Lapzártakor még úgy álltak a dolgok, hogy a G17 Plusz marad a kormánykoalíció tagja. A kérdés, amire még senki sem tudja a választ: meddig marad ez még így?
Továbbra is létezik tehát a koalíciós kormány, ám nem sok jóval kecsegtet az, hogy az elmúlt napokban komoly vádak hangzottak el a három fő párt egymás közti nyilvános kommunikációiban.
A viszony már régóta nem felhőtlen. Talán azzal kezdődött, hogy Dinkić (a G17 Plusz és az Egyesült Szerbiai Régiók/ URS elnöke, kormányalelnök és gazdasági miniszter) még tavaly azt szorgalmazta, hogy ki kell „olvasztani“ az állami szektorban dolgozók „lefagyasztott” fizetéseit, mondván, hogy a válságból csak úgy lábalhat ki az ország, ha nagyobb lesz a fogyasztás, vagyis a kereslet és ezáltal a termelés is. Persze, fizetést csak akkor lehet növelni a közszférában, ha ennek van alapja, mert ha nincs, akkor pénzt kell nyomtat-
ni, ami inflációt jelent. Dinkić gyakorlatilag szembeszállt az IMF-fel, amely spórolást követel a szerbiai kormánytól az IMF-hitelek fejében.
Dinkić tavaly meglovagolta a decentralizáció témáját. Az URS-ba bevett több helyi és regionális pártocskát (közöttük az egykori újvidéki szerb radikális üdvöskét, Maja Gojkovićot is). Azzal a jelszóval, hogy a Belgrádon kívüli térségeket is fejleszteni kell, gazdasági miniszterként nagy szubvenciókat adogatott a külföldi befektetőknek, hogy Kragujevacban, Nišben, Zaječarban stb. nyissanak meg üzemeket. Az viszont kérdéses, hogy jó-e ez a taktika. Rövid távon jól járnak a szóban forgó városokban, ám megállja-e a helyét hosszú távon, immár állami totojgatás nélkül a szubvenciókon felcseperedett gyár?
A kormányválságot kiváltó szikra, az amúgy is puskaporos levegőben, éppen egy ilyen eset volt. A Gorenjenek van már gyára Valjevóban, még egyet épített volna ugyanott, munkásonkénti 3 ezer eurós állami adománnyal. Ám Dinkić 10 ezer eurót kínált fel munkásonként, ha az újabb Gorenje gyár Zaječarban épül fel. Erre Slobodan Ilić, a pénzügyminisztérium demokrata párti (DS) államtitkára azzal vádolta meg Dinkićet, hogy állami pénzeket használ fel saját politikai tömörülésének népszerűsítésére. Ilić, nem mellékesen, valjevói. Ám nem ő az egyetlen, aki ilyesmit állít: több elemző is mondta már ugyanezt, sőt a minap az SPS újonnan megválasztott alelnök-asszonya is.
Dinkić követelte Ilić leváltását. Miután a Demokrata Párt nem reagált, Dinkić nem járt a kormányülésekre, majd alkalmatlanságra hivatkozva lemondásra szólította fel Mirko Cvetković kormányfőt. Közölte, hogy Cvetković semmiről sem dönt, hozzátéve, hogy a kormányban s…nyalók ülnek, nem pedig odavaló emberek. Feltételezem, hogy nem a saját pártjának minisztereire gondolt.
Időközben sztrájkba lépett az iskolák nagy része, a magukat haladóknak nevező átöltözött radikálisok (SNS) tüntettek Belgrádban, és fizetésemelést követeltek rendőrök, egészségügyi dolgozók is.
A DS-nek viszont elege lett abból, hogy a kis partner, aki vagy amely az ő listájukon került be a parlamentbe, keményebben ostorozza a kormányt, amelynek része, mint az ellenzék. Valójában a DS tekintélye és ezáltal a népszerűsége volt már veszélyben Dinkić miatt.
Cvetković kormányfő az utóbbi hetekben hirtelen határozottá vált. Előbb a tanárokkal keménykedett, majd azt válaszolta Dinkićnek, hogy ha nem tetszik, akkor kint tágasabb. Biztosra vehető, hogy az egérből oroszlánná vált kormányfő mindezt nem cselekedhette volna Tadić államfő engedélye, sőt utasítása nélkül.
Dinkić menesztését támogatja az SPS (és koalíciós partnerei is), amely ezzel azt üzeni a DS-nek, hogy megbízható szövetséges. Ám nem Dinkić lesz az egyetlen, aki távozik. Szolidaritást vállalt vele a G17 Plusz egyik alelnöke, Verica Kalanović is, aki a nemzeti Beruházási Tervet (NIP) kezelő minisztérium élén áll. A helyükre más G17 Pluszosok kerülnek majd. De a többi párt is cserél majd le minisztereket, egy évvel a választások rendes időpontja előtt.
A kormány átalakítását még régebben felvetette Tadić, de az SPS sokáig hallani sem akart arról, hogy lecserélje egyes minisztereit. Erre most van esély, legalábbis erre utal Dijana Vukomanović új SPS-alelnök egyik nyilatkozata.
Március elsejéig valószínűleg tudni fogjuk, hogy mely miniszterek maradnak és kik jönnek a helyükre. A napokban azonban már megtudtunk valamit: a DS-nek elege lett abból, hogy különféle partnerei zsarolgassák és becsméreljék és inkább a rendkívüli választások mellett dönt, mintsem hogy továbbra is tűrje az ilyesmit. Megtudtuk azt is, hogy Dinkić egyelőre nem törekszik „mesterhármasra” (két kormányt már megbuktatott – belülről), feltehetően azért, mert még nem készült fel a választásokra (egyes közvélemény-kutatások szerint az URS be se kerülne a parlamentbe). És azt is tudjuk, hogy egyelőre nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a kormány nem tölti ki 4 éves mandátumát, mint az, hogy egy év múlva lesznek választások – hiszen ezek után mekkora bizalommal lehet majd a DS a G17-es miniszterek iránt, vagy akár fordítva?
A választásokat már nagyon várja az SNS, amely program és ötletek híján, sötét múlttal terhelve – szerintem – csak abban reménykedhet, hogy az emberek ismét valaki ellen, ezúttal a mostani kormány ellen szavaznak majd. És ennek a reménykedésnek van alapja. Vagyis, a DS előtt nagyon nehéz feladat áll: legtöbb egy év áll a rendelkezésére ahhoz, hogy folytassa az EU-s integrációt, és ami ennél is fontosabb, hogy reményt adjon a kiábrándult tömegeknek.
Márton Attila