Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Harmadszor volt konzuli nap Becsén – Új űrlapokon igényelhető az állampolgárság

Harmadszor volt konzuli nap Becsén – Új űrlapokon igényelhető az állampolgárságtrg_fontane

A Petőfi kultúrkörben január 1-től naponta nyújtanak segítséget a magyar állampolgárságot igénylőknek. „Az elmúlt három hónap alatt 267-en információt kértek az irodában, 304 személynek töltöttünk ki kérvényeket, ami azt jelenti, hogy összesen 590 személynek segítettünk az űrlapok kitöltésében”, mondta Ricz Kasziba Beáta, az iroda munkatársa.

A Petőfi kultúrkörben március 22-én harmadik alkalommal tartott kihelyezett konzuli fogadónapot a belgrádi magyar nagykövetség konzuli osztálya. Ritecz Miklós főkonzul és dr. Szlanyinka Anna konzul a február eleji látogatásukhoz hasonlóan, hatvanöt állampolgársági kérelmet vettek át a helybeliektől.
„Óbecsén továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik a magyar állampolgárság megszerzése iránt. Remélhetőleg már a közeljövőben megérkeznek Belgrádba azoknak a honosítási okiratai, akik az első, tavaly decemberben megtartott kihelyezett fogadónapon nyújtották be kérelmüket, és akkor ’óbecsei eskütételt’ szervezünk a belgrádi nagykövetségen“, mondta Ritecz Miklós, aki felhívta a figyelmet arra, hogy március elsejétől már új formanyomtatványokon kell igényelni az állampolgárságot. „Újdonság, hogy most már ugyanezen a nyomtatványon kell megírni az önéletrajzot, valamint a nyomtatvány része lett a névmódosítási kérelem is. A honosítási kérelmet, valamint az ugyancsak megújult születési és házassági anyakönyvezési kérelmeket az érdeklődők megtalálhatják a www.allampolgarsag.gov.hu honlapon”.
A főkonzul elmondta, hogy a néhány hétig tartó átmeneti időszakban még átveszik és továbbítják a régi nyomtatványokon átadott kérelmeket is, de arra kérte a polgárokat, hogy április elejétől csak új típusú formanyomtatványokat töltsenek ki. „A márciusi módosítások családbarátabbá tették az egyszerűsített honosítási eljárást. Nem kell magyar állampolgárságú felmenőket igazolnia annak, akinek házastársa már megszerezte a magyar állampolgárságot, s legalább tíz éve házasok, vagy öt éve házasok és van kiskorú gyermekük. Természetesen a magyar nyelv ismerete náluk is fontos feltétel”, ismertette Ritecz.

R.R.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *