Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Továbbképzés Csongrádon – Öten tanulhatnak projekteket írni

Továbbképzés Csongrádon – Öten tanulhatnak projekteket írnitrg_fontane

Óbecse és Csongrád testvérvárosok vezetői és a művelődési egyesületek csoportjai évente többször találkoznak, fellépnek egymás rendezvényein, de a két város közös pályázatokon is részt vesz.

Ez az együttműködés az ősz folyamán is folytatódik.
„Csongrád Városi Önkormányzat sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kezelésében meghirdetett Testvér-települési programok és együttműködések című pályázati programban. Ennek köszönhetően lehetőség nyílik Csongrád város és két testvértelepülése, Óbecse és Beregszász közötti együttműködések kölcsönös fejlesztésére. A határokon túli magyarokkal való kapcsolatok építésére számos hazai pályázat épül. A határon átnyúló, közösen megvalósítandó pályázatok is lehetőséget biztosítanak az anyaországon kívüli magyarok életkörülményeinek javítására. Jelen program keretében a két településről olyan szakemberek vesznek részt egy négynapos, pályázatírással kapcsolatos technikák elsajátítását megcélzó eseményen, amelynek köszönhetően a későbbiekben közös projektek, fejlesztési elképzelések kidolgozásában vehetnek részt”, mondta Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökhelyettese.
A képzésen öten vesznek részt, hárman a civil szervezetekből és ketten az önkormányzatból.               

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *