Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Ki használja a becsei állami földet? – Az állattenyésztőknek 7000 hektár

Ki használja a becsei állami földet? – Az állattenyésztőknek 7000 hektártrg_fontane

A helyi hatalom közvetlenül az április 24-i választások előtti ülésén fogadta el a mezőgazdasági földterületek védelmének, rendezésének és használatának éves programját, amely előlátja, hogy kinek áll jogában bérelni a becsei község területén levő állami tulajdonban levő termőföldet.

A 2016. évre vonatkozó program szerint a kb. 11 000 hektárnyi állami földet csupán a „nagyok“ és az állattenyésztők bérelhetik, kiszorítva ezzel a „kicsiket“, azaz a becsei földműveseket, akiknek nem áll jogukban állami földet bérelni Becse község területén, pedig valószínűleg igényelnék. Néhány évvel ezelőtt, amikor a községháza nagytermében tartották az árveréseket, legalább 100 becsei földműves érdeklődött a földbérlés iránt, licitált, s bérelt is állami földet.
Az idei éves program szerint a mintegy
11 000 hektár állami föld bérlésére mindenekelőtt a PIK Becse jogosult – kb. 2700 hektár –, 7000 hektáron pedig 31 állattenyésztő osztozhat.
A kombinátnak, azaz annak új tulajdonosának (MK grupa) előbérleti joga van, mert öntözőrendszerrel rendelkezik, tehát a már említett 2700 hektárt bérelheti, a másik előbérleti joggal rendelkező rendszer pedig a bácsföldvári Agropromet, amely 379 hektárt kaphat.
Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kara és a verbászi Mezőgazdasági Szakszolgálat összesen 42 hetár állami földet használhatnak ingyen.
Idén, a dolgok jelenlegi állása szerint, a község nem fog árverést szervezni, ugyanis a becsei állami földet az említettek már bérlik, hacsak az illetékes minisztérium nem dönt úgy, hogy az állami földeket ezentúl minden évben újra és újra kell bérelni.
A bérleti díjat illetően Anđelko Mišković mezőgazdasággal és falufejlesztéssel megbízott községi tanácstag elmondta, hogy a kombinát például egy hektár első osztályú földért 420 eurót fizet évente.
A község idén 210 millió dinár jövedelemre számít az állami földek bérletéből.

R.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *