trg_fontane
A Népkönyvtár dísztermében a múlt héten bemutatták dr. Korhecz Tamás jogász, tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár Otthonteremtőben a szülőföldön című könyvét, amely jogi és politikai esszéket tartalmaz.
Az írások alapértéke, hogy Korhecz Tamás szakpolitikusként igazán közelről és kompetensen látja azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt két évtizedben a vajdasági magyarság sorsát alakították. Írásainak kulcskérdése többek között az autonómia és a nemzeti tanácsok problémaköre, illetve a vajdasági magyar nyelvű oktatás és a magyar politikai érdekképviselet a szerbiai porondon. A könyv szerzőjével Varjú Márta, a Magyar Szó újságírója beszélgetett.
„Maga a könyv címe egy ellentmondást tartalmaz az első hallásra: otthont teremteni a saját szülőföldünkön. A szülőföld az ember otthona, ott vannak a gyökerei, ott érzi jól magát. Ám amikor az otthon fogalma egybekötődik az ember kisebbségi létével, egy olyan országban van a szülőföldje, amely országban egy olyan közösségnek a tagja, amely az ország lakosságán belül egy kisebbségi nyelvi közösséget képez, akkor az otthon és a szülőföld fogalma nem feltétlenül fedi egymást. A kisebbségi létben, egy nemzetállamon belül, az embernek folyamatosan meg kell harcolnia, meg kell küzdenie olyan dolgokért, ami a többségi nép számára eleve adatott és észre sem veszik, hogy ez lehet másként is. Hihetetlen, folyamatos, néha erőn felüli harcot kell folytatni. A könyvem arról szól, hogy e harc folyamán, a bő kilenc évben, mit sikerült ennek az otthonnak részeiből, elemeiből megteremteni a szülőföldünkön. Hogy mennyiben sikerült az otthonteremtés, mennyivel lett otthonosabb, lakhatóbb, megélhetőbb magyarként ez a szülőföld. És természetesen, mint ezeknek az eseményeknek a szemtanúja, bennfentese, néha irányítója is, kötelességem elszámolni a közösségnek azzal, hogy miben és mennyiben sikerült ez a folyamat”, mondta Korhecz Tamás.
A jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár szerint, a magyar embert, ha megkérdezik, hogy miben változott meg az élete, azt mondja, hogy semmivel sem lett jobb. „Azért írtam ezt a könyvet, hogy aki elolvassa, egymásra rakhassa azokat a tényeket, amelyekkel rámutatok arra, hogy ennek a közösségnek van oka arra, hogy büszke legyen magára. Olyan dolgokban sikerült az otthonteremtés, amelyekben a nálunknál sokkal nagyobb létszámú közösségeknek nem sikerült. Hétköznapi csodákról írok a könyvemben, megosztom az olvasóval, hogy miként lehetett ezeket a csodákat valóra váltani, vagy miért nem lehetett, és hogy igazából ez a mi vajdasági magyar közösségünk valóban méltán lehet büszke magára”.
Az író bevallása szerint a könyv egy hadüzenet, három magyar tulajdonság elleni hadüzenet: a kishitűségünk, a panaszkultúránk és az irigységünk ellen: „Az írások egyként üzennek hadat a magyar ’népbetegségeknek’, azt próbálom igazolni, hogy ezeknek a tulajdonságainknak nincs alapjuk. Annak van alapja, hogy ez a közösség büszke legyen, hiszen olyan dolgokra volt képes, amelyekre mások nem voltak. Sokan kalapot emelnek előttünk, főleg azután, amikor rájöttek, hogy az autonómia, a nyelvhasználati törvény, a nemzeti tanácsokról szóló törvény nem a szerb politikum terméke, hanem egy magyar szellemi termék. A könyvemben leírtam, hogy ezek a törvények hogyan születtek meg, hogy kerültek parlamenti eljárásba, és hogy tudtuk öt parlamenti képviselővel megszerezni a maradék százhuszonnégy szavazatot”.
A könyvbemutató közönsége beszámolót hallott arról is, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a szerzőnek, amikor a helységnévtáblák felállításán fáradozott az illetékes tartományi titkárság, és hányféle buktatót kellett leküzdeni ahhoz, hogy magyar tannyelvű gimnázium nyílhasson meg Szabadkán és Zentán.
Korhecz Tamás szerint minden az oktatástól, a tudástól és a képzettségtől függ. Ha ezen a téren fel tud mutatni valamit a vajdasági magyarság, ha előre tud lépni, akkor van jövője.
Ricz Róbert
