Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Szent István-napi rendezvény – Tartása lett a magyarságnak

Szent István-napi rendezvény – Tartása lett a magyarságnaktrg_fontane

Augusztus 16-án és 17-én nagyszabású Szent István-napi rendezvényt tartottak Becsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében.

Az ünneplés pénteken a Csongrádi Fúvószenekar koncertjével kezdődött az alsóvárosi Páduai Szent Antal plébániatemplom kertjében, majd a kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisére kerül sor, amelyet ft. Pósa László celebrált. A megszentelt kenyeret néptáncos fiatalok vitték a Köztársaság utcában felállított színpadra, ahol kezdetét vette az ünnepi műsor. „Rendkívüli pillanat az életünkben az ünnep, ha tudunk ünnepelni, ha méltóak vagyunk arra, hogy tisztelettel és becsülettel emlékezzünk elődeinkre. Augusztus 20-a az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király és a keresztény magyar államalapítás emléknapja ez a nap. Mária, a Magyarok Nagyasszonya azt mondja, hogy az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme és azt tanácsolja, hogy készüljünk rá testben és lélekben. Szeretnénk, ha méltón tartanánk magunkat ehhez, ha továbbra is megtartanánk az elmúlt esztendők alatt kialakult kultúránkat, hogy a magyar zene, a magyar irodalom, a magyar tánc, a magyar képzőművészet tovább alakuljon, tisztuljon, és legyen része és értéke az egyetemes kultúrának. Az államalapítás ünnepe egybeesik az aratás végével, és az új kenyeret is ekkor ünnepelhetjük. A kenyér a magyar ember számára mindig is az életet, a megélhetést, az otthont jelentette. Ne feledjük azonban, hogy aratni csak akkor lehet, ha előtte vetettünk, ha a földbe hullott magot féltőn vigyázzuk, ha keményen dolgozunk érte. Hagyomány, hogy ilyenkor megszenteljük, megszegjük, és megízleljük az új kenyeret, mely hitünket jelzi, a bizakodást, hogy jövőre is lesz kenyerünk”, mondta Nagy Klára műsorvezető. Ünnepi köszöntőt mondott Szuperák Mária, Európa Parlamenti képviselői asszisztens, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának országos elnökségének tagja is, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy jelen lehet a rendezvényen. „Szent Istvánra és művére emlékezünk mi magyarok, szerte a nagyvilágban. Nélküle nem állhatnánk ma itt, hiszen a mi életünket is meghatározza a több mint ezeréves történelmi pillanat. Az egyetemességet adta népünknek mikor országot és hitet, otthont, erkölcsöt és tudást, tartást és alázatot, bátorságot és fegyelmet, házat és egyházat hozott létre. Ez Szent István öröksége”.
A megszentelt kenyeret Knézi Péter, a községi képviselő-testület elnöke szegte meg, aki elmondta, hogy a nemzeti építkezés elérte a célját, a magyar nemzet nemcsak szellemi, hanem adminisztratív értelemben is egyesült, Becsén pedig egyre többen ünnepelnek ezen a napon, ami azt bizonyítja: tartása lett a magyarságnak.
Az ünnepi műsorban a kultúrkör Szelence és Kiscimbora táncegyüttesei közös műsorral tisztelegtek az államalapító király emléke előtt, majd a Csongrádi Fúvószenekar adott koncertet. A műsor folytatásában a Budapesti Operettszínház két művésze, Dancs Annamari és Szabó Dávid léptek fel, akik az operett világába kalauzolták az érdeklődőket, de musical-részleteket és pop-számokat is énekeltek. Utánuk Kökény Attila koncertje következett, akit a Megasztár tehetségkutatóból ismerhetünk. A koncert után következett a színpompás tűzijáték, majd a moholi Dutty zenekar lépett színpadra.
Szombaton délután a Nikola Tesla utca népesült be, ugyanis ekkor vette kezdetét a Szent István-napi főzőverseny: ötven bográcsban rotyogott a marhapörkölt. A főzőverseny alatt a gyermekeket kézműves foglalkozások és játékok várták: testfestés, hajfonás, ügyességi- és társasjátékok, rajzolás, színezés és festés. Emellett a Than-emlékház játékaival is játszhattak, az Öko-Óbecse civil szervezet tagjai segítségével kézműveskedhettek és játszhattak, míg a Népkönyvtár dolgozói régi képeslapokat készítettek velük. Végül a budapesti bohóc-család Bőrönd Ödön, Batyu Balázs és Táska Rebarbara „Utazás cirkuszországba” című előadását tekinthették meg.
A főzőversenyen a szervezők harminchat vigaszdíjat osztottak, amelyek között kisebb-nagyobb ajándékok, vásárlási utalványok, ebéd- és vacsora-utalványok, illetve mórahalmi fürdőbelépők voltak. A harmadik helyet a Városi Színház csapata szerezte meg főztjével, második a Botra férfikórus csapata lett, az első díjazott pedig az Agrocentum csapata lett.
Szombaton este a színpadon 20.30-kor kezdődött a műsor: a Petőfi kultúrkör társas- és modern tánccsoportjának, valamint királyhalmi, zentai, moholi, csókai és péterrévei vendégeinek műsorát tekintették meg az érdeklődők. Latin-amerikai, show, hip-hop, diszkó és modern táncok váltották egymást a színpadon, majd Oláh Gergő, a 2012-es X-faktor győztese szórakoztatta a nézőket. Az est további részében Farkas-Jenser Balázs és zenekara lépett fel, aki a Megasztár tehetségkutató utolsó szériájában tűnt fel, míg hajnali két óráig az Electro War csapata Idioteque & DJ Cigarette Mom szórakoztatta a fiatalokat.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *