Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Óbecse község „törvényei“ – Határozatok, amelyek pénzbe kerülnek – a mi pénzünkbe

Óbecse község „törvényei“ – Határozatok, amelyek pénzbe kerülnek – a mi pénzünkbetrg_fontane

Óbecse község Hivatalos Lapjában közzétett 2011-re vonatkozó tárgymutatóból kiderül, hogy a községi parlament milyen helyi törvényeket hozott meg a tavalyi év folyamán, de az is, hogy a községi elnök és kormánya (Községi Tanács) mi mindennel foglalkoztak.

Unalmas munka végigfutni a tárgymutatót, kevesen vállalkoznak rá, de megéri, mert rájövünk arra, hogy milyen községi törvényeket hoztak, melyeket változtatták meg szinte azonnal a meghozataluk után, de az is kiviláglik, hogy számos községi törvény pénzbe kerül: azaz az adófizető polgárokkal fizettetnek meg ilyen-olyan illetékeket (sokat okkal), meg az is, hogy jó néhány áremelést is elfogadtak a községi illetékesek.

A helyi parlament döntései

A helyi parlament 2011-ben egy sor határozatot (helyi törvényt) hozott. Következik a lista: Határozat az óbecsei Ipari övezet részletes szabályozási tervének meghozataláról, Határozat az óbecsei Kommerciális gyógyfürdő részletes szabályozási tervének meghozataláról, Határozat Óbecse községnek a Városok és községek állandó konferenciája – Szerbia városainak és községeinek szövetségében betöltött tagságának megerősítéséről, Határozat a műszaki dokumentáció kidolgozási projektuma igazgatásával való megbízásról, Határozat az óbecsei Ipari övezet részletes szabályozási tervének meghozataláról, Határozat az óbecsei Kommerciális gyógyfürdő részletes szabályozási tervének meghozataláról, Határozat a revizor alkalmazásáról Óbecse község 2010. évi költségvetése zárszámadásának belső felülvizsgálatára, Határozat arról, hogy A regionális hulladékkezelési terv a 2010-2020-ig tartó időszakra (Kikinda község, Ada község és Óbecse község) kapcsán nem készül stratégiai felmérés a környezetre gyakorolt hatásról, Határozat Óbecse község Alapszabálya módosításairól és kiegészítéseiről, Határozat a 2011. évi vagyonadókulcsról, Határozat Az autóval/taxival történő fuvarozásról, Határozat a községi katasztrófavédelmi törzskar megalakításáról, Határozat А kommunális hulladék regionális hulladékkezelési rendszere megalakításáról szóló községközi megegyezés megerősítéséről, Megegyezés A kommunális hulladék regionális hulladékkezelési rendszere megalakításáról, Határozat A kommunális szolgáltató közvállalat megalapításáról szóló határozat kiegészítéséről, Határozat A mezőgazdasági földterület védelméről és a mezőőri szolgálat megszervezéséről szóló határozat kiegészítéséről, Határozat Аz építési telek használati térítményei kifizetésének mércéiről szóló határozat módosításairól, Határozat Az óbecsei és péterrévei kataszteri községek határai megváltoztatásának véleményezéséről szóló határozat kiegészítéséről, Határozat Az óbecsei Lakó- és üzlettér részletes szabályzási tervének meghozataláról, Határozat Óbecse Sport és rekreatív komplexuma részletes szabályozási tervének kidolgozásáról, Határozat arról, hogy az óbecsei központ részletes szabályozási terve kidolgozásakor nem készül stratégiai felmérés a környezetre gyakorolt hatásról, Határozat a péterrévei Forrás részletes szabályozási tervének kidolgozásáról, Határozat Óbecse község szerve megszervezéséről és munkájáról háborús és rendkívüli helyzetek ideje alatt, Határozat Аz emberek és anyagi javak elemi és más nagyobb csapások elleni védelméről, valamint az elemi csapások és más nagyobb csapások elleni védelmet irányító és intézkedéseket foganatosító törzskar megalakításáról szóló határozat hatályon kívül helyezéséről, Határozat az Óbecse község környezetének védelméhez és feljavításához szükséges térítményekről szóló határozat módosításáról, Határozat az Óbecse község gazdasági társasági tag csatlakozásáról az újvidéki Bácska Kft. Területfejlesztési Társuláshoz szóló határozat módosításáról, Hаtározat Óbecse község benevezésének elfogadásáról a 2015. évi 11. vajdasági munkás sportolimpia házigazdájának kiválasztására kiírt pályázatra, Hаtározat Óbecse község 2010. január 1. – 2010. december 31. időszakra vonatkozó költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentésről, Határozat a független meghatalmazott felülvizsgáló Óbecse község konszolidált zárszámadásáról elvégzett belső felülvizsgálatáról, Határozat az óbecsei Komunalac Alapszabálya módosításáról és kiegészítéséről szóló határozat jóváhagyásáról, Határozat Óbecse község 2011. évi költségvetése végrehajtásáról szóló beszámolóról a 2011.01.01-től 2011.06.30-ig tartó időszakban, Határozat Óbecse község 2011. évi költségvetéséről szóló határozat első módosításáról és kiegészítéséről, Határozat Óbecse község idegenforgalmi rekreációs központja gazdasági társaság megalapításának megkezdéséről, Határozat Óbecse község 2011. évi díjainak kiosztásáról, Határozat a csapadékvíz közcsatornahálózatáról, Határozat a civil védelem szervezéséről és működéséről Óbecse község területén, Határozat Óbecse község 2011. évi költségvetéséről szóló határozat második módosításáról és kiegészítéséről, Határozat Óbecse község 2007-2017. évi fenntartható fejlődési stratégiája kiegészítésének elfogadásáról, Határozat a mezőgazdasági földterület védelméről és a mezőőri szolgálat megszervezéséről szóló határozat módosításáról, Határozat a távfűtő rendszer útján történő hőenergia ellátás feltételeiről és módjáról szóló határozat módosításáról és kiegészítéséről, Határozat a helyi közösségi tanácstagok választásának kiírásáról Óbecse község területén, Határozat Аz autótaxival történő fuvarozásról, Határozat az Óbecse község 2011. évi költségvetéséről szóló határozat harmadik módosításáról és kiegészítéséről, Határozat А helyi jellegű kommunális illetékekről szóló határozat módosításáról, Határozat az Óbecse területén történő parkolásról szóló határozat módosításairól, Határozat Óbecse község 2011. évi költségvetése végrehajtásáról szóló beszámolóról a 2011.01.01-től 2011.09.30-ig tartó időszakban, Határozat Óbecse község 2012. évi költségvetéséről, Határozat a revizor alkalmazásáról Óbecse község 2011. évi költségvetése zárszámadásának belső felülvizsgálatára, Határozat az Óbecse község területén található iskoláskor előtti intézmények hálózatáról, Határozat az Óbecse község területén lévő általános iskolai hálózatról, Határozat az óbecsei kommerciális gyógyfürdő részletes szabályozási tervének kidolgozásáról szóló határozat módosításáról és kiegészítéséről.

A községi elnök döntései

A községi elnök múlt évi döntései mindenekelőtt a folyó költségvetési tartalékok használatáról szóltak – 17 alkalommal döntött a községi elnök a költségvetési tartalék pénzek használatáról.
Emellett kinevezte több munkatestület és bizottság tagjait, áremelési javaslatokat fogadott el a közvállalatoktól (Komunalac, Toplana, Vodokanal, Tiszamente-Potisje) stb.

A Községi Tanács határozatai

A Községi Tanács többek között a helyi intézmények munkaköri besorolásokról szóló szabályzatait hagyta jóvá, ajánlatot továbbított az újvidéki bíróságnak a becsei bíróság illetékességi körének bővítését kérelmezve (sikertelenül), határozatot hozott a község területén található ingatlanok négyzetmétere piaci átlagértékének megállapításáról stb.

A Közigazgatás határozatai

A községi Közigazgatási Hivatal vezetője a tavalyi év folyamán határozatot hozott a községi elnök és a Községi Tanács titkárának, a Közigazgatási Hivatal Pénzügyi Osztálya osztályvezetőjének és a Közös Ügyek Osztálya osztályvezetőjének tisztségbe helyezéséről.

F.D.K.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *