Film- és könyvbemutató - A méhek titkos élete

A méhek titkos élete csodálatos könyv és valamivel kevésbé csodálatos, de jó film. Igazi húsvéti olvasmány, illetve nézni- és gondolkodnivaló, mert a keresésről, a szeretetről, a csodákról és a megtalálásról szól, egy szomorú, elhagyott kislány meséje a borzasztó világról, majd később a csodák színes világáról, ahol azért borzalmak is vannak, de ahol a szeretet, az összetartás és a hit átsegíti az embert mindenen.

Sue Monk Kidd regényeredetijében volt valami félelmetes, komor felhang. Az adaptáció azonban valamennyivel könnyedebbre veszi a figurát.
A könyvmolyok.blogspot kritikusa szerint „habár nem hagyják el a szomorú, tragikus eseményeket, az alkotók sokkal rózsaszínűbbre festik A méhek titkos élete világát – azzal például, hogy a három kulcsfigurát játszó fekete asszonyt jócskán megfiatalítják (ők a regényben idősebb hölgyek voltak, ami ugye nem mondható el Alicia Keysről), vagy azzal, hogy az egyik figura, May fogyatékosságából is sokat visszavesznek (a könyvben egyértelműen értelmi fogyatékos, itt inkább csak hiperérzékeny – az őt alakító Sophie Okonedo mégis kimagaslik alakításával). A regény több helyen merengett, filozofált – ezeket a részeket a filmben túlcsorduló, szirupos zenével aláfestett, enyhén giccses életképek váltják fel. A méhek titkos élete című film azért ezzel együtt kedves darab lett, melyhez az érzékenyebbek több papírzsepit is bekészíthetnek“.
Sue Monk Kidd magyarul is megjelent bestsellere alapján Gina Prince-Bythewood forgatott szívhez szóló filmdrámát Queen Latifah és az egyik legtehetségesebb gyereksztár, Dakota Fanning részvételével. Mellettük a filmben olyan ragyogó fekete színész/ énekesnőket láthatunk, mint Jennifer Hudson, Alicia Keys és Sophie Okonedo. A film főhőse a szeretetlen csonka családban, kegyetlen apja mellett élő Lily (Dakota Fanning).
A történet pedig ilyesmi: Apja folytonos kegyetlenkedését megunva a 14 éves Lily Owens (Fanning) dadájával és barátnőjével, Rosaleennel (Jennifer Hudson – Dreamgirls) Dél-Karolinába menekül. A néhai anyja múltja után nyomozó Lily eljut a Boatwright nővérekhez (Latifah, Alicia Keys és Sophie Okonedo), akik befogadják a szökevényeket. A kislányt váratlanul éri az őt körülvevő szeretet és gondoskodás; a család minden egyes tagjával meghitt kapcsolatba kerül, de a nyomozást nem adja fel. Végül olyasmire lel, amire nem is számított…
A ’60-as évek Amerikájában járunk, amikor aláírták a polgárjogi nyilatkozatot a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen, amikor fellőtték az első rakétát a holdra és amikor a csúcspontján burjánzott a rasszizmus. A 14 éves Lily Owens félárva. Legalábbis hivatalosan, de gyakorlatilag csak magára és a házvezetőnőre számíthat. Édesapja, T. Ray nem sokat törődik gyermekével, kivéve akkor, ha büntetni lehet őt valamiért. Lily édesanyja, Deborah egy szörnyű balesetben halt meg, amikor a kislány még csak 3 éves volt. Elsült otthon egy fegyver és az asszonyt találta el a golyó. Lily mindennek szemtanúja volt és sosem tudta ezt feldolgozni, az édesapja sem volt nagy segítségére, sőt. Mindennapi lelki szegénység elől a kislány álomvilágba menekül. Egyik nap, amikor Rosaleen, a fekete házvezetőnőjük, elindul, hogy a szavazójegyzékbe vetesse magát, Lily elkíséri. Útjuk során beléjük kötnek helyi rasszisták, és az összetűzésből bebörtönzés és kegyetlenkedés kerekedik. Lilyt apja kihozza ugyan, de Rosaleenért nem hajlandó semmit sem tenni, sőt még egy kiadós verést is kilátásba helyez a lánynak az elkövetett „bűnért“, hogy őt ilyen helyzetbe hozta. Lily megszökik, és sikeresen kimenti Rosaleent is. Egy fekete madonna kép, hátulján egy városka nevével: ennyi maradt rá édesanyja után, valamint egy fénykép és egy pár kesztyű. Elindulnak kettesben, hogy Deborah nyomába eredjenek több mint 10 év távlatából. És amit három méhészkedéssel foglalkozó fekete nővér személyében találnak, az áldás és öröm mindkettejük életében. Lily sokat megtanul az élet és a méhek dolgairól, és édesanyjáról is sikerül többet kiderítenie. Azonban apja nem ül tétlenül otthon, lánya keresésére indul.
És, igen, vannak a könyvben nagyon jó mondatok, amelyek a filmből hiányoznak: „Útra keltem a hazugságokkal teli bőrönddel, hogy megleljem az igazságot, de már nem tudtam melyik nehezebb, melyik cipeléséhez kell több erő. Nem mintha számítana, hiszen ha az ember megtudja az igazságot, már nem mehet vissza a hazugságokkal teli bőröndért. Akár nehezebb, akár könnyebb, az igazságot kell cipelnie tovább“.