trg_fontane
A községi sportszövetség tavaly decemberben kiosztotta a legjobb sportolóknak, csapatoknak, edzőknek és sportmunkásoknak járó díjakat.
A legjobb edző a bácsföldvári Polyák Sándor, a Vojvodina asztalitenisz-klub edzője lett.
Polyák 1963-ban született, középiskolát fejezett, először gépésztechnikusként dolgozott, majd számítástechnikával foglalkozott, 2011 óta pedig önálló vállalkozó.
Mikor kezdett asztalitenisszel foglalkozni, hogyan került kapcsolatba ezzel a sporttal, kik voltak az edzői?
– A kezdet még 1970-ben volt. A helybeli sportlehetőségek közül az asztalitenisz ragadott meg. Volt hagyománya is, meg eredmények is voltak, így emellett döntöttem. Megjegyzem, abban az időben csaknem teljes osztályok indultak asztalitenisz edzésekre. Természetesen három hónap után jött az első jelentősebb lemorzsolódás, a legkitartóbbak pedig folytatták a verítékes, napi szinten történő munkát. Hat év kemény, mindennapos munka után következett a magasabb szintű munka, ekkor már napi szinten kétszer is edzettünk, majd egy évre rá, amikor már jöttek az első komolyabb eredmények, meg a felkészülés az akkori Jugoszlávia első ligás selejtezőjére, két hónapon keresztül minden nap háromszor edzettünk. Ez meg is hozta az eredményt, mert az első csapat voltunk a községben, amely kiharcolta az első ligát, ami az akkori Jugoszlávia legfelsőbb rangú ligája volt. Megjegyzem, hogy 1980 körül Bácsföldvárnak három férfi és két női csapata versenyzett ligás rendszerben felnőtt mezőnyben. Ma már művészet egy csapatot is fenntartani! Első edzőm Tóth Erzsébet tanító néni volt negyedikes koromig, utána következett Dragić Stanko tornatanár és két évre rá az idősebb játékos Galambos József. Ekkor már „futószalagon“ jöttek a kimagasló eredmények. Az egyesület legsikeresebb tagjai akkor a testvéreim, Polyák István és Polyák Márta voltak, akik oszlopos tagjai lettek Jugoszlávia ifjúsági válogatottjának, majd utána a felnőtt válogatottnak is állandó tagjai voltak tíz éven keresztül. István 1987-ben Indiában a felnőtt csapattal világbajnoki bronzérmet nyert, Márta 1990-ben és 1992-ben kétszeres Európa bajnoki bronzérmes Jugoszlávia csapatával.
Milyen eredményei voltak játékosként, hol, melyik klubban játszott?
– Játékosként vajdasági viszonylatban korosztályonként élcsoportban voltam. A Jó Pajtás kupa bajnoka, a Diákolimpia bajnoka, serdülő bajnok. Ifiként az utolsó két évben a hat lehető aranyból ötöt valósítottam meg, vajdasági ifjúsági bajnok voltam egyéniben, párosban és csapatban. Második évben szintén egyéniben és csapatban, míg párosban bronzérmes lettem. Negyedikek voltunk Jugoszlávia ifjúsági csapatbajnokságán. Temerinben játszottam három évet, itt is sikerült a helyi csapattal feljutni az első ligába. Egy évet Szlovéniában voltam játékos-edző Nova Goricán, ahol akkor a Primorska régió egyéni bajnoka voltam. Hivatalosan 1986 januárjától lettem vizsgázott edző, de még ezzel párhuzamosan játszottam is. Rövid ideig edzősködtem Ókéren. Itt addig dolgoztam, amíg biztosítottuk a feljutást. Becsének kétszer játszottam egy-egy idényt abból a megfontolásból, hogy ha másik néven futunk, lehet, hogy kedvezőbb lesz az egyesület támogatása. De ez sajnos nem jött be. Játékosként utolsó komolyabb egyesületem a kulai Media 2000 volt. Ezek után kezdtem párhuzamosan az edzősködést és bíráskodást. Nemzetközi bíró szintjéig vittem, ITTF Pro Tour verseny döntőjét bíráskodtam, európai szuper liga női döntőjét Bukarestben Románia és Németország között. Újvidéken 2002-ben az európai TOP 12 technikai levezetését végeztem serdülők és ifik mezőnyében. Szintén Újvidéken 2003-ban azt a számítógéprendszert felügyeltem, amellyel lebonyolították az ifjúsági és serdülő Európa bajnokságot. Hazai versenyzőink érmei ihlettek meg, hogy ezt én is magvalósítsam a tanítványaimmal, mint edző.
Mikor döntött úgy hogy edző lesz? Mi volt a bácsföldvári klubban a helyzet?
– Az edzősködést már fiatalon is gyakoroltam a bácsföldvári egyesületben, majd Temerinben, Ókéren, Nova Goricán, ahol gyorsan jöttek a jó eredmények, ami arra ösztönzött, hogy „saját“ gyerekeimmel nulláról újrakezdjem Bácsföldváron, amikor már mindenki kilépett a jelentősen megromlott anyagi helyzet miatt az egyesületből, a vezetőktől kezdve, az edzőkön át, a játékosokig. Ez 1995 körül történt. Az akkori utolsó egyesületvezetők a kezembe adták a terem kulcsait azzal az érveléssel, hogy biztosak benne, hogy méltón fogom végezni a munkát, amit átruháztak rám és továbbra is életben fogom tartani az egyesületet, megvédve a feledés homályától. Ettől az időtől kezdve állandóan anyagi gondokkal küzdünk. Ez a munka volontőr alapon működik a mai napig. Sok lemondással járt, kevés szabadidővel… Neki kellet gyürekezni és fel kellett állni a porból. Először is rá kellett venni néhány volt játékost, hogy segítsenek az újraindulásban, majd kezdőket kellett toborozni és éveken át napi szinten dolgozni minimum 4-5 órát, hogy „beérjen a befektetett munka gyümölcse“. Ekkor indítottunk fiú csapatot a ligás versenyrendszerben Stojšić Srđan, Polyák Tamás, Surján Csongor és Jović Nemanja összeállításban. Emellett kezdte szárnyait bontogatni egy újabb generáció, lányok voltak többségben. Itt már minden ideális volt, mert időben, tehát elsősként kezdtek el edzeni a gyerekek, adva volt a lehetőség a minőségi munkára. Ez a csoport taposta ki az ösvényt a következő generációnak, amely már sikert sikerre halmozott. Ebből a generációból Polyák Anetta tűnt ki, aki újoncként egy idényt Vrdnik csapatának játszva országos csapatbajnoki címet szerzett 2009 februárjában. Ettől kezdve pontosan nem tudnám megmondani, többnapos utánajárás nélkül, hogy hány országos bajnoki címet szereztek a bácsföldvári asztaliteniszezők, de több tízes nagyságrendről lenne szó. Ebben az időben bővítettük a szakmunkát, a volt játékosok, Surján Csaba, Kovács Zoltán, Polyák Márta és később Polyák István is bekapcsolódott a munkába, edzőként segédkeztek. Támogatóként pedig Benkő Tibor jeleskedett. Beindult a női csapat is, amely minden idényben egy fokozatot feljutva felért az első ligáig, ahol a mai napig játszik. Ugyanezt az utat megjárta a férfi csapat is, az utolsó ligából indulva feljutott a második ligáig, minden évben egy rangot lépve előre. Mikor csúcson voltak az eredmények és a minőség, jött az első törés. Papíron az „erősebb és rangosabb“ egyesületek elkezdtek versengeni játékosainkért, kihasználva, hogy jogilag, szabályzat hiányában, nem kérhető a távozó játékosok iránt kártérítés, tehát ahelyett, hogy megmaradt volna a csapat, amely ma már esetleg a felnőtt országos bajnoki címért is küzdhetne, maradt a puszta létért való harc. Sajnos, a férfi csapat 2016-ban megszűnt, a női csapat idén még első ligában versenyzik, jövőre már nagy kérdés mire futja majd.
Több ismert játékos edzője volt. Kik azok, akikre legbüszkébb?
– Mindenkire egyaránt büszke vagyok, mert odaadóan és lelkiismeretesen dolgoztak lehetőségeikhez és adottságaikhoz mérten. A legsikeresebb játékosok Surján Szabina, Benkő Edina, Tominjak Radmila, Benkő Ákos, akik Európa- és Balkán-bajnoki érmeket szereztek, emellett pedig több országos bajnoki cím tulajdonosai is. Akik még nyertek országos bajnoki címeket: Polyák Anetta, Gyurcsik Barbara, Ćućuz Ivana, Vegyelek Dóra, Kozarski Jovana. Újabban Bezeg Réka is a bácsföldvári egyesület tagja és eredményei szintén kimagaslóak és említésre méltóak, de nem lenne korrekt saját nevünkhöz írni, amit eddig a becsei egyesület tagjaként ért el.
Hol edzenek a bácsföldvári Vojvodina játékosai? Megvannak-e a megfelelő feltételek a munkához?
– Az anyagiak hiányoznak, a többi feltétel adva van a minőségi munkához. Saját termünk van, amely egész nap rendelkezésünkre áll, ez a dolog pozitív része, a gond pedig a rezsiköltségeket előteremteni a terem működtetéséhez. Tehát van rezsiköltségünk, ami nem elenyésző, emellett még karban is kell tartani a termet önerőből, meszelni, parkettet lakkozni, égőket és fűtőtesteket karbantartani, tetőszerkezetet, stb. Vannak községek, ahol a kis sportokat is hathatósan támogatják, sőt az edzőket is munkaviszonyban fizetik, vagy havi bért fizetnek. Nálunk nem így van.
Tavaly novemberben Király Ilona díjat kapott a Tartományi Asztalitenisz Szövetségtől, mint a tartomány legjobb edzője, valamint a községi sportszövetség szerint ön a legjobb edző Becsén.
– Nagy megtiszteltetés számomra a Király Ilona díj átvétele, amit most osztottak ki első ízben, hiszen hitelesítést nyert a befektetett munka és az elért sikerek fajsúlya. Edzőként az előző években is kaptam már több elismerést. Az álom és a cél megvalósult, vagyis bácsföldvári gyerekeknek is sikerült érmet nyerni a korosztályos Európa bajnokságon. Újabb célt már nem tűztem ki. Érzem, hogy a negyvennyolc év mindennapos sport után lassan eljött az idő a szerzett tapasztalatokat átadni fiatalabb edzőknek.
Ricz Róbert
