Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Idogep: Városi Színház – Lesznek-e nyári műhelymunkák?

Idogep: Városi Színház – Lesznek-e nyári műhelymunkák?trg_fontane

Június 12-én színházi maratonnal ért véget az idény a Városi Színházban. Ekkor mutatták be az ebben az évadban készült előadásokat. Mirjana Kolundžić Kuzmanović igazgatónővel „évzáró“ asszociációs játékot játszottunk.

Programok?

– 2004-ben is megpróbáltunk érdekes programokkal szolgálni. Szerb és magyar nyelvű könyvbemutatókat tartottunk, professzionális színházi előadásokat hoztunk, filmeket vetítettünk, a Kör Galériában fénykép-, festmény-, lámpa- és táskakiállítást mutattunk be, valamint útifilmeket vetítettünk. A színház adott otthont a KMV-nek, különböző művelődési összejöveteleknek, hangversenyeknek, de tribünöket is szerveztünk. Színjátszó csoportjaink is kitűnően dolgoztak, mind a négy csoport bemutatót tartott.

Pénz.

– Idén a községi büdzsé lassabban töltődik a kelleténél, így nehezebben, de megérkeznek az eszközök a dolgozók bérére, az épület karbantartására és egyéb kiadásokra. A különböző programok szervezésére azonban a községi költségvetésből egy dinárt sem kaptunk. Már többször mondtam, hogy a színház azért létezik, hogy kulturális műsorokat szervezzen. Színházi előadásainkat támogatók, barátaink segítették, de a munkatársaimmal közösen, tehát saját erőnkből is csináltunk programokat, amelyekhez nem volt szükségünk támogatásra. Sajnos az előző évekhez képest a támogatottságunk is csökkent.

Munkálatok.

– Idén gondot okozott a vizesgóc állapota, ezért pályáztunk az ADF-nél. A vizesgóc adaptálása január 19-én kezdődött, 45 nap alatt kellett volna befejezni, de csak május közepén készült el. Ebben az időben a nagytermet, valamint a vendéglőt nem tudtuk használni, így az ADF-nél panaszt nyújtottunk be. Ők reagáltak beadványunkra, és még más munkákat is beiktattak. Így lettek rendbehozva az öltözők.

Májusi Játékok.

– Még tavaly szeptember 24-én elküldtük az illetékeseknek az idei Májusi Játékok tervét, pénzügyi programját, valamint az újító javaslatainkat. Elképzeléseink szerint a fesztivál hosszabb lett volna, és külföldi vendégeket is szerettünk volna meghívni. Beadványunkra máig nem kaptunk választ, és támogatást sem. A tavalyi községi támogatásból maradt valamennyi pénz, 103 000 dinár, ezt költöttük el. Ezen felül a támogatóktól „begyűjtött“, valamint a szerbiai Kulturális Minisztériumtól kapott pénzből tudtuk finanszírozni a rendezvényt. Az eddiginél szerényebb keretek között történt minden, nem volt megnyitó sem a Pogácsán.
Kiemelném, hogy a Májusi Játékok az egyetlen ilyen jellegű fesztivál Szerbiában, és szerintem Becsének nem kellene „eladnia” ezt a versenyt.

Nyári foglalkozások.

– Tavaly nagy érdeklődést váltott ki a Nyár 2003 elnevezésű programunk. Ekkor két héten keresztül különböző műhelyek munkájában vehettek részt a gyerekek. A résztvevők a színjátszás, a képzőművészet, a zene, a bábkészítés alapjaival ismerkedhettek meg. Ezen felbuzdulva idén is megszerveznénk ezeket a műhelyeket, de a gondunk a régi: nincs pénzünk. Szeretnénk, ha a közgazdasági iskola udvarát két hétig a gyermekek vennék birtokba. Számításaink szerint július 26-tól augusztus 8-ig tartanának a foglalkozások. Idén az általános iskolások mellett a középiskolásokat, a fiatalokat is szeretnénk idecsalogatni, akiket például a filmkészítés rejtelmeibe vezetnénk be, vagy az ökológiai szakcsoportban tevékenykednének. Remélem, támogatóink és barátaink mellénk állnak, és megszervezhetjük nyári foglalkozásainkat.

Erer (Az írás 2004. július 9-én jelent meg a Becsei Mozaikban)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *