Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Helyi választások 2016-ban – Az SZHP győzött – négy lista a parlamentben

Helyi választások 2016-ban – Az SZHP győzött – négy  lista a parlamentbentrg_fontane

Az április 24-én megtartott becsei választásokon a község területén bejegyzett választópolgárok 52,84 százaléka vett részt, azaz a 33 757 szavazati joggal rendelkező polgár közül 17 197 voksolt. A politikai pártoknak és koalícióknak érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért nem élt szavazati jogával a polgároknak mintegy 47 százaléka.

Nagy meglepetés a Magyar mozgalom és a Dosta je bilo

A községi választási bizottság által közzétett adatok szerint Becse község területén a Szerb Haladó Párt és a Szerb Megújhodási Mozgalom alkotta koalíció szerepelt a legjobban, listájuk a szavazatok 44,32 %-át szerezte meg. Ez azt jelenti, hogy a 36 tagú községi képviselő-testületben 22 mandátumot szerzett az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett választási lista. Elvileg ez a koalíció egyedül alkothatja meg a helyi hatalmat, azonban a községi hatalomgyakorlásban valószínűleg részt vesz majd a Vajdasági Magyar Szövetség vezette koalíció is, amely a választásokon második lett. A Vajdasági Magyar Szövetség – Vajdasági Magyar Demokrata Párt – Magyar Egység Párt – Pásztor István listának a szavazók 15,94 szavazott bizalmat, ez pedig hét mandátumot biztosított – eggyel kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt – Pásztor listájának.
A Magyar mozgalom – hogy változtassunk! – Dr. Korhecz Tamás – VMDK koalíciós listának a voksok 9,05 %-át sikerült megszereznie, ami 4 képviselői helyet jelent a községi képviselő-testületben.
A helyi parlamentbe még a Dosta je bilo – Saša Radulović lista 3 képviselője jutott, őket a szavazók 7,03 százaléka támogatta.
A vasárnapi választások legnagyobb vesztese a Demokrata Párt, amelynek nem sikerült bejuttatnia egyetlen képviselőt sem a becsei parlamentbe. Emlékeztetőül: a demokraták a négy évvel ezelőtti választásokon 11 tanácsnoki mandátumra tettek szert, idén pedig mindössze a szavazók 4,7 százaléka támogatta őket. A demokratákon kívül a következő listák képviselői sem jutottak be a községi képviselő-testületbe: Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Nenad Čanak lista (4,74 %), az eddig a hatalmi koalíció részét képező Polgári lista – Zdravko Petrović – LDP és párton kívüli jelöltek (3,79), a Szerb Néppárt – Nenad Popović (3,02) és a Prvo Bečej nevű, a Szerbiai Szocialista Párt, Kommunista Párt és Szerb Radikális Párt alkotta lista (3,81).
Az új összetételű képviselő-testület első ülésére valószínűleg a jövő héten, a pravoszláv húsvéti ünnepek után, kerül sor.

Tisztességes munka – tisztességes eredmény

Megkértük a nemzeti kisebbségi listák képviselőit, hogy értékeljék a becsei választásokon elért eredményeiket.
Kiss Igor, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt községi elnöke szerint a VMDP, amely a VMSZ-koalíció keretében vett részt a választásokon, többé-kevésbé elégedett a választások kimenetelével. „Szeretnénk megköszönni azoknak a polgároknak, akik nem engedték magukat megvenni és megtéveszteni, hogy részt vettek a választásokon. Vajdaság többi községéhez képest jól szerepeltünk, viszont önmagunktól többet vártunk. Világosan látszik, hogy a magyarok kevésbé járultak az urnákhoz, ez az összefogás tényállásából – érthetetlen. Tipikusan egy olyan helyzet állt elő, amit próbáltunk is hangsúlyozni, hogy soha nem elég, ha csak a pártok fognak össze. Viszont tudomásul vesszük az eredményeket és összefogva kívánunk dolgozni az elkövetkező négy évben”.
Molnár Viktor, a VMSZ helyi szervezetének elnöke köszönetét fejezte ki a választóknak, hogy támogatták a VMSZ-VMDP-MEP listáját: „Látszik, hogy a magyarság támogatottságát élvezzük és a második legerősebb szervezet, lista vagyunk Óbecsén. Úgy gondolom, hogy továbbra is ki fogunk állni a magyar érdekképviseletért, annak minden formájáért. Talán picit magasabb lehettet volna a kimenetel, de a rossz időnek tudjuk azt be, hogy a vártnál picit kisebb volt a kimenetel. Mindig lehetne jobbat produkálni, de amennyiben a közhangulat ilyen, mi ezt elfogadjuk, akár három emberrel, akár tizenöttel, mi mindenféleképpen maximálisan fogunk dolgozni és igyekezni eredményeket elérni és nem csak ott lenni. A hatalmi struktúra bármelyik oldalán helyezkedtünk el, mindig is elsősorban a magyarság és a polgárok érdekeit képviseltük, rámutatunk azokra a dolgokra, amelyek fontosak, amelyek közvetlenül érintik a polgárokat és a magyar közösséget”.
Szmieskó Zoltán, a Magyar Egység Párt elnöke elégedett a választási eredményekkel: „Elégedett vagyok a vajdasági magyar választók részvételével, hiszen több mint 90 000 magyar vett részt a választásokon. Ez egy szép szám, tekintettel a kedvezőtlen demográfiai mutatókra, és ha szem előtt tartjuk az egyre nagyobb elvándorlási adatokat. Ami a MEP pártot illeti, a VMSZ-VMDP-MEP koalíció tagját, elégedettségemet tudom kifejezni, mert a megszerzett mandátumok száma nagyjából azon a vonalon van, amit terveztünk, amit szerettünk volna. Ha az óbecsei önkormányzatot vesszük figyelembe, pártunknak egy képviselője lesz a községi képviselő-testületben, Novák József személyében. Elégedettek voltunk és vagyunk a koalícióban uralkodó viszonyokkal is, korrekt hangnemben telt el ez a másfél-két hónapos munka, ami reális alapot ad arra, hogy az elkövetkező időszakban is ennek a három pártnak a közreműködése legalább annyira jó és korrekt legyen, mint amilyen a választások előtt volt. Az elkövetkező napok-hetek megválaszolják azt a kérdést, hogy a hatalmi koalíció részeként, vagy ellenzékben fogunk-e tevékenykedni a községben. Szerintem a kisebbségi politizálás sikeresebb akkor, ha közreműködés van a hatalmi párttal.”
Tari István, a Magyar mozgalom – hogy változtassunk! – Dr. Korhecz Tamás – VMDK listavezetője emondta, hogy szerinte a Magyar mozgalom augusztus 20-ai megalakulása óta sokat tett: „Pár hónap alatt hoztuk össze ezt az eredményt, annak ellenére, hogy nagyon lejtett a pálya. Az óbecsei magyarság szintén felismerte annak a fontosságát, hogy kétpólusúvá váltunk, mert a politikának tulajdonképpen a választások lehetőségét is magában kell hordania. Két szemlélet feszül egymásnak. Az egyik szemlélet az, amely meg akarja fogalmazni a saját elképzeléseit, míg a másik szemlélet a hatalmon lévőkhöz akar dörgölőzni. Azt gondolom, hogy nagyon fontos mozzanat volt életünkben, amikor eldöntöttük azt, hogy nem dörgölőzünk a hatalomhoz, hanem megpróbáljuk úgy artikulálni, megfogalmazni az érdekeinket, hogy az a megfogalmazás az itt élő magyarságnak az érdekében történjen. Azt gondolom, hogy ezt a törekvést a választópolgáraink is felismerték, amely törekvéseinkre nem volt elég idő, nem volt pénzünk, de végül is nagylelkűen jutalmaztak bennünket. Az eredményeken az is látszik, hogy sok, legalább nyolcszáz-ezer magyar elment. Azok akik ránk szavaztak, mindenféle hátsó szándék, mindenféle manipuláció nélkül tették azt. Tisztán kaptuk meg a szavazatokat, nem különböző választási megoldásokkal, csomagokkal és egyéb választási trükkökkel. Erre az eredményre építeni lehet!”
Knézi Péter, a Magyar mozgalom tagja, elmondta, hogy elégedettek az eredményekkel: „Az 1600 körüli szavazatszám több, mint amit vártunk, hiszen csak remélni mertük, hogy megközelítjük az 1500 szavazatot. Nagyon rövid volt az idő arra, hogy mindenki megismerjen bennünket, amennyi munkát belefektettünk, amennyi időnk volt, ahhoz képest nagyon jól szerepeltünk. Úgy mondanám, hogy tisztességes munka után egy tisztességes eredmény született. Nagyon kevés párt és tömörülés jutott be a községi parlamentbe, mindössze négy a kilencből. Ez útmutató, hiszen megvetettük a lábunkat és ott vagyunk. Ezen csak javítani lehet. Pozitívan mutatkoztunk be. Köszönet a szavazóinknak, mi ezt az eredményt munkával szeretnénk megkoronázni”.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *