Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Menni vagy maradni: Egyre kevesebb elsős Óbecse község területén

Menni vagy maradni: Egyre kevesebb elsős Óbecse község területénmenni4

Hivatalos kimutatás nincs, de a kisiskolások és óvodások számának csökkenéséhez mindenképpen hozzájárul az is, hogy az utóbbi években sok-sok család elköltözött Óbecséről.

Egyetlen hivatalos, s elrettentő adattal rendelkezünk a migráció „mértékéről“, 2019 októberéből, amelyet az óbecsei Gyermekbarátok egyesületének elnöknője Sormaz Izabella tett közzé.

Az egyesület ugyanis az egészségházzal, a Szociális védelmi központtal és az óvodával együttműködve minden évben igyekszik felkutatni azokat a gyerekeket, akiket szüleik nem írattak be a kötelező iskoláskor előtti programba.
Tavaly 47 gyereket nem írattak be az iskolára felkészítő óvodai programba. Közülük 23-an óbecseiek, a többiek a község településein élnek.
Amikor az illetékesek meglátogatták (volna) a 23 óbecsei családot, kiderült, hogy csupán egy gyerek él városunkban, a többi, vélhetőleg családostól – külföldre költözött!

2019: Óbecse községben 332 elsős

Óbecse község területén a 2019-es szeptemberi adatok szerint 332 gyermek indult az általános iskola első osztályába. A község területén 186 gyerek iratkozott szerb, s 146 magyar tannyelvű osztályba.

A szeptemberi adatok szerint a péterrévei Samu Mihály iskolában 51-en járnak magyar, 14-en pedig szerb tannyelvű osztályba, míg az óbecsei Samu Mihály iskolában 39-en tanulnak magyar és 13-an szerb tannyelven.
A Petőfi Sándor iskolába 20 magyar anyanyelvű gyerek iratkozott, s mindössze 5 szerb anyanyelvű.
A Sever Đurkić iskolában a magyar tagozaton 17 gyermek van, a szerb tannyelvű osztályokban pedig 48, míg a Zdravko Gložanski iskolában mindössze 5-en indultak elsőbe magyar, 58-an Óbecsén és 7-en Radičevićen szerb tannyelven.
A bácsföldvári Svetozar Marković iskolában 14 magyar és 41 szerb nyelven tanuló elsős van.

A törvény szerint ahhoz, hogy önálló osztály indulhasson magyar nyelven, legalább öt diáknak kell jelentkeznie az adott intézménybe, ha ennél kevesebben vannak, akkor a Magyar Nemzeti Tanács ajánlása alapján magyar-szerb vegyes osztályok indulhatnak, amelyekben a magyar diákok az anyanyelvükön tanulha

Időgép – Hányan voltatok, elsősök?

Két iskolaévvel előbb, 2017 szeptemberében Óbecse községben 62 diákkal kevesebb kezdte meg általános iskolai tanulmányait, mint 2016-ban – összesen 322 elsős indult iskolába, 183 szerb tagozatokban, 139 pedig magyar tannyelven.

A 2016/2017-es iskolaévben, a község területén 384 elsőst tartottak számon, közülük 216-an jártak szerb, 168-an pedig magyar tannyelvű osztályokba.

A Zdravko Gložanski iskolában a 2017/2018-as tanévben 42 kisdiák kezdte meg tanulmányait szerb nyelvű osztályban, valamint 9 magyar nyelven. Az iskola radičevići tagozatán 13 gyerek indult első osztályba, szerb tannyelven. Az óbecsei Samu Mihály iskolában 19 elsős volt szerb tagozaton, a magyar tannyelvű tagozatra 38-an iratkoztak, míg a pecesori iskolában három magyar anyanyelvű elsős volt. A péterrévei Samu Mihály iskolába 14 gyerek iratkozott be a szerb, valamint 44 a magyar tannyelvű tagozatra. A Sever Đurkić iskolában 50 elsős volt a szerb, valamint 16 a magyar tagozatokon. A bácsföldvári Svetozar Marković iskolában 35 gyerek indult első osztályba szerb, s 13 magyar tannyelven. A Petőfi Sándor iskolába 5 szerb és 14 magyar gyerek iratkozott be, Dreán kettő magyar elsős volt, Mileševón pedig szintén kettő szerb.

Nem volt rózsás a helyzet a 2013/2014-es tanévben sem, akkor 334 elsős iratkozott be a község iskoláiba.
A Zdravko Gložanski iskolában 73 kisdiák kezdte meg tanulmányait szerb nyelvű osztályban, míg 10-en az iskola radičevići tagozatán indultak első osztályba. Magyar tannyelvű osztályba ebben az iskolában 24 diák iratkozott.
A Sever Đurkić iskolában a Magyar Nemzeti Tanács engedélyével került sor első osztály indítására magyar nyelven, hiszen csak öten iratkoztak be, míg szerb nyelven 40 tanuló kezdte meg tanulmányait.
A Petőfi Sándor iskolába 37 magyar tanuló iratkozott be, míg Dreán négy magyar elsős volt. Ebben az iskolában szerb tagozaton csak 2 tanuló indult első osztályba, míg az iskola kihelyezett tagozatán, Mileševón, négyen tanultak az első osztályban.
A Samu Mihály iskolában 17 elsős volt a szerb tagozaton, a magyar tannyelvű tagozatra pedig 50-en iratkoztak, míg a pecesori iskolában négy elsős volt összevont tagozaton.
Bácsföldváron 34 diák tanult szerb és 28 magyar nyelven, Péterrévén 12-en szerb és 50-en magyar nyelven kezdték meg tanulmányaikat.

2005-ben 30 százalékkal csökkent az elősök száma

Ha ugrunk egyet az időben, 2005-ig, akkor sem büszkélkedhettünk.

2005-ben csak 372 elsős kezdte meg tanulmányait. Egy tanévvel előbb 518-an indultak első osztályba. Csaknem 30 százalékkal csökkent az elsősök száma.

A Samu Mihály Általános Iskolában a 2006. évet megelőző néhány évben négy első osztály indult, három magyar és egy szerb nyelven, 2006-ban csak három osztály nyílt. Ötven magyar diákot két osztályba osztottak, míg a szerb nyelvű osztályba csak tíz tanuló járt. Pecesoron, az iskola kihelyezett tagozatán, hárman kezdték meg tanulmányaikat. A Petőfi Sándor Általános Iskolában két magyar tagozat indult, 25-25 tanulóval, míg a szerb tagozaton tizenketten voltak. Dreán, az iskola kihelyezett tagozatán, magyar nyelven hatan tanultak, míg Mileševón, a szerb tannyelvű osztályban három elsős volt.
A Zdravko Gložanski iskola magyar tannyelvű osztályába 15 elsős járt, míg három szerb nyelvű tagozaton összesen 50 diák volt. Tíz kis elsőse volt a radičevići szerb tagozatnak.
A Sever Đurkić Általános Iskolában a magyar nyelven nyíló első osztályba 8 tanuló iratkozott. Szerb nyelven három tagozatot nyitottak, 55 tanuló kezdte meg tanulmányait.
A péterrévei Samu Mihály iskolában négy tagozat nyílt. Három magyar tannyelvű osztály volt, összesen 70 tanulóval, s egy szerb nyelvű tagozat, 20 tanulóval. Bácsföldváron egy magyar tannyelvű tagozatot nyitottak 17 tanulóval, szerb nyelven kettőt, összesen 18 elsőssel.

F.D.K. (Fotók: pixabay.com)
A cikk megjelenését a Szerb Köztársaság Művelődési és Tájékoztatási Minisztériuma támogatja. A cikkben kifejtett álláspontok nem feltétlenül tükrözik a támogatást odaítélő szervezet nézeteit.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *