A Poverello Alapítvány által létrehozott és működtetett becsei és dreai lurkóházakban december 5-én, a szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány jóvoltából, három színész Mikulás-műsorral kedveskedett a kis védenceknek, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői ajándékozták meg őket. A párt tagjai a gyerekeknek ajándékokat hoztak, míg az intézmények konyháira tartós élelmiszer jutott.
Az Óbecse Községért Polgári Csoport szokásához híven, idén is ajándékozott egy 165 kilós hízót a becsei Lurkóház védenceinek. Minden évben december elején kerül sor a hagyományos disznóvágásra, melyet a polgári csoport aktivistái rendeznek a ház udvarán, jótékonysági akció keretében. Idén december 6-án került sor a disznótorra, amelyre meghívást kapott községünk testvérvárosának, Sátoraljaújhelynek a vezetősége is, akik ajándékokkal lepték meg a ház lakóit. A vendégek és házigazdák kellemes órákat töltöttek együtt.
Ricz Róbert