Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Minimális órabér – Legkevesebb 10, legtöbb 24%-os emelést kérnek

Minimális órabér – Legkevesebb 10, legtöbb 24%-os emelést kérnektrg_fontane

Szerbia pénzügyminisztere, Siniša Mali, valamint a szociális ügyekkel megbízott tagja, Zoran Đorđević elkezdték azokat a tárgyalásokat, amelyek középpontjában az új minimális órabér áll. Az első megbeszélés után az is kiderült, hogy a törvénnyel összhangban szeptember 15-ig kell meghatározniuk a minimális órabér összegét, írta az N1 augusztus 20-án.

A miniszterek azt várják, hogy az említett határidőig sikerül kialakítani egy konszenzust, ami azt jelentené, hogy a szociális-gazdasági tanácsban jelen levő mindhárom fél, a szakszervezetek, a munkaadók és a szerbiai kormány is elégedett lenne.

A közleményből kiderül, hogy a szerbiai kormány a szociális-gazdasági tanács soron következő ülésén bejelenti majd az ajánlott minimális órabér összegét.

A szakszervezetek vezetői korábban már közölték, hogy legkevesebb tíz-, legtöbb huszonhárom-huszonnégy százalékos emelést kérnek majd, a munkaadók képviselői viszont azt mondták, csakis annyi lenne a reális emelés, ami összhangban van GDP növekedésével és az inflációval, ez pedig kevesebb, mint tíz százalék.

Szerbiában jelenleg a minimális órabér 143 dinár, a minimálbér pedig 24 882 dinár (210 euró), s ekkora összeget keres egy hónapban 350 000 munkavállaló, akik közül 30 000 személy az állami hivatalokban dolgozik.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *