Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Kovács Boglárka különdíjat nyert – „A verseny megtanít bennünket kiállni önmagunkért”

Kovács Boglárka különdíjat nyert – „A verseny megtanít bennünket kiállni  önmagunkért”trg_fontane

Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát – medencei döntőjét október 17-e és 19-e között tartották meg Sátoraljaújhelyen.

A megmérettetésen Vajdaságból zrenjanini és becsei diákok is részt vettek, akik a tartományi elődöntőről jutottak tovább. Kovács Boglárka, a becsei Gimnázium negyedikes tanulója, különdíjat nyert.

„A zsűri a kiváló írásbeli, szóbeli, valamint összetett eredményért különdíjban részesített, Sátoraljaújhely város különdíját kaptam. A díj három könyv, mindhárom Sátoraljaújhelyről szól, annak történetéről, múltjáról. A verseny nem átlagos, megszokott verseny, amilyenhez hozzászoktunk iskolás éveink során. A megmérettetés írásbeli feladatlapból, valamint szóbeli részből áll. Ezen kellett jól teljesítenünk júniusban, a vajdasági döntőn. Ehhez hasonló feladatok vártak ránk az országos döntőn is, persze magasabb nehézségi szinttel. A verseny nem csak az ember tudását méri fel, az ember emberségét is tekintetbe veszi. Nagyon kedvelik és díjazzák az eredeti gondolatmenetet, a személyes meglátásokat, de emellett nem mellőzhető a nyelvtani, illemtani, társadalmi, illetve egyéb szabályok ismeretének fontossága sem. Az általános műveltség szintén nagy támasz ezen a versenyen, hiszen soha nincsen előre megadott témakör sem a szóbeli, sem pedig az írásbeli résznél. Minden a helyszínen dől el. A verseny megtanít bennünket kiállni az emberek elé, előadni magunkat, gondolatainkat, kiállni önmagunkért. Ahogy Kerekes tanár úr mondani szokta: ez az egyetlen verseny, ami az életre tanít bennünket. Hálás vagyok, amiért a gimnáziumi éveimet kitöltötte ez a verseny, hiszen Cseri Angéla tanárnő felkészítéseinek köszönhetően javult a kifejezőkészségem és a magabiztosságom is publikum előtt, valamint különböző retorikai fortélyokat is elsajátíthattam”, mondta Kovács Boglárka.

 

 

A Petőfi kultúrkör táncosai is felléptek

A verseny résztvevői, a kísérő tanárok és a zsűri október 18-án a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora és Szelence táncegyütteseinek Magyarok tündöklő csillaga című táncprodukcióját tekintette meg a Latabár Színházban. A műsorban, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre, szerkesztője pedig Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna, Péter Lea és Magyar Réka is felléptek. Október 19-én a Kossuth Lajos Művelődési Központban a Nyolc ország-egy nemzet elnevezésű jótékonysági műsoron is bemutatták a műsorukat a kultúrkör tagjai, ahol a nézők felállva tapsolták meg a produkciót.

„Óriási vendégszeretettel fogadtak bennünket a szervezők. A két előadás mellett volt időnk a Zemplén Kalandparkba is ellátogatni, ahol egy egész délelőttöt töltöttünk el”, mondta Kisimre Szerda Anna, a csoport vezetője.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *