Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Behívók – kinek és miért?!

Behívók – kinek és miért?!trg_fontane

A napokban „behívókat” kézbesített a hadsereg. Ismét?! Hivatalosan közölték, hogy emiatt nem kell idegeskedni, rutindolog az egész.

Igaz, hogy háborús beosztást osztogatnak, sőt éppen mostanság, amikor Koszovóban folyamatban van a „szerb csücsök” elleni albán-NATO hadművelet. Szóval, lehet, hogy rutindolog az egész, de azért, gondolom, hogy sokaknak összerándult a gyomra, amikor megjelent a hír. Mert láttunk mi már egyet s mást, és az emlékek kísértenek.
Dragan Šutanovac, a védelmi miniszter azt mondta, hogy a hadsereg rendes tevékenységéről van szó, aminek semmi köze Koszovóhoz. Akkor meg miért van rá szükség? Azért, szól a hivatalos magyarázat, mert megtörtént a hadsereg átszervezése (ami igaz) és kevés tartalékos tudja a háborús beosztását. Az ilyen „állapotra” illik talán leginkább a „boldog tudatlanság” kifejezés.
De a hadsereg úgy gondolja, hogy nem jó a tudatlanság, még ha boldog is. Van erről törvény is, amely kimondja, hogy az ilyen „behívó” ignorálása 2 hónap börtön, vagy 50 000 dinár büntetés.
Hogy ki kap ilyet, hányan kapnak ilyet? Ezt a hadsereg dönti el. Hogy mindenki kap-e? Valószínűleg nem. Nincs rá szükség. Remélem, az előző mondathoz nem kell hozzátennem a „még” szócskát…
Az „utca jól értesült embere”, tudják, az a fajta, amely mindent tud és mindent ért, és általában ordítozással támasztja alá az érveit, nemrég megállapította, hogy „megszüntették a katonaságot”. Persze, hogyne…
Elvben továbbra is szinte minden férfi katonaköteles, de kiképzést csak kevesen kapnak. És viszonylag kevesen kapnak háborús beosztást is. A többi tartalékost viszont behív(hat)-nák, ha hadiállapotot hirdetne ki az állam. „Pu, pu, daleko bilo” – mondta valamelyik nap az RTS reggeli műsorának bájos műsorvezetője a háború szó említésére, én is ezt teszem.
A hadsereg tényleges állománya ugyan hivatásossá vált, de 2 hónapja a kormány hozott egy rendeletet, amely bevezette az aktív tartalékosok kategóriáját. Őket civil munkahelyük megtartása mellett „veszi majd igénybe” a hadsereg. Évente legtöbb 45 napot lennének egyenruhában, pénzt kapnak majd ezért. Hamarosan meg is jelenik majd a felhívás, amelyre 40 éven aluli katonaviseltek jelentkezhetnek majd, természetesen olyanok, akik fegyveres kiképzésben részesültek.
A másik fajta tartalékosok, az ún. passzívak, vagyis mindazok, akik leszolgálták a kötelező sorkatonai szolgálatot (azt függesztették fel nemrég, de háború esetén ismét bevezethető).
Nem hivatásos katonák azonban továbbra is vannak, ők önként jelentkeznek a 3 hónapos kiképzésre. Egyenruhában, fegyverrel szolgálják le ezt az időt. Vannak közöttük olyanok is, akik ezek után megpróbálnak bekerülni a hivatásos, tehát a fizetett állományba.
Akik nem voltak sorkatonák, nem is tartalékosok. Őket csak akkor hívnák be, ha általános mozgósítás lenne. Persze, harctérre csak azután mennének, miután kiképzést kapnának, gondolom, hevenyészettet, ahogy ilyenkor szokás, nagyjából 3 heteset. Ha jól emlékszem, általános mozgósítást nem hirdettek ki még a ’90-es években sem.
A katonai nyilvántartás továbbra is létezik, a középiskolásokat továbbra is nyilvántartásba veszi a hadsereg. És ez kötelező.
A civil szolgálatosokat békében is behívhatják a polgári védelembe, például természeti katasztrófa esetén, hiszen ők, elvileg, kaptak kiképzést, fegyver nélkülit.
A hadgyakorlatokra való behívás intézményét sem törölték el. Jelenleg némileg abszurd helyzet áll fenn: akár egy 55 éves tartalékost is behívhatnak katonai gyakorlatra, de egy 19 évest már nem, mert az utóbbi nem volt sorkatona (sem fegyveres, sem civil).
Fegyveres tartalékosból „át lehet igazolni” a „civil tartalékba”: 4 évvel a sorkatonai szolgálat vége után lelkiismereti okokra hivatkozva követelni lehet az átminősítést, aminek eredményeként a polgári védelem tartalékosává válik a kérelmező.
A fenti rendelkezések egyébként nem szerbiai specifikumok, más országokban is léteznek.
Nagyjából ennyi, a félreértések tisztázása érdekében. Mert láttunk mi már egyet s mást, és az emlékek kísértenek…

Márton Attila

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *