Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Reformkonyha

Reformkonyhatrg_fontane

Ne fájjon a feje a közalkalmazottaknak, mert ugyan 10 százalékkal kevesebb lesz a fizetésük, de a politikusokra külön adót ró majd ki Vučić!

Vučić és kormánya, koalíciós kormánya. Amelyben mások is ott lesznek. Még akkor is, ha Vučić (pártja) önmaga is tudna kormányozni.
A közalkalmazottaknak persze attól nem lesz több pénze, hogy a politikusokra különadót rónak ki. Nem lesz ettől több pénze a privát szektorban dolgozóknak se. De lehet, hogy jobban érzik majd magukat attól, hogy miközben ők nyomorognak, a politikusok talán kevésbé lesznek gazdagok.
Ilyen intézkedéseket feltehetően még sehol sem vezettek be. Ha ugyanis a dúsgazdagok plusz megadóztatása lenne a cél, akkor módosítani kellene az adórendszert (progresszív adóztatás – akinek nagyobb a bevétele, nagyobb adókulcs vonatkozik rá). Így viszont a gazdagnak vélt rétegek közül csupán az egyikre rónak ki pluszterhet. Természetesen nem az üzleti szférát „bántja“ a hamarosan felálló új kormány, hiszen a munkatörvény bejelentett átírása éppen a tőké(sek)nek kedvez majd.
A „politikusokat“ megregulázhatja, ők nem fognak tiltakozni.
A hatalom összes szálait a kezében tartó új kormányfő jól tudja, hogy a népnek ez kell. Valami, amire gondolva hajlandó lesz megemészteni a „reformkonyha főztjét“. Márpedig ez a főzet korlátozásból és lefaragásokból áll majd össze. Ahogyan javasolta is a menesztett Radulović miniszter. Igaz, ő a választások ELŐTT kecsegtetett vagy éppen riogatott a „reformokkal“, amikor nem volt célravezető – merthogy a cél az abszolút többség megszerzése volt.
És a szakszervezetek? A legnagyobb már sietett közölni, hogy megvan az egyetértés az új munkatörvény viszonylatában…

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *