Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Felvételi vizsga – Félezer szabad hely

Felvételi vizsga – Félezer szabad helytrg_fontane

A héten tartották a szerbiai középiskolákban a felvételi vizsgákat: hétfőn anyanyelvből, kedden pedig matematikából vizsgáztak azok a nyolcadikosok, akik négyéves középiskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Idén egyik tárgyból sem úgy szerepelnek a feladványok, ahogyan azt a feladatgyűjteményből begyakorolták a diákok, de ezt tudták előre.
Anyanyelvből a 20 feladat 40 százaléka esetében megváltoztatták a válaszok sorrendjét, a matematikai felvételi vizsga esetében pedig 5 feladatban szerepeltek más számbeli értékek a felvételi feladatgyűjteményhez viszonyítva.
A végzős általános iskolások akkor felvételiztek sikeresen, ha mindkét tárgyból legalább egy-egy pontot szereztek, de az öt, illetve több ponttal rendelkezők előnyt élveznek majd a végső rangsor kialakításakor.
Vajdaságban 16 943 nyolcadikos diák van.
Becsén 435 diák fejezte be idén az általános iskolát – közülük 195-en tanultak magyar nyelven. Őket 582 szabad hely várja a becsei középiskolákban.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *