trg_fontaneA Száz év magány a Macondóban élő Buendía család történetét meséli el. Macondo és a Buendía család látványos felemelkedésen megy keresztül, majd végül ismét semmivé válik. Ebben a már klasszikusnak számító műben nincs jelentősége az időnek, mert a mesebeli falu és a Buendíák életében előbb-utóbb minden megismétlődik. S mindenki visszatér a semmihez.
Gabriel García Márquez Száz év magány című könyve maga a csoda, ha okosan olvassuk. És az írója is maga a csoda. Márquezt tartják Dél-Amerika legnagyobb írójának. Kolumbiában ő az első, aki Nobel-díjat kapott (1982-ben a Száz év magány című regényéért).
Márquez így vallott a sikerről: „Nem akarom tudni a siker titkát. Nagyon veszélyesnek tartom, hogy fölfedezzem, mi az oka annak, hogy egy könyvet, amelyet csak néhány barátomra gondolva írtam, úgy vesznek a világon mindenütt, mint a forró virslit“.
És Macondo, a Száz év magány helyszíne? Macondo a csodák helye. Az író mondja: „Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot“.
A Buendíák életét végigköveti a magány. Van, amelyikük a tengert járja, másikuk szerzetes módjára elvonul a világtól, de forradalmár katona is található közöttük. A család férfitagjainak két közös vonásuk van, az egyik a nevük: csak két variáció fordul elő José Arcadio és Aureliano. Ez azért is fontos, mert csak az Aureliánok magva termékeny, és viszi tovább a családot. A másik közös vonás a magány, amelynek oka abban keresendő, hogy nem tudnak szeretni. Egyikük sem szerelemből született és egyikük sem tanult meg szeretni. Ahogy az író mondja: „A magány az én szememben a szolidaritás ellentéte“.
Végül álljon itt ez az idézet: „A szép Remedios… soha nem tudta meg, amíg e világban élt, hogy megmásíthatatlan sorsa, a lázító nőiesség mindennapos katasztrófát jelent. Valahányszor Ursula tilalmát megszegve az ebédlőbe lépett, páni kétségbeesésbe sodorta az idegeneket. Nagyon is szembeötlő volt, hogy a durva ing alatt teljesen pucér, és senki sem látta be, hogy nem kacérságból borotválja kopaszra tökéletes fejét, s az sem bűnös kihívás, ha a meleg miatt szemérmetlenül feltárja a combját, vagy ha élvezettel szopogatja az ujjait, miután puszta kézzel a szájába rakta a falatot. Azt viszont egyik családtag sem tudta, amit az idegenek tüstént érzékeltek: a szép Remedios valami izgató levegőt, kínzó fuvallatot áraszt, amely órák múlva is érződik mindenütt, ahol megfordult. Szerelmi viharokban edzett férfiak, akik a világ minden próbáját kiállták, megesküdtek rá, hogy még soha nem éreztek olyan gyötrő vágyat, mint amit a szép Remedios természetes szaga vált ki belőlük“.
B.M.
