trg_fontane
Horvát Lívia óbecsei festőművész Napló-vetületek papíron című kiállítását január 26-án nyitották meg az Új Nemzedék Budapesti Közösségi Téren. A tárlat február 26-ig tekinthető meg.
Gyermekkorod óta foglalkozol képzőművészettel.
– A képzőművészet mindig is a második elfoglaltságom volt az iskola mellett, már alsós koromban Skrabány Viktor festőművésznél koptattam a papírt és a ceruzát. Akkor még nem is gondoltam volna, de lassan kikristályosodott, hogy ezen az úton fogok tovább haladni: az újvidéki Bogdan Šuput Formatervezői Szakközépiskola diákja lettem, majd a Művészeti Akadémia Grafika szakán végeztem Újvidéken. A szakválasztásnál a legfőbb szempontom a szabadkézi alkotás szabadságának ötvözése a technikai tudás igényével és rendszerével, valamint, hogy így tökéletesíthessem a rajz és a hagyományos grafikai metszetkészítés alapjait, mint egykor Dürer, Rembrandt, Lautrec.
Mesélj kiállításodról.
– Nagyon hosszú utat tettem meg idáig: a kezdetektől a szépművészet iránti rajongásom, a középiskolai évek alatt kapott útmutatások a lelkes tanárainktól, az egyetemen megélt válságok és sikerek mind-mind valamilyen szinten fölismerhetőek jelenlegi munkáimon. Összeért bennem, hogyan is tudok alkotni, mi az, ami jellemez… Egyértelműen az érzelmek, a látott városok és az élet során szerzett élmények köszönnek vissza a papíron – a most nyílt önálló kiállításom címe is erre utal: Napló-vetületek papíron. A szó konkrét értelmében nem írok naplót, viszont minden rajzomon, grafikámon ott van, felületekkel, vonalakkal, textúrákkal, árnyalatokkal mindaz, amit egy adott élmény bennem hagyott – vagy, hogy mi kellett ahhoz, hogy továbblépjek egy szinten, az alkotásokon vagy amellett megjelenik néhány szó, ami utalás arra a bizonyos élményre. Nagyjából húsz rajzom van kiállítva, méreteiket tekintve vannak tenyérnyi nagyságúak és egészen nagyok is.
Ki nyitotta meg a kiállítást?
– Volt kolléganőm, Szenti Lilla képzőművész, egyetemi tanársegéd nyitotta meg a kiállítást, engedélyével az ő szavaiból idézek: „A naplószerű feljegyzések, különböző hangulatokat tárnak elénk. Láthatunk az egészen egyszerűen, néhány vékony vonallal megrajzolt, az érzékeny tollrajzoktól, a lendületes ecsetrajzokon át, a gazdag textúrával ellátott, súlyos, mélyfekete felületekig mindenféle megfogalmazást. Különböző hangulatokban, különböző helyszínekre sodródunk… Egyszer békésen, a parton üldögélve, néha megrészegülve a nagyváros fényeitől találjuk magunkat… Máskor pedig kissé komoran, messze a ködben egy toronyban ülve, de mégis reménykedve, várjuk a lendületet, amely tovább sodor bennünket valami új, és jobb dolog felé. A masszív, hatalmas épületek, a stabilitást, a maradandóságot szimbolizálják, mégis a felületük dinamikus, gazdag textúrával ellátva, a változékonyságot is sugallják számunkra”.
Mikor látjuk, látjuk-e munkáidat Óbecsén?
– Hogy lesz-e otthon is kiállításom? Még nem gondolkodtam rajta. Egyelőre azt sem tudnám, hogy hol kezdjem a szervezést, de ha mégis, szólni fogok. Szakmai szempontból erősebb a kapcsolatom Újvidékkel, hiszen a HÍD folyóiratban olykor illusztrálok és a HÍD Kör Art-tal rendszeresen kiállítunk Vajdaság-szerte. Az egyetem negyedik éve után kiköltöztem Budapestre, már az abszolvens évben se akartam tétlenül várakozni a szakmámtól távol eső munkalehetőségre, vagy a sült galambra. Levegőváltozásra vágytam, kihívásokra és teljesen új környezetre. Úgy éreztem, legalább ekkora fordulatra van szükségem. Szeretem a nagyvárosokat, de föltétel a víz jelenléte is: Becsén a Tiszára, Újvidéken a Dunára volt mindig kilátásom az ablakból, Budapesten pedig a természeti adottságok beleépültek a város szerkezetébe, és ez a hely már régen belopta magát a szívembe. Munkát vállaltam, közben lediplomáztam és jelenleg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben – Bajor Gizi Színészmúzeumban dolgozom, ahol főként múzeumpedagógiával foglalkozom. Ez azért jó, mert művészet-közeli és gyerekeknek is érdekes módon tudom közvetíteni a képzőművészet, vagy a kultúránk ezen részét. Most kamatoztatni tudom a tudásomat, hiszen az akadémián párhuzamosan kaptunk pedagógiai képzést is. Otthon ez még nem olyan elterjedt „iparág”, itt viszont elengedhetetlen egy múzeum életében az effajta közönségkapcsolat-építés.
Ricz Róbert
