Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Szent István-napi program: Rendezvény kicsiknek és nagyoknak

Rendezvény kicsiknek és nagyoknak

A hagyományos Szent István-napi rendezvényt ma (augusztus 16-án) és holnap (augusztus 17-én) tartják meg az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében, amely igazi népünnepéllyé nőtte ki magát az évek során.

„A Szent István-napi rendezvényt 1994 óta szervezzük meg. A kezdetektől az volt a cél, hogy a helyi magyarság számára lehetőséget adjon nagy nemzeti ünnepünk méltó, közös megünneplésére, a nemzeti öntudat, az összetartozás érzésének megerősítésére, kifejezésére. A program fontos pont a helyi és környékbeli magyarság életében, helye az ünnepnek és helye a találkozásnak, megerősít és felemel, ez tartja életben és ez ad neki létjogosultságot a jövőben is“, mondta Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnöke.

A program ma délután fél hatkor kezdődik a péterrévei dr. Kiss Imre Művelődési Kör tamburásainak vendégváró koncertjével az alsóvárosi Páduai Szent Antal-plébániatemplom udvarában, majd 18 órakor tartják meg a kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét a templomban, ezt követi 19 órától az ünnepi beszéd és a megszentelt kenyér felvágása a Köztársaság utcában, az óvoda előtt felállított szabadtéri színpadon.

Az esti program fél nyolckor kezdődik a Magyarok tündöklő csillaga elnevezésű, ünnepi néptánc-műsorral a Petőfi kultúrkör néptánccsoportjainak előadásában. Fél órával később lép színpadra a Tripolszki együttes, este fél tízkor pedig a rendezvény csillaga, a magyarországi Republic együttes koncertezik.

A rendezvény első napját éjfél körül tűzijáték zárja.

Másnap, augusztus 17-én, 16 és 19 óra között kerül sor a Szent István-napi főzőversenyre a Nikola Tesla utcában, ahol a jó hangulatról Major Endre és zenésztársai gondoskodnak.

A főzőversenyre harminckét csapat jelentkezett. A szervezők elmondták, hogy a legsikeresebb szakácsokat értékes nyeremények, ajándékok és érmek várják.

Idén sem feledkeznek meg a gyerekekről, 16 és 18 óra között gyermekfoglalkozások és játékok, kézműves foglalkozások, ugrálóvár, arcfestés és sok-sok palacsinta várja a legkisebbeket a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarában, míg 18 órától a szegedi Cserregő Bábtársulás Okos János című interaktív bábelőadását nézhetik meg az érdeklődők az iskola udvarában.

Ezt követően, 19 órakor kezdődik Koncz Antónió koncertje a Petőfi-szobornál, míg a főzőverseny eredményhirdetésére 20 órakor kerül sor, amit éjfélig tartó utcabál követ.

„A Szent István-napi ünnepségsorozat itt, Óbecsén most már évek óta egy egészen más dimenziót is kapott, hiszen nyilván nemcsak arról szól, hogy megünnepeljük államalapító Szent Istvánunk napját, illetve megszenteljük az új búzából készült kenyeret, hanem egy népünnepéllyé is vált. Az Óbecséről elszármazottaknak is fontos támpont, igyekeznek a Szent István-napi rendezvénysorozatra hazajönni. Ez egy fontos találkozási pont az óbecsei, illetve a város vidékéhez tartozó magyarság számára, amelynek megvan a maga vallási és nemzeti oldala, valamint kereskedelmi oldala is, hisz mindkét napon kirakodóvásár, valamint ételés italkínálat várja a látogatókat. Minden évben több más nemzetiségű polgárral is találkozunk ezen a rendezvényen”, mondta Kiss Igor, a Petőfi kultúrkör elnökségi tagja.

A rendezvényt a MOL – Új Európa Alapítvány támogatja a Határtalan nyár című projekt keretében, további támogatók Óbecse község önkormányzata, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, valamint helyi vállalkozók, vállalatok és magánszemélyek.

„El kell mondanom, hogy az óbecseiek a szívükön viselik a rendezvényt. Nagyon sokan jelentkeztek, hogy szívesen adnak ajándékot a főzőcsapatok részére, vagy más formában szerették volna támogatni a rendezvényt. Idén először önkéntesek is jelentkeztek, akiknek munkáját a rendezvény lebonyolításában vesszük igénybe”, mondta Ricz Róbert.

A Szent István-napi rendezvényhez idén is párosul fotópályázat, amelyet eddig már kétszer szerveztek meg nagy sikerrel.

„Idén is megszervezzük az eseményhez kapcsolódó fotópályázatot, ahová amatőrök és profik egyaránt jelentkezhetnek. A pályázók egy fényképpel pályázhatnak, amely a 2024-es óbecsei Szent István-napi rendezvényen készült, és amely az esemény egy pillanatát, mozzanatát vagy hangulatát örökíti meg. A fotókat a psmk@ stcable.net e-mail-címre kell elküldeni augusztus 25-én éjfélig, névvel, életkorral és elérhetőséggel. A díjazott fényképek készítői értékes nyereményekben részesülnek, fürdőbelépők, ajándékutalványok és ajándéktárgyak kerülnek kiosztásra a legjobb fotót beküldők között”, mondta Ricz Kasziba Beáta, a Petőfi kultúrkör programszervezője.

A fotópályázattal kapcsolatban további információkat munkanapokon 8 és 13 óra között a 021/69-10- 556-os telefonszámon adnak.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *