Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Szivárvány festőcsoport – Tízéves jubileum

Szivárvány festőcsoport – Tízéves jubileumtrg_fontane

A Sípos Galériában 1997-ben egy csoport amatőr festő kezdett el dolgozni. Volt közöttük olyan, aki akkoriban ismerkedett a színekkel, de voltak diákok, orvosok és olyanok is, akiket már régebben érdekelt a festészet. A Sípos Galériában télen nem lehetett fűteni, így a csoport 2002 márciusában Szivárvány néven a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szakcsoportja lett.

A Szivárvány festőcsoport tagjainak a munkáiból, a jubileum alkalmából, június 9-én kiállítást nyitottak a Városi Színház Kör Galériájában.
„A csoportnak a Szivárvány nevet Holló Katalin adta, aki nyolc évig volt a vezetőnk is. Találó a név, hiszen festőkről, színekről van szó. Én azonban a tíz év alatt másról is meggyőződtem: tagjaink ugyanolyan sokszínűek, sokfélék, mint az a bizonyos szivárvány, és éppen úgy is örülünk egymásnak, mint amilyen örömmel tekintünk erre a szép természeti jelenségre. Azt hiszem, hogy ez a szeretet és feltétel nélküli elfogadás tartotta egy évtizeden keresztül együtt a csapatot”, mondta Tót Kása Piroska, a csoport vezetője a tárlatmegnyitón.
Az elmúlt néhány évben mintegy kilencven amatőr festő volt a csoport tagja. „Ma huszonhét tagot számlál a csoport, amely egy nagy és tekintélyes, mintegy négyszáz tagot számláló egyesület, a Petőfi kultúrkör szerves része. Heti rendszerességgel dolgozunk. Ősztől tavaszig az egyesület könyvtárában, a nyári hónapokban pedig a szabadban alkotunk Becsén és környékén, illetve Vajdaság szerte. A tíz év alatt helyben 352, vidéken pedig 74 festőnapot tartottunk. Jártunk Zentán, Csókán, Bánátmonostoron, Egyházakéren, Beodrán, Péterrévén, Tordán, Felsőhegyen… E festőnapok közül több jótékonysági célokat szolgált”, tette hozzá a csoportvezető, aki azt is elmondta, hogy a tíz év alatt 142 kiállításon vettek részt a csoport tagjai.

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *