Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Itt az ünnep – Süssünk és fessünk

Itt az ünnep – Süssünk és fessünktrg_fontane

A húsvéti készülődés része az ünnepi dekorációk elkészítése, a tojásfestés, a kalácssütés…

Az egyik legfontosabb húsvéti „kellék“ a hímes tojás. Néhány fontos tudnivaló – még a festés előtt: a tojásokat tartsuk hűtőszekrényben, majd hideg vízben tegyük fel főni, és főzzük sokáig (akár 2-3 órát), így tartósabb lesz. Hűtsük le a tojásokat és jól mossuk meg festés előtt mosószeres vízzel, majd öblítsük le és hagyjuk teljesen megszáradni.
A  hidegen készített tojások színező levéhez adjunk kevés ecetet (4 evőkanál/fél liter).
Festés: tegyünk sok hagymahéjat az edénybe, engedjünk rá vizet, hogy ellepje, és főzzük 30 percig. Tegyük bele a tojásokat. A szín annál mélyebb, minél tovább hagyjuk állni benne a tojásokat.
Ha kék színű tojásokra van szükségünk, a vöröskáposztát vágjuk apróra, engedjük fel vízzel és főzzük fél órát, hagyjuk kihűlni és így tegyük bele a tojásokat.
A jó erős kávé sötétbarnára színezi a tojásokat, ha pedig fél liter vízben 30 percig főzve 8 evőkanál paprikát melegítünk, narancssárga festéket kapunk. A csipkebogyóból készült teába tett tojásokat rózsaszínűre színezhetjük.
A húsvéti asztal fénypontja a színes tojások mellett a húsvéti asztali dísz is. Otthon is készíthetünk egyszerű és szép asztali díszeket. Egy szép üvegvázában helyezzük el a barkát és a virágokat – tulipánt vagy nárciszt –, majd a kifújt hímes tojásokat akasszuk fel a barkákra.  
Ha a tojásokra kívánjuk fekteti a hangsúlyt, béleljünk ki egy kisebb fonott kosarat friss fűvel vagy szénával és ebbe helyezzük el a hímes tojásokat.
Ne feledkezzünk meg
a vendégváró pogácsá(k)ról sem. Süssünk kolbászos vagy füstölt sajtos pogácsát.
Húsz-harminc darab kolbászos pogácsához szükség van 20 dkg lisztre, 14 dkg vajra, 1,5 dkg élesztőre, 1 dl hideg tejre, fél evőkanál cukorra, 1 kávéskanál sóra, néhány csepp ecetre, 1 szál kolbászra (karikázva) és egy tojásra a kenéshez.
Az élesztőt, a hideg tejet és a cukrot elkeverjük. A vajat egy kanál liszttel és az ecettel összegyúrjuk, majd kis téglalapot formázunk belőle, és félretesszük. A lisztet a sóval elkeverjük, az élesztős résszel tésztává gyúrjuk, majd jól kidolgozzuk. A tésztát lisztezett asztalon kigömbölyítjük, majd fóliával letakarva 20-30 percig pihentetjük. A tésztát háromszor akkorára nyújtjuk, mint amekkora a vajas tégla, aztán a téglát a tészta közepére helyezzük, és a széleit kicsit felhajtjuk, hogy hajtogatáskor a vaj ne folyjon ki a szélén. Két oldalról behajtjuk a tésztát, ezzel beburkoljuk a vajas részt. 90 fokkal elfordítjuk a tésztát, és liszttel megszórva kinyújtjuk. Elvégezzük rajta az első szimpla hajtást. Ez abból áll, hogy szemmel a tésztát 3 részre osztjuk, és a két szélső oldalát a közepére hajtjuk. Fél órát hagyjuk pihenni, majd ismét hajtunk rá egy szimplát, és újabb fél óra pihentetés után a műveletet megismételjük. (Ha tésztánk nem engedné nyújtani magát, kicsit több ideig kell pihentetni.) Az utolsó hajtogatás után 1 órát pihentetjük, majd 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, és két egyenlő négyzetre vágjuk. Az egyik lapot tojással megkenjük, és sorba rakjuk rajta a kolbászkarikákat. A másik lappal lefedjük, és a kezünk élével elsimítjuk a köztes részt, majd pizzavágóval vagy éles késsel feldaraboljuk. A pogácsákat sütőpapírral fedett tepsibe helyezzük, tetejüket megkenjük tojással, megszórjuk köménymaggal. Langyos helyen megkelesztjük (kb. 25 perc), majd 180-190 C fokos sütőben aranybarnára sütjük.
A füstölt sajtos pogácsa esetében az alapanyagok és az elkészítés folyamata azonos a kolbászos pogácsánál leírtakkal, viszont töltelékként kolbász helyett 1,5×1,5 cm-es füstöltsajt-kockákat teszünk. Aki extra sajtosan szereti, a tetejére a tojással való kenés után még reszelhet belőle.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *