A községi önkormányzat idén pályázati úton osztja szét a civil szervezeteknek szánt költségvetési pénzeket. A projekteket elbíráló bizottság január 31-én írta ki a pályázatot a civil szervezetek projektumaira, melyre minden olyan civil szervezet vagy polgári társulás jelentkezhet, amelynek tevékenysége a kulturális örökség és a történelmi vívmányok ápolása és kultúrrendezvények szervezése, illetve amelyeknek Becse község területén van a székhelyük vagy a kirendeltségük.
„A teljes összeg, amelyet a község 2014. évi költségvetéséből a civil szervezetek programjaira vagy projektumaira fordítunk, 8 millió dinárt tesz ki. A megítélt eszközök nem használhatóak a szervezetek rendes tevékenységének pénzelésére, csak a meghatározott programok vagy projektumok finanszírozására. A pályázatra a civil szervezetek több programmal vagy projektummal is jelentkezhetnek, de csak egy projektumuk nyerhet támogatást. A programnak vagy projektumnak a költségvetési év leteltéig kell megkezdődnie és lezárulnia”, mondta Galgó Ferenci Andrea, a Községi Tanács oktatással, művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja, a projekteket elbíráló bizottság elnöke.
A projektet űrlapon kell benyújtani a bizottságnak, amely a pályázati dokumentáció szerves része, s mellékelni kell a költségtervet. A pályázati dokumentáció letölthető a község hivatalos honlapjáról (www.becej.rs).
„A jelentkezéseket lezárt borítékban kell benyújtani. A pályázatokat ajánlott küldeményként is el lehet küldeni a Felszabadulás tér 2. címre, vagy át lehet adni a Közigazgatási Hivatal iktatójában, a hetes irodában. A pályázat tíz napig van nyitva”, ismertette Galgó Ferenci Andrea.
B.M.