják meg” – fűzi hozzá Ješić és ezzel rávilágít a szerbiai politikai rendszer egyik rákfenéjére: „A községi elnökök emiatt nem a polgároknak, hanem a pártjuknak fogadnak szót”. Most már egyébként a törvény értelmében is így van, hiszen a legutóbbi választásokon, 2008-ban, már nem választhattunk közvetlenül polgármestert, hanem (párt)listákat, amelyek azután maguk között – takarítói szintig – elosztották a posztokat, így a községi elnökit is.
„Komoly tervekre nem kaptam egy dinárt sem, az átutalásokat ismeretlen okokból lecsökkentette a központi hatalom 2009-ben. A pénzt nem oda küldik, ahol arra a legnagyobb szükség van, hanem valami buta projektumokra. Ha ugyanis egy projektumba befektetett egymilliárd egy éven belül nem hoz három milliárdot, akkor bizony baj van” – panaszkodik Ješić.
Vajon mindez csupán egy községre, egy polgármesterre és egy pártra vonatkozik? Persze hogy nem. Hiszen mindenhol azt tapasztaljuk, hogy ha nincs kapcsolatunk „ott, fent”, akkor se pénz, se posztó – se munkahely. Az „ott, fent” pedig általában valamelyik párt funkcionáriusát jelenti. Tudjuk, hogy nem a rátermettség, a szakmai tudás, a tapasztalat a döntő, hanem a párthűség, a lojalitás, a nyalizás… Az „ügyes” ember ugyanis lefelé tapos, fölfelé nyal.
Ezért tartunk itt.
Márton Attila
