Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Than Emlékház – Színes programok, sok érdeklődő

Than Emlékház – Színes programok, sok érdeklődőtrg_fontane

A becsei magyar közösség többszöri sikertelen próbálkozása ért révbe 2013 áprilisában, amikor átadták rendeltetésének a Than Emlékházat, amely azóta a tudományt, a művészetet és a szórakozást ötvözve kínál tartalmas szórakozást minden korosztálynak, de különösképpen az iskoláskorú gyerekeknek.

A 2015-ös évi tevékenységről Bonifárt László, a Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke számolt be: „Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik segítették a Than Emlékház működését, hozzájárultak programjainak megvalósulásához. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik támogatták a munkánkat, ezáltal segítették fennmaradásunkat és fejlődésünket, akik együttműködtek velünk és hozzájárultak programjaink, rendezvényeink sikeres megvalósulásához, akikkel együttműködve új kiálltással, kiadványokkal lett gazdagabb a Than Emlékház. Köszönet azoknak, akik programjainkban részt vettek, akik ellátogattak hozzánk, és azoknak is, akiktől meghívást és bemutatkozási lehetőséget kaptunk. Ezen felül szeretném a Than Fivérek Értelmiségi Kör tagjainak is megköszönni munkájukat, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy a Than Emlékház egy sikeres évet tudhat maga mögött”.
Bonifárt szerint tavaly sokan felkeresték a Than Emlékházat, egyesek kísérletezni, mások alkotni, vagy csupán játszani, szórakozni mentek oda.
„A 2015. évben 3800-an, közöttük 340 óvodás, és több mint 2000 iskolás látogatta meg az emlékházat. Rendezvényeinkre összesen 1500-an voltak kíváncsiak. Továbbra is az iskolás korú gyerekek részéről mutatkozik legnagyobb érdeklődés, ők képezik látogatóink hatvan százalékát”, mondta a Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke.
Tavaly tavasszal a VII. Kárpát-medencei Kémia Tábor és a 24. Nemzetközi Magyar Matematikai Verseny résztvevői is felkeresték a Than Emlékházat, de a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete is ezt a házat választotta a Nyári Akadémia pedagógus továbbképző természettudományos foglalkozásainak helyszínéül.
„Emlékházunk tavaly néhány új játékkal, egy állandó kiállítással és két kiadvánnyal lett gazdagabb. Az interaktív parkunk legnépszerűbb eszköze kétségkívül a fakírágy, amelyet tavaly szereltünk be. Az Óbecsei Egészségházzal való együttműküdésünk eredményeként egy új állandó tárlattal lett gazdagabb a Than Emlékház. A Than Károly munkásságához kötődő, a huszadik század elején használatos helyi gyógyszertári eszközöket bemutató állandó kiállítást áprilisban nyitottuk meg. A Than Fivérek Értelmiségi Kör kiadásában két katalógus is készült: a Than Károly Emlékkiállítást bemutató katalógus és Than Mór történelmi témájú festményeinek gyűjteménye. A programok sokszínűségének köszönhetően szinte minden korosztály megfordult az Emlékházban. A májusban megtartott Születés hete a legfiatalabbakról szólt. Februárban, a Tudomány hetén, óvodásaink, októberben, a Gyermekhéten, a becsei általános iskolások látogattak el hozzánk. Számos ismeretterjesztő programnak, előadásnak, tájékoztató fórumnak, könyvbemutatónak, műhelymunkának, rendezvénynek adott helyet a Than Emlékház. A természettudományos jellegű programok mellett művészeti és vallási témájú előadásokra is sor került. Az Emlékház idén a Múzeumok Éjszakája kezdeményezésbe is bekacsolódott. Ezen felül a Than Fivérek Értelmiségi Kör Feltalálók és Újítók Szakcsoportja előadásaival és a 10. IDEA nemzetközi kiállítás megrendezésével gazdagította a programkínálatunkat. A Than Fivérek Értelmiségi Kör 2015-ben több saját programot is megvalósított: A Kárpátokon innen és túl program során az óbecsei tanulók a rovásírással ismerkedtek meg. Hagyományápoló rendezvényünkön bemutattunk néhány ritka mesterséget, a fafaragást, a kötélgyártást, a paplankészítést, de az érdeklődők megismerkedhettek a mézesbábos foglalkozással is. A Méz és bor elnevezésű rendezvényen a helyi termelők termékbemutatója mellett borászati és méhészeti emlékeink kiállítását és szakmai előadásokat láthattunk. A Schola Cantorum koncertje szeptemberben a tolereancia jegyében zajlott”, sorolta a Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke.
A Than Emlékház kiemelten fontos célja a tudományok és művészetek népszerűsítése elsősorban a fiatalok, iskolások körében. Mobil interaktív parkjának köszönhetően a tudomány és a Than Emlékház népszerűsítésére több helyszínen is sor került.
A Than Emlékház zentai Mosolytenger Gyermekfesztivál és a Tudományok Útja tudomány-népszerűsítő rendezvény állandó résztvevője, de a helyi városnapokon, az általános és középiskolák által szervezett versenyekhez kapcsolódó rendezvényeken és konferenciákon is jelen van. Meghívást kapott Aleksinacra, a Fizikatanárok 3. Nemzetközi Szimpóziumára és Smederevska Palanka Tudományos Iskolai Fesztiváljára is. Tavaly hagyományteremtő szándékkal első ízben került megrendezésre a Than Emléktábor, melynek résztvevői az Óbecsei Gimnázium, a budapesti Than Károly Ökoiskola és a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulói voltak. A Than Mór és Than Károly munkásságához kapcsolódó tematikus foglalkozásokon 38 középiskolás táborlakó vett részt, és a táborban folyó munkát 11 szakember segítette. A Than Emléktábor és az általános iskolások műhelymunk-sorozata a Nemzeti Tehetség Program keretén belül valósult meg.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *