trg_fontane
Évfordulók jegyében zajlott idén a vajdasági magyar népzenei együttesek és néptáncosok szemléje: idén emlékezünk Erkel Ferenc születése 200. és Széchenyi István halála 150. évfordulójára, és ebben az évben lett kereken 30 éves a péterrévei Tisza néptáncegyüttes is.
A rendezvénysorozatot indító Durindó épp június 4-én, a nemzeti összefogás napján kezdődött, így dr. Szöllősy Vágó László, a Fesztiváltanács elnöke üdvözlőbeszédében meg is emlékezett az első világháborút követő békekötés 90. évfordulójáról: „A mi gyökerünk az ősök hagyatéka: a nyelv, a hit, a kultúra – ezen belül pedig kiváltképp az ősi magyar dal, a tánc, a hagyományok. Ezért tartom fontosnak ma, Trianon gyászos évfordulóján, amely a sors különös játéka folytán idén a délvidéki magyar népzene és néptánc ünnepe is, felhívni a figyelmet arra, hogy számunkra a népzene, a néptánc, a hagyomány nem csupán és nem elsősorban szórakozás vagy szórakoztatás, hanem a megmaradás, a magyarnak maradás eszköze is. (…) A legfontosabb feladataink egyike: magyar közösségeket teremteni, és azt minden lehető eszközzel megtartani, erősíteni – elmélyíteni az emberekben az összetartozás tudatát, hozzásegíteni őket annak felismeréséhez, hogy nemcsak a nyelvünk és kultúránk közös, hanem a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is. (…) Önnön hagyományainkból kell védőhálót emelnünk azáltal is, hogy nemzettársainkat nagy magyarok – idén például gróf Széchenyi István és Erkel Ferenc – példáján buzdítjuk a magyarnak maradásra.”
A Durindón közel 140 énekcsoport és zenekar lépett színre a két nap alatt, a fellépők teljesítményét Wakler Anna, a budapesti zeneakadémia tanársegéde, a rendezvény művészeti bizottságának a tagja így értékelte:
– Évtizedek óta kísérem figyelemmel ezt a mozgalmat, és legnagyobb erényének azt tartom, hogy egész Vajdaságra kiterjed. A zsüritársaimmal azt tapasztaltuk, hogy a tömeges részvétel miatt vannak még nagyon frissen alakult csoportok és van kb. 15 olyan kiváló színvonalú együttes is, amelyek összmagyar viszonylatban is európai szintű minőséget képviselnek. A szervezőknek mindenekelőtt azt kell eldönteniük, milyen irányba kívánják elvinni ezt a rendezvényt. Ha meg akarják tartani ezt a kulturális seregszemle jelleget, akkor el kell fogadni a minőségbeli eltéréseket is. Ebben az esetben azonban egy fontos dolgot meg lehetne tenni: olyan népzenei szakmai tanácsadó hálózatot kellene kialakítani, amilyet pl. a népi kézművesek létrehoztak itt a Vajdaságban: ki kell járni a csoportokhoz felhozni a színvonalat. A másik lehetőség egy elit rendezvény megszervezése. Én úgy gondolom, a Vajdaságnak mindkettőre szüksége van. Ezt tulajdonképpen meg is teremtették a szervezők azzal, hogy ennek a rendezvénynek néhány hónappal később van egy gálaműsora, ahol csak a legjobb 15-20 csoport lép fel.
A néptáncosok szemléje, a Gyöngyösbok-réta, a vasárnapi díszfelvonulással kezdődött és a labdarúgópályán folytatódott. A vajdasági magyar csoportok mellett vendégegyüttesek is felléptek: a szekszárdi Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület ifjúsági csoportja, a szegedi Délikert Kulturális Egyesület Napsugár táncegyüttese, a péterrévei Folklorna grupa „Lole” és a Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület Gyöngyszem csoportja.
A népzene és néptánc három napos fesztiváljának összesen 2800 fellépője volt Vajdaság 70 településéről. A rendezvénysorozatot kézműves vásár, a népi kultúra témájára készült gyermekrajz-kiállítás és egy, a Tisza táncegyüttes 30 évét bemutató fényképkiállítás is kísérte.
F.R.
