Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Ülésezett a képviselő-testület – Közvállalati programok vitával fűszerezve

Ülésezett a képviselő-testület – Közvállalati programok vitával fűszerezvetrg_fontane

A becsei képviselő-testület 35. ülésén, amelyet március 12-én tartottak meg, a tanácsnokok többsége elfogadta a helyi közvállalatok – a Vodokanal, a Toplana, a Komunalac és az Építésügyi Igazgatóság – 2015-ös ügyviteli programjait, emellett az Óbecsei Népkönyvtár, a Városi Színház, a Városi Múzeum, a Zentai Történelmi Levéltár, az óvoda, az Idegenforgalmi Iroda, a Link FTO Kft. mezőőrszolgálatot ellátó vállalat, a sportközpont és a sportszövetség munka- és pénzügyi terveit.

A hatalom és az ellenzék képviselői csupán a Toplana és a Vodokanal közvállalatok programjaival kapcsolatban vitáztak, az ellenzék mindenekelőtt nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a Vodokanal a vízszámlán feltünteti a biztosítási díjat, amelyet nem kötelező fizetni. Slobodan Zlokolica (Demokrata Párt) és Knézi Péter (Óbecséért Polgári Csoport) tanácsnokok szerint a Vodokanal a meglévő statútum alapján nem tüntethet fel biztosítási díjat a vízszámlán, ezért ez az eljárás törvénytelen és tisztességtelen. Az elhangzott javaslat szerint az ily módon kiküldött februári vízszámlákat vissza kellene vonni, és a biztosítási díjról külön számlát kellene kiküldeni a fogyasztóknak. Zoran Grbić, a Vodokanal igazgatója és Vuk Radojević községi elnök szerint a Vodokanal eljárása törvényes, s a biztosítási díj fizetése nem kötelező.
A tanácsnokok határozatot hoztak Óbecse Község Vagyonjogi Ügyészségéről, amire azért van szükség, mert a Vagyonjogi Ügyészségről szóló törvény hatályba lépése több újdonságot hozott. A képviselők megszavazták a revizor alkalmazását a község 2014. évi zárszámadásának felülvizsgálatára, illetve jóváhagyták a község területén található piacok piacrendjéről szóló határozatot.
A helyi képviselők Kinka Erzsébetet (VMSZ), akit az előző ülésen alpolgármesternek választottak, felmentették tanácsnoki tisztsége alól, és a VMSZ választási listájáról Nemes Lászlót nevezték ki tanácsnoknak a képviselő-testületben. Nemes azonban nem a VMSZ képviselőjeként fog tevékenykedni a becsei parlamentben, hanem átigazolt az ellenzéki Óbecséért Polgári Csoport elnevezésű képviselői tömörülésbe.
Emlékeztetőül: a VMSZ a 2012 májusában megtartott helyhatósági választásokon 8 tanácsnoki mandátumot szerzett, majd a tanácsnokok egy része koalícióra lépett az SNS-szel, amiért kizárták őket a VMSZ-ből. A kizárt párttagok megalakították az Óbecséért Polgári Csoportot. Jelenleg a VMSZ-nek és az Óbecséért Polgári Csoportnak is 4-4 tanácsnoka van a községi képviselő testületben, azzal, hogy nemrégiben a polgári csoport tagjait menesztették a helyi hatalomból, helyüket pedig a VMSZ káderei vették át.

R.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *