Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Nemzetközi népzenei találkozó – Lefelé folyik a Tisza

Nemzetközi népzenei találkozó – Lefelé folyik a Tiszatrg_fontane

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör október elején hagyományos, kétévente megszervezésre kerülő népzenei műsort tartott Lefelé folyik a Tisza címmel, amely a budapesti Bethlen Gábor Alap és a Szekeres László Alapítvány támogatásával jött létre.

„A kórusok találkozója az egyik legfontosabb színtere hagyományőrző munkánk nak. A zene, a dal az, ami összeköt, megnyugtat és megnyitja a szíveket. Elődeinknek is sokat jelentettek dalaik, mert azokban mondták el örömüket, bánatukat. A közös éneklés pedig még felemelőbb volt számukra. Népzenénk őrzése és bemutatása céljából szerveztük ezt az estet, hiszen a népzene olyan dallamokból tevődik össze, amelyeket sokan és sokáig énekeltek”, mondta Nagy Klára, az egyesület titkára.
A rendezvényen fellépett a Mórahalmi Parasztkórus, a temerini Szirmai Károly MME férfikórusa, az oromhegyesi Petőfi Sándor ME vegyeskórusa és citerazenekara, a muzslyai Petőfi Sándor MME vegyeskórusa és citerazenekara, a becsei tamburazenekar, a Petőfi kultúrkör Szelence énekegyüttese, Csobolyó legénykórusa, Dúdoló énekcsoportja, Botra férfikórusa, Csicsörke leánykórusa és Csörögi fiúkórusa. Betyár- és katonadalok, bogyiszlói dudanóták, pásztordalok és ivónóták, felcsíki, vajdasági, bácskai és rábaközi dallamok, illetve boros-nóták csendültek fel a kórusok előadásában.
„A kultúrkörben több énekcsoport is működik, amelyek mindegyike számos helyen vendégszerepelt már, a versenyekről pedig díjakkal tért haza. Vendégeink olyan csoportok voltak, amelyek színvonalas előadásukkal hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez, egyben olyan együttesek, amelyekkel már évek óta baráti és szakmai kapcsolatot ápolunk. A műsor helyet és lehetőséget adott arra is, hogy bemutatkozzanak azok a tamburás fiataloks, akik az idei Batyu néptánc és népzenei táborban ismerték és kedvelték meg vidékünk egyik jellegzetes hangszerét. Az óbecsei közönség jól ismeri már a kultúrkör csoportjait, de itt helyben nincs alkalma megnézni, meghallgatni más együtteseket. Ezt a hiányosságot, ezt az űrt is pótolja a Lefelé folyik a Tisza elnevezésű rendezvény. Emellett beszélhetünk csapatépítésről, összefogásról, összetartásról is a közös cél érdekében, mert minden kultúrkörös csoportnak megvolt a maga feladata a rendezvény szervezésében. A közönség egy színvonalas, változatos népzenei műsort láthatott és bízom benne, hogy két év múlva is lehetőségünk lesz megszervezni a rendezvényt”, mondta Kisimre Szerda Anna, a rendezvény ötletgazdája és szerkesztője.
A műsor utolsó produkciójában az esten fellépő minden énekes, mintegy százötven ember, együtt énekelte a találkozó címadó dalát.

Örökségünk – Vajdasági nagyzenekar

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben október 24-én 20 órától Örökségünk címmel a Vajdaságban működő népzenekarok adnak koncertet, amely a zenekarok munkásságát hivatott bemutatni. Az est folyamán fellép a Batyu együttes, a Csalóka, a Szökős, a Juhász, a Véka, a Fokos és a Kócos zenekar. A rendezvény ötlete az évente megrendezésre kerülő Vajdasági zenésztalálkozó alkalmával merült fel. „Célunk, hogy legyen egy rendezvény, mely fellépési lehetőséget biztosít minden aktív zenekarnak, olyanoknak is, akik egyébként kevesebb lehetőséget kapnak, illetve, hogy bemutassuk, szűkebb hazánkban is jelentős népzenei mozgalom alakult ki, működik máig”, mondta Szerda Balázs, a Fokos zenekar tagja, a szervezők egyike. A koncert után táncház lesz.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *