trg_fontane
A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint februárban nettó 35 838 dinár volt az átlagfizetés Szerbiában. Amennyiben 23 munkanapot számolunk egy hónapra (és napi 8 órás munkaidőt), akkor nagyjából 195 dinár az óránkénti átlagfizetés.
Mit lehet ebből venni, vagyis az átlagfizetéses ember mit tud megvenni egy órányi munkáért?
Egy kenyeret, meg 15 deka bolti kolbászt, vagy egy Milka csokit és egy liter narancsos(nak nevezett) löttyöt. Vagy egy doboz cigit, plusz 10 deka kávét – van aki ezt szereti. A 24 óra elnevezésű ingyenes napilap úgy fogalmaz, hogy egy óra alatt 13 banános csokit keresünk meg.
Persze, lehet ezt fokozni, kihez mi áll közelebb, abban számolhat. És persze feltevődik a kérdés, hogy hihetünk-e a hivatalos statisztikának? Tényleg majd 36 ezer dinár az átlagfizetés?
Persze, elmélkedhetünk azon is, hogy hinni lehet-e a statisztikának, meg hogy van, aki húst eszik, van, aki káposztát és ez átlagban azt jelenti, hogy mindenki szármát (ugyanaz másképpen: töltött káposztát) eszik.
A nagyobb baj azonban abban van, hogy nagyon sokan jóval a statisztikai átlag alatt vannak. A minimális fizetés ugyanis márciusban 17 480 dinár volt (nettó), ami 95 dináros minimális órabért jelent (persze, amennyiben az embert nem dolgoztatták a 23×8 óránál tovább). Vagyis a statisztikai minimális órabér az átlagnak a fele (sem).
Amúgy meg szegénységi bizonyíték az is, hogy 2010 harmadik negyedévében egy család a bevételeinek 41,1%-át költötte élelmiszerre. Ezt a Piackutatási Intézet (IZIT) közölte idén januárban.
És akkor hol van még az áram, a víz, a fűtés… Az élelmezési és lakhatási költségek aránya 56%-os. Nálunk.
Az Európai Unióban ezekre a családi bevételek 15%-át költik, átlagban. Szerbia Bulgáriánál is rosszabbul teljesít e téren.
Miből élünk? Az átlagpolgárt manapság 70 000 dináros adósság terheli. Összehasonlításként: négy éve még nem egész 27 000 dinárral tartozott az átlagember a bankoknak.
800 000 embernek van hitelkártyája. 100 000 hitelkártya van mínuszban.
És, ami számomra a legérdekesebb: az átlagos család nálunk a bevételeinek 4,5%-át költi alkoholra és cigarettára. Többet, mint az egészségre (4,4%) és sokkal többet, mint oktatásra (0,7%). Ezek az arányok feltehetően még rosszabbak sok olyan család esetében, amelyeknek a bevételei átlagon aluliak.
Egy ilyen társadalom fejlődésre nem számíthat. Saša Đogović közgazdász (IZIT) azt mondja, hogy az ilyen országokban, mint ez, amelyikben élünk, az erkölcsi értékekre nem sokat adnak. A prioritások között a legfontosabbak a negatív értelemben vett politizálás és a középszerűség, felelősségvállalás nélkül.
Tudjuk, látjuk, tapasztaljuk ezt napi szinten. Ilyen rendszert akartunk?
Nem is csoda, hogy az ország lakosságának 80%-a gondolja úgy, hogy a legjobb élet a szocializmusban volt – a jugoszláv szocializmusban. 10% részesíti csupán előnyben a jelent és van 6% is, akik Szlóbót sírják vissza.
M.A.
