trg_fontane
A kovácsok céhei – számos más szakmához hasonlóan – a középkor folyamán alakultak ki. A kovácsok mestersége nem merült ki a fémből munkált használati tárgyak készítésében, az ő dolguk volt a lovak patkolása és a szekerek vasalása is. Kovácsok dolgoztak a főúri birtokokon csakúgy, mint a kicsiny falvakban: munkájukat megbecsülték, szakértelmük nélkülözhetetlenné tette őket.
Látszólag e társadalmi megbecsültség ellen szól az a tény, hogy a kovácsműhelyeket a falvak szélére telepítették. Ennek okát azonban abban kell keresnünk, hogy a kovácsmesterség bizony „tüzes“ foglalkozás, ami könnyen okozhatott balesetet is. Ráadásul helyigényes szakma: a kuncsaftok lovainak, szekereinek térre volt szükségük.
Faluhelyen a kovácsok gyógyították a beteg állatokat, s mint orvosok, gyógyítók fontos helyet foglaltak el a falu társadalmi életében. A nélkülözhetetlen iparosok közé tartoztak, munkájukat igénybe vette a falu bírájától kezdve a legszegényebb parasztig mindenki.
|
A kovácsműhelyek ma és régen A kovácsműhelyek nem sokat változtak az évszázadok folyamán: az előtérben fedett patkolószín állt, ahonnan a műhelybe lehetett jutni. A bejárattal szemben volt a kohó, egyik oldalán a hűtővályúval, a másikon pedig a szénnel. A kohó felett füstsátor vezette ki a gázokat a kéménybe. A kohóhoz csatlakozott a fújtató, amit kézzel vagy lábbal hajtottak. Szerszámaikat részben a falakon tartották: itt sorakoztak a fogók, szorítók. A műhely közepén állt a kovácssatu és az üllő. A kovácsok legjellegzetesebb szerszáma a kézikalapács volt, amit vasverőnek vagy öregverőnek is neveztek. A vasverő akár tízkilós is lehetett. K.A. |
Óbecse nevezetessége a patkoló kovácsműhely. 1939-ben épült, amikor Csábi József született. A műhelynek gyakran van látogatója; tanítók vezetik el diákjaikat, és gyakran meg-megállnak a járókelők, belföldi és külföldi turisták látogatják, fényképeket készítenek a kovácsról és szerszámairól.
Csábi József édesapjával űzte a mesterséget. Parasztkocsik javításával kezdték, majd áttértek a lovak patkolására. Abban az időben, amikor a földművesek még lovakkal dolgoztak, akár 72 lovat is megpatkoltak, emlékszik vissza a régi szép időkre Csábi József. Manapság már nem sok ló van, néhány gazdának van még lova. A mesterség a versenylovak patkolásából és egyéb vastárgyak javításából jövedelmez. Óbecsén van még néhány kovács, de közülük egyik sem foglalkozik a mesterséggel. Csábi kovács megbecsült embere Tóth József, aki ért a lovak patkolásához. Több mint két évtizede besegít a mesternek. Csábi Józsefnek két lánya van és három fiúunokája, akik szívesen töltik idejüket a nagytata műhelyében. Talán lesz utánpótlása a kihalófélben levő mesterségnek…
Kuszli Angéla
