Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Száz szavaló versenyzett a kultúrkörben: Rímek szárnyán

Száz szavaló versenyzett a kultúrkörben: Rímek szárnyántrg_fontane

A Magyar Költészet Napját 1964 óta ünnepeljük József Attila születése napján, április 11-én. Ezen a napon minden évben előadásokat, felolvasásokat és versmondó versenyeket tartanak.

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben idén is szavalóversenyt tartottak. „Tizennegyedik éve szervezünk szavalóversenyt a kultúrkörben. Tíz évig anyák-napi szavalóversenyt tartottunk, majd négy éve váltottunk, azóta költészet-napi versenyt tartunk. Most száz szavaló mutatkozott be, Óbecse három általános iskolájából jöttek a diákok. Elmondhatom, hogy nagyon közkedvelt és felkapott a tanárok, tanítók és a gyermekek között a versenyünk, sokan jönnek, akik kedvelik a rímeket, a verseket és a szép szavakat. Versenyünkön a szavalók kizárólag magyar költő versét szavalhatták, ezzel is emelve az ünnepnap hangulatát”, mondta Cseszák Korcsik Anikó, a kultúrkör szervezője.

Két helyszínen zajlott a verseny, az előadókat nemzetközi zsűri hallgatta meg és díjazta.

Az alsósokat Török Marika, a Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület 2000 elnöke, Barta Júlia, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagja és Fenyvesi Szilvia, a Népkönyvtár munkatársnője hallgatta végig és rangsorolta.
Az I. és II. osztályok csoportjában Ferenci Orsolya (Sever Đurkić iskola) és Bátori Simon (Petőfi Sándor iskola) bizonyultak a legjobbaknak. Második lett Kádas Dávid (Petőfi Sándor iskola), harmadikak pedig Blanka Bulatović (Samu Mihály iskola) és Stefaniga Vince (Sever Đurkić iskola). Különdíjat ebben a kategóriában Klima Babett és Hallai Viktor (mindketten a Petőfi Sándor iskola tanulói) kaptak.

A III. és IV. osztályosoknál az első helyen Becsei Bence (Petőfi Sándor iskola) és Szirbik Zalán (Sever Đurkić iskola) osztoztak, a másodikon Szenti Todor (Samu Mihály iskola) és Lázár Enikő (Petőfi Sándor iskola), míg a harmadikon Herbatényi Botond, Koncz Villő és Gondos Réka (mindhárman a Petőfi Sándor iskola tanulói). Ebben a kategóriában különdíjat Deák Dominik (Petőfi Sándor iskola) és Blazsanik Blanka (Sever Đurkić iskola) kaptak.

A felsősöket Tyukász Imréné Margit Csongrádról, a Piroskavárosi Általános Iskola magyartanárnője, Molnár Krekity Olga, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke, valamint Posta István Csongrádról, a Batsányi János Gimnázium tanára zsűrizték.

Az V. és VI osztályosok csoportjában Horváth Kinga (Samu Mihály iskola) bizonyult a legjobbnak. A második helyen Deák Evelin és Kovács Leona (mindketten a Petőfi Sándor iskola tanulói) osztoztak, harmadik pedig Gál Noémi (Petőfi Sándor iskola) lett. Különdíjat Dupák Ákosnak, Péter Petrának, Koncz Antóniónak (mindhárman a Petőfi Sándor iskola tanulói) és Rajsli Ádámnak (Sever Đurkić iskola) osztottak.

A VII. és VIII. osztályosoknál Tallós Martina (Samu Mihály iskola) lett az első, Mecek Mia (Sever Đurkić iskola) pedig a második. A két harmadik díjat a Petőfi iskola tanulói, Kákonyi Balázs és Herbatényi Zalán érdemelték ki, míg a különdíjas Jasmina Milinkov (Petőfi Sándor iskola) lett.

A Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület 2000 különdíját Károlyi Egon (Petőfi Sándor iskola) kapta. A legjobb szavalók könyvet és CD-t kaptak ajándékba.

A szavalóversenyt a budapesti Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével valósították meg.

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *