Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Jó szomszédok a közös jövőért – „Új“ könyvtár Péterrévén

Jó szomszédok a közös jövőért – „Új“ könyvtár Péterrévéntrg_fontane

A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program első kiírásának keretében felújították a péterrévei könyvtár épületét. A projektum Mórahalom, Domaszék, Temerin és Becse együttműködésével valósult meg, községünknek
66 000 euró járt.

A kultúráról való gondviselésről tanúskodik az adat, hogy a könyvtár épülete az Osztrák-Magyar Monarchia idejében épült, s azóta az épületen nem végeztek nagyobb tatarozást. Idén felújították az épület tetőszerkezetét, kicserélték az elektromos hálózatot, új padlózatot kapott az épület, valamint két mosdót is kialakítottak. Volt egy lakórész is a könyvtárban, azt gyermekosztállyá alakították át. A könyvtár bejárata is megújult: csempével burkolták be a teraszt, s a mozgássérülteknek alakítottak ki feljárót, továbbá az udvart is beépítették. Most egy nyári színpad és melléképület, amelyben öltöző és két vizesgóc kapott helyet, várja a könyvtárba látogatókat. A színpad mellé mintegy 300 férőhelyes lelátó is épült. Az udvart, a péterrévei földművesek jóvoltából, iszappal töltötték fel és kisfákat is ültettek. A könyvtár a Szekeres László Alapítványnál és a Magyar Nemzeti Tanácsnál is pályázott. A jóváhagyott pénzből új bútorokat vásároltak a felújított könyvtárba.
Az „új“ épületet tartalommal kell feltölteni, hiszen csak úgy van értelme és jogosultsága bármilyen művelődési intézménynek, ha azt az adott helység polgárai valóban igénybe is veszik. Erre remény van, hiszen a könyvtár igazgatónőjének szavai szerint helytörténeti, néprajzi, kulturális és oktatási tartalmakkal, kiállításokkal, előadásokkal, zenei műsorokkal, könyvbemutatókkal és egyéb közösségépítő rendezvényekkel „népesítik“ majd be a helyiségeket és a nyári színpadot, amely „egységes kulturális lánccá fűzi a kialakuló örökségvédelmi útvonalat“, mondta Kinka Erzsébet igazgatónő. Hangsúlyozta, hogy „ahhoz, hogy mi is méltó tagjai legyünk ennek a kulturális örökségvédelmi útnak itt, Péterrévén, biztosítanunk kellett az alapvető feltételeket. A könyvtár közösségi színtér és információs központ lett, amely vonzó külsővel és kulturális tartalommal feltöltve bekapcsolódik a község kulturális életébe, támpontot adva az oktatásnak, a tanulásnak, a kutatómunkának”.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *