trg_fontane
Bohumil Hrabal (Brno, 1914. március 28. – Prága, 1997. február 3.) cseh író. Nevelőapja sörgyári könyvelő volt, s a sörgyárban eltöltött gyermekkor élményei Hrabal néhány művében alapvető motívumként jelenek meg. A háború alatt rövid ideig vasúti forgalmistaként dolgozott, ebből az élményből születik a Szigorúan ellenőrzött vonatok (1965), amelyből Jiří Menzel rendezett Oscar-díjas filmet. 1963-tól foglalkozásszerűen ír. A 70-es évek elején a csehszlovák hatóságok számos könyvét nem engedték megjelenni, többek között az Őfelsége pincére voltam és a Városka, ahol megállt az idő című műveket. Egy darabig szamizdatokban és külföldön publikált.
Galambetetés közben, a prágai Na Bulovce kórház ötödik emeletéről kizuhanva halt meg. Halálát többen hrabali szatirikus, fekete humorral megkomponált öngyilkosságnak hiszik, írja a Wikipédia.
Kifejező, vizuális stílusban írt, gyakran nagyon hosszú mondatokban. A Táncórák idősebbeknek és haladóknak című könyve egyetlen hosszú mondat. Kedvenc karakterei gyakran fogalmaznak meg alapvető igazságokat a cseh kispolgár együgyű bölcsességével. Hrabal műveinek hősei azért egyszerű, hétköznapi emberek, mert az író szerint ők tudnak a legtöbbet az életről. Hősei egyszerre nevetségesek és testesítik meg a legnagyobb nehézségeket is túlvészelő életvidámságot és a legrosszabb körülmények között is boldogságra törekvést.
„És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom…“ (Őfelsége pincére voltam)
„A férjem és az írás, az volt ám a szörnyűséges zűrzavar és összevisszaság, még csak a stílussal sem törődött…“
„De az én férjem pont erre volt büszke, attól volt lelkes, ha befejezetlenül, félig romosan hagyhatta a szövegét, ha hámlott le neki a vakolat, és előtárultak a csupasz falak, a málladozó téglák… A férjem és az irománya tisztára olyanok voltak, mint a prágai udvarok, ahol állványmaradványok hányódnak szanaszét, ahol mindent a színültig tetézett kukák mellé szórnak, a férjem irományai elfelejtett és kidobált maradványai voltak azoknak az ócska kacatoknak, alkatrészeknek, drótoknak és fűtőtesttagoknak, mindannak a limlomnak, amit lomtalanításkor szoktak elfuvarozni, a férjem úgy írt, mintha az írásai ennek az egésznek lennének a visszatükröződései… “
„Az udvaron ültem, a férjem elment kifliért, délután volt, sütött a nap, bejött egy fiatalember, és érdeklődött, hogy hol a férjem, mondtam, hogy kifliért ment, mondta, hogy megvárja, azt hittem biztosítási ügynök, nyakkendőt viselt, a zakója felsliccelve… Aztán csapódott az ajtó, és a férjem pár ugrással az udvaron termett, kezében a cekkerrel, és megtorpant… megrémült, az a fiatalember ott állt előtte, és gyönyörködve nézte, mennyire megijedt a férjem… Maga Hrabal, az író? A férjem bólintott és még jobban elvörösödött, és az ifjonc előhúzta az igazolványát, és a belügyminisztérium munkatársaként mutatkozott be… A férjem felnevetett, megfogta a fiatalember vállát, és kéjesen felsóhajtott… Örvendek… És a fiatalember azt mondta… De megijedt, ugye? És az én férjem talán életében először nem hazudott, és mondta… De még mennyire! Azt hittem, hogy író-olvasó találkozóra akar hívni valahová…“ (Foghíjak – ez a harmadik kötete annak az önéletrajzi trilógiának, amelyben Hrabal feleségének szavaival mutatja be életük történetét)
„…most láttam a tévében újból szerencsétlen köztársaságunk elnökének, Husák elnök úrnak a lemondását, amint lábujjhegyen elosont az elnöki székből, mintha mi sem történt volna, mintha csak az időjárásjelentést olvasná föl, lábujjhegyen hagyott itt mindent, amit saját maga, mint az ország első embere főzött. Elsompolygott, mint egy róka… Pedig én azt szeretném, hogy úgy hagyja itt ezt a világot, mint a román Drakula, Maldoror, a rossz legfőbb megtestesítője…“.
„És kik csinálták a bársonyos forradalmat? Kisjézusok milliói, akik diákruhát, színész- és bohócjelmezt öltöttek, fiatalok bőrébe bújtak, akik a kemény kézzel szemben előnyben részesítik a szív útjait… Bár Šalgovič tábornok, aki biztosította a szovjet nehézbombázók leszállását a ruzynĕi repülőtéren, tegnap felakasztotta magát a mosókonyhájában… Hiába, bizonyos foltok nem távolíthatók el a ruhából anélkül, hogy az anyaga meg ne sérülne.“ (Levelek Áprilkának)
B.M.
