Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Véget ért a 48. KMV – Slam poetry és konzervativizmus

Véget ért a 48. KMV – Slam poetry és  konzervativizmustrg_fontane

Április 24-én, 25-én és 26-án Becse volt a vajdasági magyar középiskolások találkozóhelye, ugyanis ekkor került sor 48. alkalommal a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére. Pénteken, a háromnapos vetélkedő ünnepi megnyitóján Kinka Erzsébet, a község alpolgármesterasszonya köszöntötte a diákokat: „A KMV, Óbecse egyik legismertebb rendezvénye, Vajdaság magyarságát megmozgató és összetartó rendezvénysorozata, ma ünnepli negyvennyolcadik születésnapját. Kívánom, hogy legyen sok magyar középiskolás, aki szívvel-lélekkel, tehetséget bontogatva jön ide és megmutatja magát… A vetélkedő, köszönve a szervezőknek, a középiskolásoknak és tanáraiknak, fennmaradt és a vajdasági magyar középiskolások legnagyobb rendezvénye”.

A megnyitó után a beszédművészeti vetélkedő vette kezdetét, amikor a szavalók, próza- és népmesemondók, a drámai monológgal fellépők, valamint a megzenésített verseket előadók mutatkoztak be. A versenyzők teljesítményét Raffai Ágnes és Hajdú Tamás színművészek, valamint Jónás Gabriella színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára értékelte és rangsorolta.
„Ma délután nagyon-nagyon érett, kiforrott előadásokat hallottunk, amiért nagy köszönet mindazoknak, akik ezzel foglalkoznak. Ezekben a versekben, prózákban, monológokban hetek, hónapok áldozatos munkája áll”, mondta értékelőjében Jónás Gabriella. Hajdú Tamás és Raffai Ágnes a szövegválasztás fontosságáról beszélt, illetve a színpadi megjelenésről, öltözködésről is szólt az értékelés folyamán. „Olyan szöveget kell választani, amivel akartok valamit mondani, közölni a közönséggel, amit magatokénak éreztek, ami közel áll hozzátok. Ez az a verseny, amelyen lehetőségetek van kiállni a közönség elé olyan szövegekkel, amit talán máshol nem lehet előadni, amit máshol nem éppen fogadnának el. Most van lehetőségetek arra, hogy szétharapjátok a színpad deszkáit, hogy azok a kérdések, a vágyak, a lázadás, de akár a hála, a soha el nem múló szerelmek, vagy éppen a rendszerellenesség, vagy bármi, ami bennetek van, az kerüljön előtérbe. Nem azok a gondolatok a fontosak, amelyekkel a tanárnak vagy éppen a szülőnek kedveztek. Ti legyetek benne, nektek legyen jó!”, mondták a fiatal színművészek.
A becsei diákok közül szavalásban Péter Lea (Gimnázium) második helyezett lett. A megzenésített versek előadóit Bakos Árpád énekes-zenész, Hajdin Suzana dzsesszénekes és Miroslav Jovančić, a Szabadkai Filharmónia elnöke hallgatta meg és rangsorolta. Az első helyet a becsei Gimnázium tanulói szerezték meg: Mucsi Valentina, Ződi János, Farkas Valentin és Kovács Jónás, akik a diákzsűri szerint is a legjobbak voltak.
A beszédművészeti verseny szünetében került sor a képzőművészeti tárlat megnyitójára, majd pénteken este a 70 éves Képes Ifjúság alkalmi műsorral mutatkozott be a közönségnek, amit slam poetry (költészet, rap, színház, stand up comedy keveréke) est követett.
Szombaton az irodalmi vetélkedővel folytatódott a KMV a Városi Színházban. A Nemes Z. Márió költő, kritikus, dr. Utasi Csilla egyetemi docens és Lennert Móger Tímea költő, újságíró összetételű zsűri délelőtt a verseket és a novellákat hallgatta meg. „A versek kategóriában nagyon színvonalas munkákat hallottunk, rengeteg remek szöveg érkezett be és hangzott el a színpadon. Általánosan meg lehet jegyezni, hogy ezekre a szövegekre sok helyen jellemző, ami a kortárs irodalmi helyzetre is vonatkozik, hogy mennyire fontos a slam a mostani fiatalok számára. A slam politikai eszközei, esztétikája, témaválasztása áthatja a versenyzők szövegeit. Ugyanakkor a slam-kultúrában kialakult egyes mechanizmusok is néha építőkockaként eluralják a szövegeket. Másfelől sok olyan vers is volt, ami a kortárs-költészetnek más irányzataiból táplálkozik. A témák változatosak voltak. Volt néhány kiemelkedőn személyes alanyi szöveg, ugyanakkor ezek keveredtek társadalmi témáknak a reflektálásával, a kisebbségi helyzet boncolgatásával, illetve eltérő társadalmi motívumok is megjelentek a szövegekben”, mondta Nemes Z. Márió.
A publicisztika műfajban versenyzők írásait Lennert Móger Tímea értékelte, aki kiemelte, hogy nagyon tetszett neki az, hogy erős érzékenységgel reflektáltak a környezetükre a versenyzők, a témákat tulajdonképpen sok esetben az utcáról emelték be, ugyanakkor a történelmi múlttal is foglalkoztak, mint ahogyan az aktuális közéleti jelenségekkel is. Ebben a műfajban a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Jakubec Attila (Műszaki Iskola, Óbecse) állhatott.
Szombaton délután elsőként értekező prózával léptek fel a középiskolások. Utasi Csilla elmondta, hogy változatos írások érkeztek. „Filmkritikát, társadalomkritikát és esszét is hallhattunk, de a témák is igen változatosak voltak. Azonban, kibontakozott egy olyan vonulata az írásoknak, amely némi aggodalomra ad okot, ugyanis egy egész sor munkában világnézeti konzervativizmust, a fogyasztói társadalommal szemben megnyilvánult kritikát hallottunk. Nagyon sok dolgozat esetében önállótlanságot tapasztaltunk, nyelvi- és világnézeti paleneket, ezek merev szembeállítását és sajnos tapasztaltunk olyan szélsőséges véleményeket is, amelyek a toleranciát, a társadalmi érzékenységet sértik”.
A zsűri, a versenyzők nagy meglepetésére, a humoreszk kategóriában nem osztott díjat, mivel a mezőnyt nagyon gyengének találta. A diákzsűri szerint a publicisztikai írások között Jakubec Attila második lett, míg a harmadik helyet Horvát Tamás (Gimnázium) szerezte meg. Ugyancsak a diákzsűri szerint a humoreszkek közül a második díjat Fehér Zsolt (Gimnázium) kapta.
A műfordítói pályázaton a becsei Hasznosi Tóth Csongor (Gimnázium) lett a második helyezett.
Szombaton este a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjének díjnyertes előadását, a szabadkai 7kosztoLÁNY csoport Önbizalom?! Ébresztő! Generációs gyógyterápia 7 képben című produkcióját láthatta a becsei közönség a Városi Színházban, majd a KMV bulin a Panoráma étteremben a Lóci játszik, a Supernem és a Veronika and the wedding boys szórakoztatták a fiatalokat.
Több mint száz középiskolás vetélkedett a Temerinben megrendezett Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjén. A tehetséges fiatalok huszonnyolc produkciót mutattak be, amelyet a Kiss Zselykó koreográfus, Boldizsár Márta énekes és Kelemen Zsolt népzenész összetételű zsűri bírált el. Kelemen Zsolt szerint nagy fejlődés mutatkozott a produkciókban, tömegességében és színvonalában is egyre jobb a verseny.
A becsei fellépők közül a Petőfi kutúrkör Csincsele leánykórusa a harmadik helyet szerezte meg, a hangszerszólisták között Csonka Balázs lett a legjobb, míg a kisegyütteseknél az Andalgó tamburazenekar bizonyult a legjobbnak. Szólótáncban a Petőfi kultúrkör párosa, Szabó Róbert-Molnár Kinga a harmadik lett, míg a tánccsoportok között két díjat nyertek a kultúrkör táncosai, a Kiscimbora kamaracsoport a második, a Bekecs kamaracsoport pedig a harmadik lett.
Vasárnap gálaműsorral és díjkiosztóval zárult a háromnapos rendezvény. A gálaműsor formabontó volt, hiszen a KMV elnöke, Szilágyi Miklós, videoüzenetben köszöntötte a közönséget és értékelte vetélkedőt és a vetélkedő sztárvendége, K. Kovács Ákos filmoperatőr is videoüzenetben osztotta meg élményeit.
A jelenlévőket Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte. A gálaműsoron városunk testvérvárosá-ból, Csongrádról érkezett diákok is felléptek
Szilágyi Miklós, a KMV szervezőbizottságának elnöke értékelésében elmondta, hogy idén valamennyivel kevesebb diák jelentkezett a vetélkedőre, mint tavaly. „Az egyik lehetséges ok az, hogy generációváltás történt. Nagyon sok ismerős arc volt az elmúlt években a KMV-n, ugyanazok jöttek a vetélkedőre, akik most már nem középiskolások. Valószínűleg van egy hullám, elsősök-másodikosok, akik még csak most kapcsolódnak be a vetélkedőbe, akik bontogatják szárnyaikat. Az is oka lehet, hogy idén kevesebb volt a népszerűsítés részünkről, az iskolákba nem jutottunk el”.
A vetélkedő kísérőprogramjaiban három zsűritag is fellépett. A Képes Ifjúság hetvenéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a megzenésített versek zsűrijének két tagja mutatkozott be, míg a pénteki slam poetry esten Nemes Z. Márió olvasta fel saját verseit.
A szombati versenynap után kerekasztal beszélgetést tartottak. Több javaslat érkezett a KMV elnökségéhez. „Talán a legfontosabb és legnagyobb változás a jövőben az lesz, hogy a slam poetry is bekerül az irodalmi alkotások közé a versenyprogramba”, mondta a KMV elnöke.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *