trg_fontaneJorge Luis Borges (1899. augusztus 24. Buenos Aires – 1986. június 14. Genf, Svájc) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus, a 20. századi világirodalom egyik legjelentősebb alakja.
A Wikipédia szerint Borgest apja tanította – filozófiára, és sakktáblán magyarázta el Zénón paradoxonát. Anyja angolt tanult férjétől és fordítóként dolgozott. A családban angolul és spanyolul beszéltek, így Borges kétnyelvűként nőtt fel. A spanyol és az angol nyelv használata annyira mindennapos és egyidejű volt, hogy Borges csak késő gyermekkorában jött rá, hogy ez két külön nyelv.
Húga, Norah volt egyetlen gyerekkori barátja. Képzeletbeli játszótársakkal töltötték napjaikat, bóklásztak házuk hatalmas könyvtárában és kertjében. Ez később ezerféleképpen visszaköszönt írásaiban. A nyári szünidők alatt az adrogué-i nyaralójukban szívták magukba a kertlabirintusuk örökös eukaliptusz illatát. A fiatal Georgie rajongott az állatkertért és órákat töltött az állatok megfigyelésével. A tigriseket különösen kedvelte: „Gyakran hosszan időztem a tigrisketrec előtt és figyeltem, ahogy fel-alá járkál. Tetszett természetes szépsége, a fekete és arany csíkok váltakozása. Most, hogy vak vagyok, már csak egy szín él emlékezetemben, méghozzá a tigris színe, a sárga.”
A családi tradíció szerint mindig is írónak készült, de nemcsak az írói vénát, hanem apja vakságát is örökölte. Hat évesen kezdett írni, kilencévesen lefordította spanyolra Oscar Wilde A boldog herceg című tündérmeséjét. Apja anarchista nézetei ellenére 1908-ban beiratkozott az iskolába, ahol megtanulta, milyen is az argentin nacionalizmus. Itt sok támadás érte, de nem hátrált meg, ha verekedésre került sor. Ez később megváltozott. 1914-ben romló látása miatt apja korán nyugdíjba került, és úgy döntött, útnak indulnak Európába. Kitört a háború, és Genfben ragadtak.
Borges Verlaine, Rimbaud és Mallarmé műveinek köszönhetően új szemmel kezdte látni a világot. Ekkor kedvelte meg a filozófus Schopenhauert és Walt Whitmant, az amerikai költőt is.
Miután végre Sevillában kinyomtatták egyik versét, néhány sikertelen próbálkozást tett, hogy bekerüljön különböző írói körökbe. 1920-ban mentorára talált az andalúz költő, Rafael Cansinos-Assens személyében. Az ő befolyása alatt csatlakozott az „ultraistákhoz”. Ez az irodalmi kör egy idealista, szabad szellemű közösséget alkotott; tagjai imádták az amerikai jazzt, és inkább érezték magukat bármilyen más európainak, mint spanyolnak. Borges ekkor határozta el, hogy nem fog leragadni a tradícióknál. Megírt két könyvet esszékkel és versekkel, melyek a pacifizmust, az anarchiát dicsőítik.
A család 1921 márciusában tért vissza Buenos Airesbe. Borges sokat kezdett írni a helyi dolgokról, barátaival meg is alapították a Prisma nevű ultraista folyóiratot. 1923-ban megjelent egy verseskötete, melynek a Buenos Aires-i láz (Fervor de Buenos Aires) címet adta és Norah egyik fametszete került a borítójára.
1923-ban visszatértek Svájcba. Ekkor Borges sajnálattal fedezte fel, hogy az ultraista mozgalomnak már nyoma sincs. Egy év múlva, ismét Buenos Airesban, már befutott költőként fogadták. Az 1924 utáni kilenc év termékeny és izgalmas volt számára.
Az 1920-as és 30-as években számos női barátra tett szert. Hárman közülük: Norah Lange, Victoria Ocampo és Elsa Asteta Millán. A tizenhét éves Elsa Asteta Millánt 1928-ban ismerte meg. Egy rövid románc után Elsa váratlanul máshoz ment feleségül, de 40 év múlva újra egymásra találtak.
Borges látása egyre romlott, 1927-ben volt az első hályogműtétje, amit később még hét műtét követett. A műtétek nem jártak sikerrel, látása fokozatosan romlott.
1933 és 1934 között jelent meg A becstelenség egyetemes története című novellasorozata. Jóval később a latin-amerikai mágikus realizmus követői közül többen vallották, hogy a legerősebb inspiráló hatást Borges írásaiból kapták.
Karrierje 1935-ben vett teljes lendületet, amikor megírta a Közelítés Almotászimhoz-t, amit a borgesi történetek prototípusának tartanak. 1936-ban ismét esszéket publikált Az örökkévalóság története címmel. 1937-ben a Városi Könyvtár Miguel Cané részlegében segédként kezdett el dolgozni, havi 70 dollárnak megfelelő fizetésért. Az elkövetkező kilenc évben egy szomorú, alantas szolgának tekintette magát.
Borges „vetette el“ a posztmodern irányzat magvait. A „Bábeli könyvtár” munkájának allegóriája volt.
Amikor Juán Perón elnöki pozícióba lépett 1946-ban Borgest „A piacok baromfi- és nyúlfelügyelőjének“ akarta kinevezni. Borges visszautasította, majd megjegyezte: „A diktatúra támogatja a behódolást, támogatja az erőszakot, de még ezeknél is undorítóbb tény, hogy a diktatúra támogatja az ostobaságot. Ezek ellen harcolni az írók egyik feladata.”
Miután elbocsátották a könyvtárból, angol nyelvi lektorként kezdett dolgozni, közben bebarangolta Argentínát és Uruguayt, ahol előadásokat tartott különböző témákról, mint Blake, és a buddhizmus. Ekkor tetemes pénzzel honorálták, és hosszú idő elteltével újra boldog volt, leszámítva, hogy a Perón rezsim megnehezítette családjának és barátainak életét.
1950-ben Borgest megválasztották a SADE (Sociedad Argentína de Escritores), azaz az Argentin Írók Szövetségének elnöki posztjára.
1967-ben házasodott össze korábbi szerelmével, Elsa Asteta Millánnal. 1970-ben ismerte meg María Kodamát, japán származású argentin diákját. Kodama később titkárnője lett, majd Borges életének utolsó évében összeházasodtak.
1986. június 14-én Genfben halt meg májrákban. Többszörös jelölése ellenére, politikai okok miatt soha nem kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, írja többek között a Wikipédia az íróról.
B.M.
