Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Vagyonadó – a községtől függ!

Vagyonadó – a községtől függ!trg_fontane

A helyi önkormányzatoknak, értsd: a községeknek március végéig van idejük arra, hogy meghatározzák az ingatlanadó kulcsát.

Ameddig ez nem történik meg, a polgár a tavalyi adója alapján fizet, vagyis február 15-éig kell befizetni az első részletet, amely a tavalyi évi összeg egynegyede.
A vagyonadóról szóló törvény módosításai az év első napján léptek életbe. Ezek szerint az állam csupán a maximális vagyonadót határozta meg: ingatlan esetében ez 0,4%, földterület esetében 0,3%. A községi, illetve városi parlamentek jogában áll ennél alacsonyabb adót kivetni.
A fentiek a 10 millió dinárnál nem nagyobb értékű ingatlanokra vonatkoznak, míg 10 millió és 25 millió dinár között a 0,4% helyett 0,6% vonatkozik, stb., vagyis progresszív az adózás: akinek nagyon sok van, az valamennyivel nagyobb arányban is adózik.
A 2011-es évben fizetendő vagyonadó, a vagyon értékétől függetlenül, nem lehet nagyobb a 2010-es évi adókötelezettség 60%-ánál. Ez a korlátozás nem lesz érvényes 2012-ben.
A pénzügyminisztérium azt ígéri, hogy hamarosan pontos értelmezést ad az elfogadott törvénymódosításokra vonatkozóan, mert az eredeti javaslatokat módosította a parlament. Így a médiában különféle becslések jelentek meg a törvénymódosítás következményeiről.

M.A.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *